12 nap karácsony 3. nap - Idegen nyelv

Sziasztok!

És akkor az én kis rövid szösszenetem.



Hasadó zsákok

– A húgod. A húgod. A húgod – mondogatta magában Jace, és újabb szaltót hajtott végre tökéletesen a levegőben.

Fogalma sem volt, mióta lehet ott. Valószínűleg órák óta edzett már, legalábbis erre következtetett fájó izmaiból. De a fájdalom jó volt, legalább valamennyire elterelte a figyelmét.

Kinek akar hazudni? Egyáltalán nem terelte el a figyelmét.

Jace ezúttal a szeráfpengével végighasított egy zsákot, aztán villámgyors mozdulattal hátrafordult, hogy ugyanezt tehesse még hárommal.

Ha figyelemelterelésre nem is, arra jó volt az edzés, hogy a dühét csillapítsa. Legszívesebben egész démonhordákat mészárolt volna le, de erre nem volt lehetőségese, így maradtak a zsákok.

Mérhetetlenül dühös volt. Gyűlölte a sorsát, amiért ezt át kell élnie. A végzet a képébe röhög. Clary a legkegyetlenebb tréfa volt, amit el tudott képzelni.

Clary. A húga.

De nem tudott rá így gondolni. Képtelen volt. Ha arra gondolt, hogy Clary ott áll előtte, csak a csillogó zöld szemét látta, az apró szeplőket, és az ajkát érezte a magáén. Ha eszébe jutott, hogy soha többé nem csókolhatja meg...

Újabb zsákok estek a szeráfpengéjének áldozatul.

Omnia vincit amor et nos cedamus amori.*

– Hülyeség – horkantott Jace, és újabb zsákokat ejtett áldozatul.


* Mindent legyőz a szerelem, és nekünk engednünk kell neki.

12 nap karácsony 3. nap - Idegen nyelv

Sziasztok!

Újabb Malec történet Fummie-tól, ezúttal Velencéből. :)

Még egy Malec történet. A Cassie által írt képeslapok inspiráltak, meg a saját élményeim. Voltam már Velencében, úgyhogy nem Google-térképről néztem ám az épületeket. Egy darab olasz mondat szerepel benne (odaírtam a magyar fordítását), évekig tanultam az olaszt, viszont két éve egy szót se használtam, szóval könnyen előfordulhat, hogy az az egy darab mondat is hibás, úgyhogy ha valaki tud olaszul, és tényleg rossz, sikítson.

Venezia

A nap vakítóbban ragyogott a megszokottnál, mivel a víz kétszeres erővel tükrözte vissza fényét. Ennek köszönhetően a hőmérő higanyszála is igen hamar felszökött, szokatlanul meleg volt az idő kora délelőtthöz képest. Legalábbis Alec így érezte, mivel otthon, New Yorkban csak az igazán forró napokon volt ilyen meleg, de ott sem reggel kilenckor. Akkor már egészen kellemes volt, mikor az ember kiállt a Piazza San Marcónál a kikötőbe, ahol a sok gondola várakozott, hogy gyönyörködjön az öbölben, mert a szél hűsen simogatta az arcát, viszont ezzel ideiglenes vakságot kockáztatott az erős napsugaraktól. A levegő valamivel párásabbnak érződött, mint a New York-i, de annál jóval tisztább volt, ugyanis kevesebb autó jött be a városba, mint ahány sárkánydémon a világon létezett (legalábbis Jace szerint). Az emberek errefelé inkább csónakkal jártak, Velencében több utca állt vízből, mint kőből.

Venezia, ahogy Magnus emlegette. Persze ő jól elboldogult itt is, olasz nyelvtudása olyan volt, mint a francia, vagy akár az angol, neki nem okozott gondot megértetnie magát. Alecnek sem volt gondja, egyik rúnája tett róla, hogy mindent értsen, de irigyelte a boszorkánymestert végtelennek tűnő tudása miatt. Valamint az, hogy tökéletesen érti és beszéli a nyelvet, nem jelenti, hogy mindent megért, mert az előforduló kulturális különbségeken még a rúnák sem segíthettek, nem vetekedhetett nyolcszáz év tudásával. A fiúban ilyenkor néha felmerült, hogy nem érhet fel a mágushoz, de ezeket a kétségeket Magnus ügyes módszerekkel mindig eltüntette.

Reggeli után tettek egy kényelmes sétát a Canale Grandén álló szállodáig, ahol megszálltak. Különleges hangulata volt a városnak, a XVI. századi épületek mintha úsztak volna a vízen. Úgy tűnt, a város megállt ugyanebben a korban, csak az emberek haladtak tovább, lenyűgöző volt. Ahogy a hotel aulájába léptek, egy férfi jött eléjük kezében papírt tartva.

- Signori, si hanno mandato questo* – szólt, s nyújtotta a képeslapnak látszó tárgyat.

- Grazie – válaszolta egyszerre a két megszólított, de Alec nyúlt a küldeményért. Egészen addig, míg be nem csukódott mögöttük a lakosztályuk ajtaja, a fiú a képet nézegette. A Szabadság-szobor fotója eszébe jutatta, mennyire honvágya van. Nem mintha nem érezte volna jól magát Magnusszal, de az otthon melege hiányzott neki. Félt megnézni a szöveget, tanulva az előző esetekből, nem akart húga újabb agyament esküvői ötletével foglalkozni, inkább kiugrott volna az ablakon a tisztának éppen nem mondható vízbe.

Isabelle imád partikat rendezni, és mikor megtudta, hogy Clary mamájának és Luke-nak esküvője lesz, úgy döntött, ő is szervez egyet, méghozzá drága bátyjának és az ő mágusának. Meg is írta az éppen Egyiptomban nyaraló párosnak remek ötletét, ám Alec hiába próbálta lebeszélni őt, az a sok feleslegesen elküldött levél nem használt, de megmenthettek volna vele akár egy fát is. Ezek után Izzy rendszeresen küldte beszámolóját az előkészületekről, a testvére pedig rendszeresen visszaküldte felháborodását és tiltakozását, hasztalanul.

Magnus elegánsan helyezkedett el a kanapén, mintha mindig is főúrként élt volna itt, Alec lustán ledobta magát mellé, majd anélkül, hogy megnézte volna az írást, a férfi kezébe nyomta a lapot.

- Látni se bírom, olvasd el te, nem tudok már többet foglalkozni Isabelle őrültségeivel – agonizált, de közben tekintetét nem vette le a boszorkánymesterről, nehogy lemaradjon a reakciójáról, míg az átfutja a pár soros üzenetet.

- Semmi vész, Jace és Clary küldte – nyugtatta meg Alecet, de ahogy visszaadta a papírt, a fiú észrevette a szája szegletében megbúvó mosolyt. Azt remélte, barátja megnyugtató híreket közöl vele, vagy legalább, hogy minden rendben, de csalódnia kellett.

- Az Angyalra! – kiáltott fel az Árnyvadász, meglepetésében még fel is ugrott ültéből. – Csak nem hiszi azt, hogy tényleg esküvő lesz? Úgy csinál, mintha nem is a húgommal élne már időtlen idők óta! Tudhatná, hogy az esküvő csak az ő agyszüleménye, és mint olyat, ezt sem kell komolyan venni! Még hogy tanú! Nem kell tanú, mert nem lesz esküvő! – kiabált, és idegességében fel-alá járt a szobában, ajtótól az ablakig, majd vissza. Magnus úgy nézett ki, mintha egy teniszmeccset nézne, ahogy fejével követte a fiút. – Nem érdekel, hogy a testvérem, ha hazaértünk, megfojtom azt a lányt a saját korbácsával. Miért teszi ezt velem? Hát már senki nem hallgat rám?

Alec hangja elhalt, nem úgy a haragja, kénytelen volt levezetni a felgyülemlett feszültséget, úgyhogy tovább rótta az ajtó-ablak közti útját a szobában, a boszorkánymester pedig tapasztaltan megvárta, míg társa sétálási kényszere abba marad, és sikerül egy kicsit megnyugodnia. A fiú néhány további percig magában dohogott, és mikor leült a sarokban álló asztalhoz, még mindig dühös volt, így fogalmazta meg pár soros válaszlevelét az egyik odakészített képeslapra, amelyben felszólította Jace-t, hogy azonnal cselekedjen, állítsa le Isabelle-t, mielőtt bármi elfajulna.

Magnus a széken gubbasztó Alechez ment, miután látta, hogy dühét kellőképp kiadta, már csak némi kétségbeesés maradt benne. Fölé hajolva vigasztalón ölelte át a vállát.

- Alec, drágám – szólt finoman, vigyázva, nehogy újra robbanjon. – Én azért szívesen megülném az esküvőnket – mosolyodott el, és egy puszit nyomott a fiú arcára.

*Uraim, ezt Önöknek küldték.

12 nap karácsony 3. nap - Idegen nyelv

Sziasztok!

Annabell ezúttal egy képregényt készített nekünk. Egy kis magyarázat a latin kifejezésekhez:

Pleraque faciliora sunt dictu quam factu.

A legtöbb dolgot könnyebb mondani, mint megtenni.

Facta loquuntur.

A tettek beszélnek.

Nil difficile amanti.

A szerelmeseknek semmi sem nehéz.

 

 

Nagyobb méretért katt!

 

12 nap karácsony 3. nap - Idegen nyelv (külföldi)

Sziasztok!

Egyelőre egyet találtam, de gondolom, még fognak felkerülni, akkor még bővítem. :)