Teremts magyar Árnyvadászt! - R. Aven alkotása

Teremts magyar Árnyvadászt! - Betti alkotása

Betti egész máshonnan közelítette meg a címet és ő ráadásul képeket küldött nekünk:

Teremts magyar Árnyvadászt! - Ramóna alkotása

Az utolsó holló

A kastély egyik ablakának bemélyedésében ült, fejét a hideg betonfalnak támasztva. Hullámos sötétszőke haja az arcába lógott, de nem zavartatta magát. Olyankor, amikor kedvenc hobbijának hódolhatott, megszűnt körülötte a külvilág, és annak minden zavaró tényezője.

   Szerette nézni az udvarban nyüzsgő egyszerű embereket. Elvarázsolta és megnyugtatta az egymással hangosan alkudozó kereskedők és vásárlók megkoreografálatlan előadása, akárcsak a felnőttek lába között futkározó gyerekek gondtalan játszadozása. A meg nem élt gyermeki énjét látta bennük.

   Kisfiúként más vágya sem volt, mint az, hogy a korabeliekhez hasonlóan kötöttségek nélkül, felhőtlenül szórakozhasson. Szeretett volna bújócskázni, fogócskázni, vívni a testvérével, vagy egyszerűen csak borsot törni a szakácsnőjük orra alá. Ám apja ehelyett könyveket szánt neki.

   Hatéves korától nagyhírű mesterek tanították latinra, művészetekre, egyház- és államjogra. Hiába tette szóvá, hogy testvéréhez, Lászlóhoz hasonlóan ő is az edzőteremben szeretne fegyverforgatást tanulni, apja hajthatatlan volt. Úgy vélte, kell egy humanista szellemű Árnyvadász is a családba. Csakhogy a legkisebb holló ennél jóval rafináltabb volt. Éjjelente titokban beosont a fegyverszobába, és gyakorolt. Számtalan sebet szerzett, sőt egyik alkalommal kis híján a hüvelykujját is levágta.

   Évek hosszú munkájába került, mire megtanulta, miként bánjon a szeráfpengékkel, a buzogánnyal, tőrrel, és az íjjal. Nem forgatta olyan mesterien őket, mint a képzett nephilimek, de egy átlag katonánál ügyesebb volt. A hiányosságait pedig pallérozott elméjével pótolta.

   Legmerészebb álmaiban sem gondolt arra, hogy valaha uralkodó lesz belőle, de apja, és László halála azzá tette. Családjukban ugyan nem csörgedezett királyi vér – nem is csörgedezhetett –, ám aznap a Duna jegén valami olyan történt, mely alapjaiban rendezte át a mondén és az Árnyvadász világot. Azelőtt soha nem volt arra példa, hogy egy magafajta egyszerre legyen mondén király és nephilim harcos. A választás joga ugyan adott volt számukra, eldönthették, melyik fajba kívánnak tartozni, de hogy valaki egyszerre legyen mind a kettő, ráadásul ilyen magas tisztséget töltsön be az egyikben, az lehetetlen volt.

   A Klávé mégis úgy vélte, a szükség törvényt bont, és engedélyt adott rá, sőt egyenesen megparancsolta, hogy az egyetlen életben maradt holló, a nép akaratának engedve, fogadja el a trónt.

   A magyar királyság akkoriban szétzilált volt, óriási fejetlenség uralkodott benne. A démonok sorra fosztogatták a falukat, házakat és városokat égettek fel, s tettek a földdel egyenlővé. Ráadásul a mondén adók is megnyomorították az embereket. Éhínség, és elégedetlenség tombolt. Kellett hát egy erőskezű, ámde jószívű uralkodó, aki tudta, mi lakozik a sötétségben, és legalább annyira értett a világi dolgokhoz is, mint a természetfelettihez. Ezeknek a kritériumoknak pedig nem akadt más, aki nála jobban megfelelt volna.

   Uralkodóvá válásakor ugyan még nagyon fiatal volt, de segítőinek hála, hamar beletanult a szerepbe. Igyekezett a lehető legjobb, legigazságosabb döntéseket meghozni, és, ha ehhez az kellett, hogy álruhát öltve elvegyüljön a népe között, hát megtette.

   Megreformálta az adókat, felvirágoztatta a királyságot és megszínesítette a kultúrát, valamint számtalan hasznos szövetséget kötött az emberi és alvilági felekkel egyaránt. Sőt még egy elszánt, profi Árnyvadász sereget is létrehozott, melyet több ezer nephilim alkotott. A hírüket és nevüket mindenütt ismerték. Ők voltak a fekete sereg.

   Csapata egy része éppen ma gyűlt össze a visegrádi kastély báltermében, hogy legutóbbi sikeres hadjáratukat megünnepeljék. Odalent már reggel óta nagy volt a sürgés-forgás. A szolgálók kisuvickolták a palota minden szegét és zugát, kifényesítették a finom metszésű kristálypoharakat, és az aranyból készült étkészletet, a szakácsok pedig fenségesebbnél fenségesebb ételeket sütöttek-főztek.

   A fiatal férfi tudta, hogy hamarosan indulnia kell, nem késhet el a saját maga adott lakomáról, ám előtte még meg kellett látogatnia valakit. Valakit, aki egykoron fontos volt számára.

   Lesietett a kőlépcsőn, és a várbörtön felé vette az irányt. A pince hűvös és nyirkos volt. Halál szaga terjengett a levegőben vizelet és félelem bűzével keveredve.

   Elhaladt rablók, házasságtörők, és gyilkosok cellája előtt, míg a terem végében álló ezüstrácsozatú zárkához nem ért. A férfi, akit keresett az árnyékban kuporgott. Teste sovány volt, arca beesett, fakó bőre még halványabb színt öltött, mint azelőtt. Hosszú, fekete haja zsírosan hullott alá, s tapadt fejéhez.

–  Vlad! – szólt a férfi. Hangjában fájdalom és düh kavargott.

–  Mit keresett itt? – kérdezte a rab, fel sem pillantva látogatójára.

–  Beszélnem kell veled.

–  Nincs miről tárgyalnunk.

   A király ingerülten a hajába túrt, s dühében rácsapott a rácsokra.

–  De igen, és addig nem mozdulok innen, míg nem adsz magyarázatot. Vagy legalább mondj egy indokot, miért engedjelek szabadon, és megteszem.

–  Minek? Tudod az igazságot.

–  Biztos van valami – kereste a megfelelő szót – mentséged.

–  Mentség? – harsant fel a másik. Ekkor már felnézett az uralkodóra. Lassan, minden mozdulatot elnyújtva feltápászkodott, és közelebb lépdelt. – Így hívod?

–  Nem értelek…

–  A hazugságot. Ne hidd, hogy nem tudom.

–  Fogalmam sincs, miről beszélsz.

–  Tudok róla, hogy minden egyes hadjáratod, vagy kétes tetted után megkéred a Testvéreket, hagyjanak ki fontos részleteket a feljegyzéseikből, nehogy az utókor rájöjjön, mi is vagy te igazából, Árnyvadász. Ti, nephilimek megrögzötten titkoljátok a létezéseteket.

–  Nektek is ezt kellene tennetek.

–  Hogy megtagadjam valódi önmagamat? Köszönöm, de nem.

–  Inkább ártatlan embereket ölsz, és húzatsz karóba, a megállapodásunk dacára? A barátom voltál, és átvertél.

–  Te, drága barátom, ugyanezt csináltad. A hátam mögött szövetkeztél a testvéremmel, Raduval, és ide juttattál – intett körbe a cellában. – És csak, hogy tudd, azok az emberek nem voltak ártatlanok, megölték a családomat! Élvezettel néztem, hogyan szenvednek a karóba húzás minden másodpercében.

–  Őrült vagy! Félreismertelek… Hiba volt megbíznom egy Alvilágiban – mondta a király, és sarkon fordult, hogy sorsára hagyja az egykor barátjának hitt gyilkost.

–  Az igazságos király, mi? – kiáltott utána Vlad. – Akiről az utókor majd ódákat zeng, és meséket költ jótetteiről…

Teremts magyar Árnyvadászt! - Villő alkotása

Osvárt Andrea éppen arra készült, hogy felvegyenek egy jelenetet az új filmjéhez, amikor érkezett egy üzenete.

„Gyere az Intézetbe! Sürgős!”

Felsóhajtott. Utált kettős életet élni, pedig kénytelen volt. Az egyik, amelyiket imádott, a színészetet. A másik, ami csak hátrány, az árnyvadász élet. Minden reggel három órával hamarabb kellett fölkelnie, hogy lealapozózza az egész testét. Az egyetlen előny az volt, hogy a harcos jelenetekben otthonosan mozgott. Úgy döntött, hogy ezt most kihagyja. Helyette inkább felállt, és szólt, hogy készen van, elkezdhetik.

***

Hazafelé menet megnézte a telefonját. 12 nem fogadott hívás és 8 új üzenet. Mindegyik Bencétől érkezett. Ő volt az intézetben a legjobb barátja. Bár még csak 19 éves volt, megértették egymást, ráadásul remek edzőtárs volt. Ő megértette, ha Rea – a fiú így szokta hívni – elfoglalt, és olyankor nem zaklatta. Valami hatalmas baj történhetett. Rögtön rohant az intézetbe, amilyen gyorsan csak tudott. Amikor odaért, látta, hogy az ajtót feltörték. Úgy tudta, hogy ez nem lehetséges. Elővette a zsebéből a kis tőrét, és óvatosan elindult felfelé. A hangok az edzőterem felől jöttek. Leginkább csak olyan, mint amikor valaki erőlködik, de akadt ezeknél sokkal ijesztőbb is. Sebaj, legalább az edzőterem tele van fegyverekkel. Kinyitotta az ajtót, és halkan beoldalazott. Miközben próbálta felmérni a terepet, minden fegyvert megragadott, és eltett, ami a keze ügyébe akadt. Három olyan démon állt ott, amiket még soha életében nem látott. Bence a padlón hevert eszméletlenül. Rea elbújt az egyik oszlop mögött. Azon gondolkodott, hogy honnan szerezhetne szeráfpengét. Ezeket a dögöket csak azzal lehet megölni. Aztán meglátta a fiú kezében egyet. Csak az a baj, hogy a démonok figyelték a testet, hátha felébred. A nő eldobott egy kis tőrt a másik irányba, ami hatalmas zajt csapott. A démonok abba az irányba, ő pedig a fiú felé futott. Kirántotta szeráfpengét a kezéből, ami hála istennek már fénylett, ugyanis ő nem tudta volna megmondani a nevét. Rárontott az egyik démonra, és beledöfte a fejébe a pengét. A démon elterült a földön, a nő viszont felordított a fájdalomtól. Démonvér fröccsent a csupaszt karjára, ami iszonyúan marta. A másik két démon csak ekkor vette észre őt. Rátámadtak, és ezzel egy időben elhajította a fegyvert, ami célba is ért, de nem olyan mélyen, ahogy ő szerette volna. Csak felületi sérülés volt. A démonok felé rohant, és elsiklott kettejük között, miközben kihúzta a démon testéből egyetlen fegyverét. Ezúttal pontosabban célzott, és ismét beleszúrta ugyanabba a dögbe a pengét. Ő is elterült a földön, újabb adag vért fröcskölve a kezére. A harmadikat már sokkal könnyebb volt megölni. Bukfencezett egyet, pont a lábai elé, majd húzott egy vonalat a törzse aljától egészen a fejéig, remélve, hogy minden létező érzékszervét súrolta. Ez a démon is a semmibe veszett. Odarohant barátjához és gyorsan kitapintotta pulzusát. Megkereste az irónt, és először a fiúnak rajzolta meg a gyógyító rúnát, majd magának is. Bence köhögve felkelt, és elkezdett beszélni.

-Én itt edzettem, mire hirtelen bejött három démon, de most nem tudom megmondani milyen, mert ilyet még sosem láttam, és mind azt kántálták, hogy Valentine fia visszatért, és el fog pusztítani minket aztán valaki hátulról leütött, és a következő dolog, amit láttam, az már a te fejed.

-Jó, nyugi. Már nincsenek itt. De hogy érthették, hogy el fognak minket pusztítani? És mellesleg nem arról a Valentine-ról dumáltak, aki mindenféle megszállott tervet szőtt? Nem is tudtam, hogy van fia.

-Én csak annyit tudok, hogy most minden meg fog változni.

-Igen. Ebben én is biztos vagyok. Semmi sem lesz már ugyanolyan.

Teremts magyar Árnyvadászt! - Viki alkotása

Teremts magyar Árnyvadászt!


Mialatt még Jace-t nem engedték el sehova a Néma Testvérek addig Clary, Alec és Izzy aki elrángatta Simon-t is, elmentek egy árnyvadász találkozóra. A föld minden pontjából érkeztek New Yorkba.

Jace olvasott de ahogy Clary belépet letette és nézte hogy mit tart a barátnője a kezében ami le van takarva. Leült Jace mellé és nagyon lelkesen kezdte elmesélni Clary, hogy mi történt velük a találkozón.

- Olyan sok árnyvadász volt hogy el sem tudod képzelni –mondta Clary miközben közelebb húzódott Jace-hez aki átkarolta. –Voltak ott Kínából, Oroszországból, Angliából és még sokan más országból de legjobban a magyar árnyvadászok keltették fel a figyelmemet. Hoztak magukkal ételeket és képeket Budaestről is

- Budapest, és kaját hoztál azon? – szólt közbe gyorsan Jace, és a lefedett tálcára mutatott.

- Igen. De csak az után amikor befejeztem – mondta Clary.

- Na, amit mutattak képeket és képeslapokat gyönyörűek voltak. Meg mutatták az intézetüket is, nem nagyon különbözik e miénktől. Nagyon kedvesek voltak fel is ajánlották, hogy ha majd egyszer el akarunk menni Magyarországba vagy ott lesz dolgunk szívesen látnak és körbe is vezetnek Budapesten. Meséltek még valamilyen tóról is talán Palaton? - nézet kérdőn Jace-re aki rögtön elvigyorodott.

- Balaton.

- Volt ott egy srác, Daniel de mindenki csak Day-nek hívta. Ő nagyon hasonlított rád…

- Miért? Ő is olyan jó képű mint én? – Most szélesebben elvigyorodott. – Bocs az lehetetlen, nálam jobb képű srác nincs is.

Erre már Clary sem bírta ki egy mosoly nélkül. Oda szeretett volna hajolni Jace-hez hogy megcsókolja, de már megelőzte.

-Mikor megyünk el Magyarországra a többiekkel? Vagy csak kettesbe? – kérdezte Clary

Jace egy kicsit elhúzódott és kérdőn felvonta egyik szemöldökét. – Tessék?

- Mikor megyünk el Magyarországra? – ismétli meg

- Amikor minden rendbe jön akkor igen. Ennyire megtetszett neked Magyarország? Vagy csak az a Day miatt, akinél jobban nézek ki?

Most Clary hajol oda és csókolja meg Jace-t.

- Megkóstolod amit hoztam? – az ölébe veszi a tálcát és leveszi a kendőt.

- Ezek meg mik lennének? – mutat egy kis zöld zöldségre meg egy hús rúdra.

- Az kolbász – mutat a hús rúdra. – Emez meg paprika.

- Nagyon finom, nekem ízlett, de… – Jace- nem várta meg a mondat végét, gyorsan elvegye mind a kettőt és jó nagyot bele harapjon. Pár másod perc múlva már rohant is a csaphoz mert a paprika az erős paprika volt.

Clary elkezdett nevetni. Miután Jace szinte ki itta a az egész csapot egy kicsit bosszús tekintettel nézett Clary-re, aztán ő is elnevette magát.

-Ha elmegyünk Magyarországra akkor nem eszünk paprikát – és mindketten nevetek egyet.

Teremts magyar Árnyvadászt - Lunajanka alkotása

Démonok között

1. Fenyegetés

A Lidércfény vegyes közönségnek örvendhet. Főleg Alvilágiak, egy jó adag démon és nagy ritkán egy két Árnyvadász is élvezi a hely ,,szépségeit". Ez elvileg egy semleges terület, de azért néha vannak összekülönbözések a fajok között.

Fények villództak, zene dübörgött és testek vonaglottak a táncparketten az alkohol és a drog hatása alatt. Szememet végig jártattam a felhozatalon, de nem találtam semmi érdekeset. Ma valami különlegeset szeretnék. Mondjuk egy tündért. Bár a legutóbbi is úgy besértődött, mikor megtudta, hogy én nem akarok többet egy egy éjszakás kalandnál.

- Keresel valamit, Nephilim? Talán tudok segíteni. - egy vámpír csapódott mellém. Velük mindig nagyon izgalmas. Egy másik napon biztosan elfogadtam volna az ajánlatot, de most... Elnéztem a pult felé és ott volt amit kerestem. Fiatal, kék hajú boszorkánymester.

- Nem hiszem. Úgyhogy lépj le. De az a csaj biztosan örülne neked. - mutattam a tömegben egy random lányra a és elindultam a pult felé.

Leültem a srác mellé és neki kezdtem a befűzéshez.

- Valami baj van, boszorkánymester? Olyan elveszettnek látszol.

Felnézett rám. Zöld szemeiben először meglepetést és gyanakvást láttam, de utána lecsúszott a tekintete a dekoltázsomra és egyből megváltozott az arca.

- Tudod, nem szertetem egyedül tölteni az estéimet. De most már sokkal jobban érzem magam. - mondta és féloldalas mosolyra húzta az ajkait. - És te, Árnyvadász?

- Egy kis szórakozásra vágytam és gondoltam itt megtaláltam.

- Szerintem megtaláltad. Kérsz valamit inni?

- Egy Pokol tüze megteszi. - a srác elégedetten bólintott és rendelt. Hát ez könnyen ment.

- Árnyvadász szerintem eltévedtél. - szólt egy kellemetlen hang mögöttem. Megfordultam és hét démonnal találtam magam szembe. Mindet sötét aura vett körül és láttam, hogy legszívesebben ott helyben megöltek volna.

- Szerintem meg tévedsz. Ez a klub mindenki előtt nyitva áll. De megnyugtatlak titeket, a ti nyamvadt kis életetek annyira sem izgat, hogy kioltsam azt. - és már fordultam is vissza, de az egyik előre ugrott és nekem esett. Én kitértem és előrántottam a pengémet az övemből, majd egy mozdulattal átvágtam a torkát. A többi megvadult és rám támadtak. Vágtam, ütöttem, hárítottam.

Már csak hárman voltak, de ők valamivel képzettebbek lehettek,  mert rajtuk még nem sikerült sebet ejtenem. Ezzel szemben az én szoknyám elszakadt és az oldalamra is sikerült beszereznem egy szép, vérző karmolást. Ebből baj lesz. 

Épp próbáltam az egyikbe mélyeszteni a késemet, amikor a másik kettő hirtelen összerogyott. Mögülük két társam lépett elő. A megmaradt egy helyzetét felismerve elfutott.

Dávid intett a fejével és elindult kifelé, én pedig utánuk.

- Mégis miért kell állandóan bajba keveredned?! - kérdezte Dávid és zöld szemeibe harag ült. Ő a parabataim. Dávid és Dani egy éve költöztek az Intézetbe, mert Dávid szüleinek Idrisbe kellett menniük.

- Elbírtam volna velük. - mondtam durcásan és hátra simítottam szétzilált, rózsaszín hajamat. - És egyébként is ők támadtak rám.

- Fufu, nem kell a hiszti, ha ők voltak, akkor ők voltak. - Dani kedvesen átölelt, majd elővette az irónját és rajzolt az oldalamra egy iratzét. - De miért csinálod ezt? Már megint az anyád ellen lázadsz?

Anyu az Intézet vezetője és elég furcsa nézeteket vall gyerek nevelés terén és nem nézi jó szemmel az élet stílusomat.

- Nem. - kétkedő pillantás. - Talán. De ezt te nem értheted...

Hupsz. Dani szem elsötétült.

- Aa... Én nem úgy értettem. Dani, sajnálom. - motyogtam zavartan. Dani szülei 4 éves korában meghaltak egy rajtaütés közben. Azóta él Dáviddal és az ő szüleivel.

- Nincs semmi baj. Tudom, hogy értetted. - mondta szomorúan. Kínos csend borult ránk, amit Dávid tört meg.

- De legalább időben ideértünk, hogy meg mentsük azt a csinos kis hátsódat.

Nem éppen nőiesen horkantottam egyet és megfordultam. Elindultam befelé a klubba.

- Hova mész Fufu? - kérdezte parabataim.

- Mondtam már, hogy ne hívj így.

Hangos sóhajtás, majd...

- Rendben. Akkor. Hova mész Zsófi?

- Nem egyértelmű Szőkeség? Megyek és visszaszerzem a prédámat.

A reggeli napsugarak kellemesen simogatták az arcomat. Lassan kinyitottam a szemem és körülnéztem. A szobámba voltam, az Intézetben, mellettem pedig a tegnap megismert boszorkánymester volt. Hirtelen kivágódott az ajtó és "lakótársaim" jöttek be rajta.

- Fuf kelj, mennünk kell... - kezdte Dávid, de azonnal elhallgatott amint meglátott.

Dani megfordult és Dávid is feltűnően nézett minden hova csak rám nem. Én kicsit feljebb húztam a takarómat.

- Úgy csináltok, mint ha még nem látatok volna így. - röhögtem el magam. - Szóval miért jöttetek? Hova megyünk?

- Öhm... - köszörülte meg a torkát Dávid. - Kaptunk egy fülest egy démonfészekről és Dóra azt mondta, menjünk nézzük meg.

- 5 perc és megyek. - mondtam és ők kimentek. - Te kitalálsz? - kérdeztem az időközben felébredt boszorkánymestertől.

A fiú nagy szemeket meresztett rám és ebből tudtam, hogy válasz nem.

- Akkor a fiúk kikísérnek.

Ő bólintott, felkapta a ruháit és nyomott egy utolsó csókot az ajkaimra, majd kiment. Gyorsan felöltöztem és én is távoztam.

- Ezt nem hiszem el! Már megint az az egy szökött el. - mondtam és lerogytam az egyik padra. Az információ helyesnek bizonyult a démonfészekről. Belopóztunk és vagy 50 féreggel találtuk magunkat szemben. Elég jól tartottuk magunkat... egy ideig. Szerintem meg is haltunk volna, ha nem jönnek a farkasok...

- Tényleg György, mit is kerestetek itt a Városligetben? Ha emlékeim nem csalnak akkor ti a Margitszigeten tanyáztok. - kérdeztem a falka vezért.

- Nem csak nektek vannak informátoraitok. Mi is tudtunk erről a fészekről és mióta tudjuk, hogy az itt lévő démonok az Ő...-Hirtelen elhallgatott. Gyanús. - Szóval azóta tervezzük a támadást. Hálásnak kellene inkább lenned, hogy itt voltunk és segítettünk.

- Hálás is vagyok, csak tudni akartam, hogy... - kezdtem, de félbe szakított.

- Zsófi szeretnék veled beszélni. Négyszemközt. - mondta és állával a barátaim felé bökött.

Rájuk néztem és ők bólintottak, de azért éreztem a gyanakvó tekintetüket a hátamban.

- Nehéz elhinni, hogy holnap lesz két éve. - szólt György mikor kicsit messzebb értünk.

- Tényleg erről akarsz beszélni? - vontam fel a szemöldökömet.

- Nem. Azok a démonok, akiket most megöltünk az Ő alattvalói voltak és, hogy itt vannak... hát ez csak rosszat jelenthet. Főleg rád nézve.

Letaglózva hallgattam, amit mond és éreztem ahogy elfog a rettegés.

- Mindketten tudjuk, hogy mi történt két éve akkor este és, melyikőtök húzta a rövidebbet. Én a helyedben nem nagyon mozdulnék ki az Intézet falai közül. Csak ennyit akartam. Vigyázz magadra. - fejezte be és ott hagyott.

Miután elment percekig csak meredtem magam elé és végül a lábam felmondta a szolgálatot.

Igen. Határozottan pánikoltam.

November 26, ez egy fájdalommal teli nap. Csak feküdtem az ágyamon, hallgattam az eső kopogását az ablakon és próbáltam nem Rá gondolni.

- Zsófi. - nyílt az ajtó és Dani lépett be. - Mi a baj? Talán csak nem az, hogy este üres volt melletted az ágy? - kérdezte erőltetett jó kedvel a hangjában.

Nem szóltam semmit. Egy másik napon, talán mérges lettem volna, de nem ma.

- Ugye tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem? - leült az ágyamra és sötétbarna szemeivel mélyen belenézett az enyémbe.

És ekkor eltört valami. Zokogva borultam a nyakába és suttogva elkezdtem mesélni.

- Emlékszel, mikor 15 évesek voltunk sokat titkolóztam? - némán bólintott. - Ez azért volt mert akkor jöttem össze egy vérfarkassal. - éreztem, ahogy a hátamat simogató keze egy pillanatra megáll. - Ez nem csak egy felszínes kapcsolat volt, szerettem őt. Egyik este találkoztunk egy démonnal és őt magunkra haragítottuk, ezért megölte a barátomat.

Dani nem szólt egy szót se csak erősebben szorított magához.

- Jól van lányom elég volt a siránkozásból, mennünk kell a találkozóra. - rontott be a szobámba. Dani elengedett és arrébb csúszott az ágyon.

- Két perc.

- Rendben. Szedd rendbe magad gyorsan. - azzal ki is ment. Hát, igen ez minden amire számíthatok.

- Zsófi... - kérdezte Dani, de félbeszakítottam.

- Nem kell a sajnálat.

- Öhm. Oké. De csak azt akartam kérdezni, hogy átakarsz-e öltözni.

Belenéztem a tükörbe. Csapzott rózsaszín haj, kisírt kék szemek és a tegnapi vadászöltözet.

- Nem. Menjünk.

Kifelé tartottuk az Intézetből amikor észrevettem egy dobozt a kapu lábánál. Oda mentem és felvettem.

,,Árnyrév Zsófi"

Miért küldene nekem bárki bármit is?

Kinyitottam. Egy törülközőbe csavart valami volt benne rajta egy kis papírkával. Óvatosan széthajtottam a törülközőt.

Sikítás rázta meg az utcát. Életemben másodszor sikítok. A doboz kiesett a kezemből a tartalmával együtt. Egy halott vérfarkas levágott feje és a hozzátartozó üzenet.

,,Nem felejtettem el, milyen nap van. Remélem te sem, vadászlány! Lehetséges, hogy mér két éve... Hiányoztál nekem. Eljövök érted.

Ui.: Rózsaszín hajjal még szebb vagy."

Teremts magyar Árnyvadászt! - Anett alkotása

igazi árnyvadász

Tudom, hogy mondénból emelkedtem fel árnyvadásszá, de a Klávé egyes tagjainak lenézése már túlzás. Ittam a Végzet Kelyhéből, úgyhogy közéjük tartozom. Mondénként is jó helyzetben voltam: a londoni Intézetben szolgáltam, úgy ahogy (anyai ágon) a családom is tette évszázadok óta világszerte.

Kaptam kiképzést, bár csak szakács voltam, de kétségtelenül jól jött például amikor az automatonok letámadtak. És jó volt látni, hogy ezt nem nézték ki belőlem.

Charlotte –az Intézet vezetője és egyben Konzul- úgy látszik erre van ítélve: a cselédei, szolgálói felemelkednek és újat kell helyettük, vagyis helyettünk keresnie.

Sophie és én is jóban voltam Charlotte-tal, mint mindenki, így én az Intézetben maradhattam, Sophie pedig gyakran visszajár Gideonnal.

Charlotte az egyetlen, aki tud a titkomról.

Arról, hogy Teleki vagyok. Teleki Blanka húga, Teleki Brigitta, alias Bridget Daly. Akiről senki sem tud. Aki nem is igazi Teleki, mert akiről nem is tudnak, az nem is létezik igazán. Nem tudja senki –Charlotten kívül- hogy Teleki vagyok, így nem is lehetek igazán az. Ráadásul írnek adtam ki magam, aminek mondjuk van alapja, mert anyai ágon részben az vagyok. Kis részben.

Amíg az Intézetben szakácskodtam, sokat énekeltem. Tudom, hogy mindenkit idegesített, de ettől írebbnek tűntem, kevésbé unatkoztam, és végül is szerettem azokat a balladákat. Együtt tudtam érezni a szereplőkkel.

-         Brigitte! Jössz vadászni? – kiáltott rám Cecily, aki ezek szerint unatkozott.

Jó érzés, hogy rám gondolt és így bebizonyíthatom, hogy jó Árnyvadász vagyok, akkor is, ha mondénból emelkedtem fel.

-         Persze – bólintok. – Csak egy pillanat, felmegyek a tőrömért.

-         Annyi másik van rádaggatva! Induljunk már! – Cecy nagyon unatkozott. Nagyon.

-         De az a kedvencem. Az hozott szerencsét az automatonok ellen. Meg a démonok és törvényszegő vámpírok és vérfarkasok ellen.

-         Ah! Hozd le….csak siess már!

Charlotte elengedett, de napnyugta előtt vissza kell érnünk. Az már csak – néz ki az ablakon – két-három óra.

-Oda!- kiált fel Cecily, és egy sötét sikátorba mutat. London köztudottan démonkedvelt részén járunk, és …

- Cecy, csönd! Ott! – suttogom.

Cecily elhallgat és elmosolyodik. Egy ronda, sárgabőrű, rövidfarkú, hosszú ujjú démon hajol valami fölé. Nem láttam még ilyet, de tudom, hogy ez egy Helioshk démon. Nem túl gyakori itt. Elvileg inkább a világ másik felének vonalán élnek, Új-Zéland és a De Long-szoros környékén. Tény, hogy bárhol élhetnének, de valamiért ott vannak a legtöbben. Nem mintha bánnám.

A Helioshk démon felnéz és elvicsorodik.

Nem látom mi fölé hajolt, mert eltakarja. Aztán szó nélkül ránk veti magát. Cecy elhajít felé egy rúnás tőrt, de a démon kikerüli, így az elszáll a sikátor másik felébe és leesik a földre.

-         Sahaqiel! – súgoma  szeráfpengének, mire az felragyog én pedig egyből a démon felé szúrok.

Félreugrik, de emiatt Cecy megvágja a kindjaljával. A démon felüvölt, hátat fordít nekem, felkínálja hátát pengémnek. Az áthatol undorító pikkelyes bőrén, s bár elvileg nem kéne meghalnia, de felsikít és füstéé válik….

Ahogy visszahúzom a kezem, harapásnyomot látok rajta. Egyből sötétbe borul a világ, a démon mérge túl erős.

Felébredek, és egy Néma Testvér hangja szólal meg fejemben: „- Bele kellett volna halnod… Árnyvadász…”

De itt vagyok. Így szóljanak be a Klávéból

Teremts magyar Árnyvadász! - Lyra alkotása

Egy új barát

Clary és Jace éppen Bécsben tartózkodtak a nászútjuk alkalmából. Nagyon jól érezték magukat, de sajnos hívta őket a kötelesség, nemsokára haza kell térniük New York-ba. Vagy Idrisbe. Még tudták eldönteni, hol lakjanak. Attól is függ, hogy a konzul – Jia Penhallow - szab-e rájuk valamilyen feladatot. Clary-nek mindegy volt, csak Jace boldog legyen. Bármit megtenne ezért.

 – Ne haragudjatok, hogy megzavarlak titeket, de te Herondale fiú vagy? – kérdezte egy furcsa nyelven beszélő fiatalember Jace-től.

 – Részben – válaszolta kimérten Jace. Látszott rajta, fogalma sincs ki ez az ember. Kétséget kizáróan Árnyvadász, hiszen a rúnák ott kacskaringóztak a kezén.

 – Semmi gond, te biztosan nem ismersz. Jó apád barátja voltam. Aztán elvette Celine-t, a nőt, akit szerettem. Egyébként a nevem Miklós Takács. Magyarországon lakom – magyarázta a férfi még mindig azon az idegen nyelven. Clary ugyan megértette, hiszen rajta volt a nyelveket beszélni, érteni rúna, de nem tudta milyen nyelven beszél a fiatalember.

 – Megtenné, hogy átvált angolra? – kérdezte kissé ingerülten Jace.

 – Persze – vágta rá azonnal Miklós.

 – Tudja, apám már a születésem előtt meghalt. És anyám is – sóhajtott szomorúan Jace. Clary erős késztetést érzett, hogy azonnal megvigasztalja újdonsült férjét. Jace kijelentésére Miklós a szájához kapta a kezét, és krokodilkönny gördült le az arcán.

 – Celine… halott? És Stephen is? – hitetlenkedett a magyar Árnyvadász.

 – I… Igen – bicsaklott meg Jace hangja.

Ezúttal Miklós Clary felé fordult:

 – Te pedig biztosa Jocelyn és Valentine lánya vagy! Hogy vannak a szüleid? – érdeklődött kedvesen. Halvány fogalma sem volt a Felkelésről. Se Valentine haláláról. – Én is benne voltam ám a Körben.

És még büszkélkedett is vele! Ha!

 – Tudja apám halott. Anyám meg hozzá ment Luke… vagyis Luciánhoz.

Miklós leesett állal bámult Clary-re.

 – Adjátok üdvözletemet nekik, és Lightwood-éknak is. És azt is, hogy bármikor, bármiben számíthatnak.

Úgy tűnik, a világ minden táján élnek Árnyvadászok, akik egyben barátok. Clary most már teljesen megnyugodott. Semmilyen veszély nem fenyegeti őket. Az apja halott.

Teremts magyar Árnyvadászt! - Fummie alkotása

Az alvilág rocksztárja

Az idő gyönyörű volt, augusztus vége ellenére nem tikkasztó meleg, inkább az a kellemes nyár végi hőmérséklet. Amikor az ember érzi már, hogy lassan beköszönt az ősz, de az utolsó napokat azért még kiélvezi a nyár, mielőtt újabb kilenc hónapra lepihenne.

Rita épp alkalmasnak találta az időt arra, hogy sétáljon egyet a Városligetben. Arra gondolt, az elhagyatott fás részen még talán edzeni is tud, ha nincsenek sokan, vagy elsétál a tó felé, hogy megetesse a kacsákat. Szeretett egyedül lenni, elmerülni a gondolataiban. Persze nem önmagát kárhoztatta magányra, csak így alakult. A szülei elhagyták csecsemőkorában, egyszerűen csak otthagyták az Intézet lépcsőjén. Testvérekről nem tudott, ha voltak is neki, bizonyára jó életük volt. Legalább az egyik szülőjének Árnyvadásznak kellett lennie, nyilvánvalóan, hiszen ő maga is az volt, és máshonnan aligha tudhattak az Intézet létezéséről. Jó, a Budai várról már mindenki hallott, de csak az Árnyvadászok tudták, hol van az Intézet bejárata, csak ők látták az elrejtett szárnyat, a menedéküket.

Kevés korabeli gyerek volt az Intézetben, és velük sem jött ki túlzottan jól. Kénytelen volt együttműködni, ha vadászni mentek, de szabadidejében szívesebben olvasott, edzett vagy csak feküdt az ágyán a plafont bámulva. Inkább, minthogy ezekkel az idiótákkal kelljen együtt lennie. Az egyedüllétnek is megvoltak a maga előnyei.

Ahogy a sűrű fák felé vette az irányt, két alakot pillantott meg a fűben heverészni. Nem ez volt rajtuk a szokatlan, ebben az időben sokan merészkedtek ki a szabadba, nem ők voltak az egyetlen piknikező pár a környéken. Még csak az sem volt furcsa, hogy két férfi feküdt egymás mellett, habár Európa ezen részén ritkábban merték felvállalni az emberek másságukat. Az emberek itt még mindig kicsit elmaradottak voltak. Az volt a különös, hogy senki nem bámulta meg őket, egy külső szemlélőknek ott sem voltak, és Rita ekkor jött rá, miért van ez. Az egyik férfi, vagyis inkább fiú még, mint férfi Árnyvadász volt. A jelek a testén elrejtették őt a mondénok elől, a másik férfi pedig varázslattal vont maguk köré burkot. Boszorkánymester volt.

Rita megállt a rét közepén, és leplezetlenül bámulta a párost. Nemcsak hogy ismerős volt neki a boszorkánymester, de pontosan tudta, ki ő. Ez persze nem volt meglepő, a férfi többszáz (senki nem tudta pontosan mennyi) évével jó néhány kalandot tudhatott maga mögött, amit az alvilágiak örömmel terjesztettek. A pletykák pedig eljutottak az Árnyvadászokig is, még az ilyen eldugott városokba is, mint Budapest. Ritának fogalma sem volt, a történetekből mennyi igaz, de ez a férfi egy élő legenda volt, ő pedig akkor is csodálta volna őt, ha valójában csak a fele történt meg vele. Néhány percig vívódott magában, végül az Árnyvadász észrevette, hogy őket bámulja, így kénytelen volt odamenni. Ha másért nem is, legalább a bajtársak üdvözöljék egymást.

Igyekezett természetesen viselkedni, de a keze remegését, az izgalmát afelett, hogy személyesen találkozhat Magnus Bane-nel, nem tudta elrejteni. Még szerencse, hogy az Intézetben annyi nyelvet tanultak, ő pedig komolyan vette mindet, mert érdekesnek találta őket, így legalább egy akadály ki lett lőve, már csak azt kéne kitalálnia, mit mondjon.

- Sziasztok! – Na, ez viszonylag egyszerűen ment. Magnus Bane felült, hátul megtámaszkodott a tenyerén, és csak ennyit szólt a lányra nézve:

- Tudom, én egy rendkívül vonzó boszorkánymester vagyok, ő pedig egy rendkívül vonzó Árnyvadász, de mivel te is Árnyvadász vagy, gondolom, láttál már ilyet. Szóval nem kell bámulni minket. Épp nagyon elfoglaltak vagyunk, úgyhogy mehetsz is.

Az Árnyvadász elmosolyodott, ahogy a férfira pillantott, de egyéb jelent nem adott arról, hogy érdekelné a beszélgetés.

- Sajnálom, én… én nem akartalak megzavarni titeket. Csak megláttalak és… Te vagy Magnus Bane, ugye? – A lány hangja remeget, izzadt tenyerét a nadrágjába törölte.

- Ó, nem gondoltam volna, hogy itt is vannak rajongóim – vigyorgott a férfi. Rita elpirult és lesütötte a szemét. Tényleg rajongó volt, de így kimondva olyan gyerekesen hangzott, már sajnálta, hogy nem futott el, amikor még lehetősége volt rá.

- Sok történetet hallottam rólad, és…

- El ne hidd, amit mondanak – vágott a szavába Magnus. – Az emberek annyi mindent összehordanak, csodálkozom, ha van benne némi igazság is. Néha jobban tudják, hol voltam, mint én magam.

- Nem, persze – tiltakozott gyorsan a lány. – Tudom, hogy milyenek az emberek, csak… örülök, hogy találkozhattunk. Én nem is zavarok tovább, élvezzétek tovább a délutánt. Remélem, tetszik nektek Budapest – egy halvány mosoly jelent meg az ajkán, aztán már fordult is el, amikor a fiú utána szólt.

- Hé! – Ő is felült, hogy némileg kényelmesebb helyzetből beszélhessen. Végignézett a lányon, amitől ő természetesen zavarba jött, noha a fiú pillantása pusztán érdeklődő volt, nem olyan természetű, ahogy általában egy fiú megnéz egy lányt. – Úgy látom, edzeni készülsz. Kell egy társ?

- Nem, én igazán nem akarok zavarni, remekül megvagyok egyedül is, de köszönöm – rázta a fejét.

- Tényleg nem nagy teher. Amióta nyaralunk amúgy sem volt lehetőségem démonokra vadászni, szóval jól jön egy kis gyakorlás. – Már talpon is volt, hogy megmutassa, mennyire tettre kész.

- Na de Alexander! – tiltakozott Magnus felháborodottan.

- Ugyan már, nem fog sokáig tartani, addig elleszel nélkülem is. Mindjárt itt vagyok – meg sem várva párja válaszát, csókot nyomott az ajkára, és el is indult az út felé.

- Tényleg nagyon örülök, hogy találkozhattunk – köszönt el Rita a férfitől, majd az Árnyvadász után sietett. – Köszönöm, hogy edzel velem, nagyon rendes tőled – hálálkodott. – Egyébként Rita vagyok.

- Alec – vágta rá a fiú. A lánynak elkerekedett a szeme, ahogy meghallotta a nevet, meg is állt volna, ha a fiú nem olyan gyors.

- Alec Lightwood? Tényleg te vagy az? Igazak a hírek? Minden, ami Idrisben történt?

- Az attól függ, mit hallottál – vonta meg a vállát, mintha nem lenne nagy dolog mindaz, amit átélt –, de ha kíváncsi vagy, mesélhetek ezt-azt gyakorlás közben.

- Tényleg? Az nagyszerű lenne. Köszönöm! – lelkendezett a lány. – De ne arra menjünk – szólt jobbra fordulva. –, ott egy nagy tó van tele kacsákkal. Erre gyere, a fák között biztonságban leszünk.

Ahogy az árnyékos hely felé igyekeztek, Rita el sem tudta képzelni, hogy ekkora szerencséje lehet, ahogy azt sem, min mosolyog ennyire Alexander Lightwood.

Teremts magyar Árnyvadászt! - Cassye alkotása

Teremts magyar Árnyvadászt!

Már az Árnyvadász találkozón bizonyossá vált, hogy a Városligetben trónoló csuklyás alak (Anonymus) nem más mint az egyik magyar Nématestvér. A mondénok tévesen úgy hiszik, hogy Anonymus III. Béla király névtelen jegyzője volt. Egyes kutatások szerint személye azonos Péter győri püspökkel. A magyar honfoglalás történetének legrészletesebb megírója, valamint tőle tudjuk a törzsfők neveit. Már itt szemet szúrhat a püspöki cím, nyilvánvalóan a mondik egy zarándok papnak hitték, majd a Hunklávé meghagyva őket tudatlanságukban püspökké avanzsálta a Nématestvért. Másrészről! Kiknek is vannak oly részletes leírásai a múltról mint a "levéltárosoknak".

S, hogy bizonyítsam a valós tényt: Ha láttad már az Anonymus szobrot észrevehetted, hogy jobb kezében egy furcsa henger alakú hegyes végű tárgyat tart! Igen! Bizony! Az ott nem más mint egy irón. 

 

És láttátok már valaha azt a komor eltorzult arcot? Sajnos valóban csuklya takarja Anonymust, de mi Árnyvadászok tudjuk, hogy a Testvériség rúnáitól ilyen. 

Ezekkel a tényekkel szeretném bemutatni nektek a (véleményem szerint) első magyar Nématestvért, aki a Honfoglaló Árnyvadász Magyarokkal együtt érkezett a csodálatos Kárpát Medencébe 

Teremts magyar Árnyvadászt! - Lava alkotása

Király Koppány

-Hány éves vagy?- szólalt meg a férfi. Vállas, magas ember volt, fekete hajjal és zöld szemmel. Két fiú állt előtte: egy barna, göndör hajú, barna szemű; és egy lila szemű, szőke, egyenes hajú. A szőke haja a vállára lógott, nem tűnt feszültnek, ellentétben a másikkal. Azon sem mutatkozott különös jele a feszültségnek, csak próbálta kerülni az ember tekintetét, amikor nem hozzá beszélt. Egyikük sem volt több 15 évesnél. A szőke fiú fekete bőrnadrágban és lila felsőben volt, a barna fekete bőrnadrágban szintén, de rajta minden bőr volt. Még a mellénye is.

Most eléggé összerezdült, amikor hozzászólt a férfi.  Nagyot nyelt és belenézett a szemébe.

-Tizenöt, konzul uram.- szólt végül illedelmesen. A szőke is megkapta ezt a kérdést.

-Ugyanannyi, mint ő.- felelte enyhén gőgösen, aztán látva a másik vádló tekintetét gyorsan hozzátette:- Uram...- ez már tetszett a konzulnak. Egy pillanatra halványan elmosolyodott, aztán elindult a nagy terembe. A fiúk követték.

Fél óra múlva kitárult a terem ajtaja. Nem sok, csupán öt árnyvadász bukkant fel. Egy arany szemű, göndör és barna hajú férfi, egy szőke és szintén arany szemű kislány, egy nő hosszú szőke hajjal és barna szemmel. Velük pedig a két fiú. 

-Nos, mit mondtok, milyen a rúna?- kérdezte a férfi. 

-Kicsit csípős, mint mindegyik, amikor friss.- mondta a barna hajú, mire a férfi és mindenki nevetésben tört ki. Kivéve a szőke fiút.

-Vicces, Koppány, nagyon vicces...- mondta, és gyorsabban szedte a lábait. 

-Hé, várj  már!- kiáltott Koppány és utána szaladt.- Mi a baj, Ádám?

-Mi? Hát csak az, hogy még ezt is elvicceled. Elfelejtetted mit ígértél egy éve?- mondta ingerülten és szomorúan Ádám.- Azt mondtad, ha a barátod maradok nem fogsz viccelődni. És nem leszel könnyelmű.

-Nem felejtettem el. Egyszerűen nem tudok lemondani erről, hiszen a részem.

-Mindig erről halandzsázol! Vannak szüleid? Vannak! Él a testvéred? Él!- Ádám már nyitotta volna a száját, hogy mondja tovább, amikor az történt amire nem számított.

-Ne is folytasd! Most jön az emelt fokú önsajnáltatás, ugye?- kiáltotta Koppány.- Már kívülről tudom ezt a szöveget!- félrelökte csodálkozó barátját és erőteljes léptekkel kiviharzott az épületből. 

Sétált pár órát a parkban, addigra már be is sötétedett. Elindult az Intézet felé, amikor zajt hallott. Hátranézett, de nem látott semmit. Feje még mindig hátul volt amikor elindult és valami keménynek ütközött. Odanézett. Mellkasa előtt állt egy démon. Nem tűnt túl erősnek, de Koppánynál nem volt fegyver.

-Nocsak, nocsak.- sziszegett a sárga démon. Sárga volt a pikkelye, sárga a szeme és szájából hat éles fog lógott ki.- Árnyvadász fegyverek nélkül?

-Mi közöd neked ahhoz?

-Csak nézz ide!- a démon felmutatta az egyik kezét a fiú elé. Egy parabatai rúna volt rajta, amiből szivárgott a vér. Koppány elkerekedett szemmel bámulta, aztán a démon szemébe nézett. Hirtelen kép villant fel előtte. Amikor Ádám megkapta a rúnát  összeszorította a szemét és a fogát, majd amikor újra kinyitotta a szemét az sárgának hatott egy pillanatra. Koppány arca eltorzult a dühtől, lépett egyet előre...És ez a lépés volt a veszte. A démon másik keze éles karmaival a gyomrába hatolt. Koppány ordítása betöltötte a levegőt.

Ádám a bezárt szobájában ült az ablaknál és figyelte a tájat. Megdobbant a szíve és utána olyan érzése volt, mintha egy része hiányozna. Nem értette mi az. Másnap délutánig nem. Kint sétált a parkban, amikor megtalálta barátja holttestét. Letérdelt mellé és a szívére tette a kezét.

-Ave Atque Vale, Király Koppány...- suttogta.