Blogger Widgets

2013. december 10., kedd

Színészek versus szereplők - Villő alkotása


Lily éppen szállt le a buszról, amikor két hihetetlenül ismerős alakot pillantott meg. Az egyik egy alacsony, répa vörös hajú, szeplős lány volt, a másik pedig egy barna hajú jóképű fiú. Meghitten sétáltak, de mégsem tűntek úgy, mintha randiznának. Lily nem akart hinni a szemének. Ez az egész annyira abszurd volt, hogy a lány kénytelen volt utánajárni. Nem is akarta őket követni, de úgy látszott, hogy a lábai viszont igen. Már elég közel volt hozzájuk, így hallhatta, hogy miről beszélgetnek.
- Nem. A pálcikaemberek a margón határozottan nem jó név a bandátoknak.
- Na, és mit szólsz a Sálak vagyunk a nyakad körül-hez?
- Isten ments! – mondta, miközben a telefonja csipogott egyet. Előhúzta a nadrágja zsebéből, és megtorpant egy pillanatra, hogy megnézze miért. Ez a pillanat pont elég volt ahhoz, hogy Lily beleütközzön. Ezért a mozdulatért persze mind a ketten felfigyeltek rá. Clary kíváncsian ránézett, Simon pedig szolidan végigmérte őt.
- Jaj, bocs, csak elbambultam.
- Semmi baj.
   A lánynak viszont az volt, mert így nem tudta őket tovább követni. Lesz, ami lesz, ő kockáztat, és belevág.
- Csak nem Jace üzent?
- Ja, nem, csak… - félbehagyta a mondatot, és a szemöldökét ráncolva Lily-re nézett. - Honnan ismered Jace-t?
- Ezt most hosszú lenne elmagyarázni.
- Van időm.
- Akkor viszont üljünk be valahova, mert tényleg itt fogunk dekkolni egy darabig.
***
- Szóval azt állítod, hogy mi egy könyv szereplői vagyunk, és minden, ami velünk történik, előre meg van írva egy könyvben, ráadásul meg is filmesítettek minket? – kérdezte ámulva Simon.
- Igen, nagyjából.
- Én még mindig nem hiszek neked. – mondta Clary, bár a szeme másról árulkodott.
- Pedig így van. Kérdezz akármit!
- Ki az apám?
- Valentine Morgenstern volt, de már meghalt. Te ölted meg.
- Mesélj a barátaimról!
- Simon, akit már az óta ismersz, amióta csak az eszedet tudod. Izzy, magabiztos személyiség, és persze a testvére, Alec. Jace parabataija, meleg, Magnus a barátja. Magnus boszorkánymester, most éppen fasírtban vannak. Maia és Jordan, vérfarkasok. Az anyád Jocelyn, a vőlegénye Luke. És persze ott van Sebastian is, a testvéred, aki porrá akarja égetni a világot. Azt ugye nem is kell megemlítenem, hogy mit is akart csinálni veled. – mire Clary-nek elkerekedett a szeme, és óvatosan megrázta a fejét, hogy most már elég volt.
- Hé-hé-hé! Miről beszélt, Clary?
- Ha nem hallottad volna, épp most mesélte el a barátaim életét.
- Nem, én a Sebastianos részre gondolok.
- Ja, az semmiség. Szerintem Lily arra gondold, amikor Sebastian megcsókolt. – mondta rémült tekintettel.
- Igen, arra gondoltam.
- Ja, akkor jó. Na, szóval azt akartam mondani, hogy…
- Ne akard megtudni, hogy mit fogok veled csinálni, ha azt mondod, hogy ez milyen király..
- Nem, dehogy akartam ilyen mondani. – mondta a fiú nevetgélve, miközben kínosan a távolba meredt, aztán a nevetgélésből műmosoly lett. A két lány összenézett, és egyszerre tört ki belőlük a röhögés.
- Mondtam, hogy nem ezt akartam mondani… Visszatérve a témához, ki játszik engem a filmben?
- És Jace-t? Vagy engem? – kérdezte kíváncsian Clary is.
- Nos, téged én játszalak, Simont pedig Robbie. A többieket Jamie, Jemima és a többiek. Mindjárt mutatok róluk képeket.       - A lány elővette a telefonját, felment twitterére, és elkezdte mutogatni a képeket. – Ő Kevin, alias Alec…
- Úristen! Teljesen úgy néz ki, mint Alec. – Aztán ő is elővette a telefonját, átküldték egymásnak a képeket, és összevágták azokat egymás mellé. A legtöbbet Simon nevetett Jace és Jamie képének összevágásánál.
- Ezt muszáj lesz átküldenem neki! – Simon a hasát fogta a nevetéstől, és majd’ megfulladt.
- Ú, várj, felhívom Robbie-t, és beszélgethettek az ügyes-bajos fiús dolgaitokról.
- Király, akkor addig én idehívom Izt is, és mi meg dumálhatnánk mindenféle csajos cuccokról.
- Hű, ez egy csodás barátság kezdete lehet… - mondta Simon elmerengve. – Ő beavathat az átlagos fiúéletbe, én meg majd megtanítom neki a vámpír csajozós dumáimat…
- Szerintem te magad sem tudsz egyetlen ilyet se. – monda megvetően Clary.
- Dehogyisnem. Ezt hallgasd: Hé, szívi, én sosem fázok, és melletted mégis melegem van.
- Jézusom, ez milyen gáz! Még van mit tanulnod „átlagos fiúktól”. Még van jó sok minden… Jó sok…

1 megjegyzés:

Rendeljétek meg innen Cassie könyveit!

Blogger Widgets