12 nap karácsony: 12. nap - Karácsony az Árnyvadászoknál 2.

Sziasztok!

És még egy lelkes Árnyvadász alkotása, aki szintén jó sok történettel készült nekünk. Nyíri Eszter Stiga mai műve következik, ismét csak Mennyei tűz városa spoiler!

Az ígéretek karácsonya

 

Clary soha eddigi életében nem várta még úgy a karácsony estét, mint ezen az éven. Szüksége is volt rá, hogy végre valami elfelejtesse, vagy legalábbis elhalványítsa az előző gyászos, depressziós, könnyekkel teli karácsony emlékét.

És eddig úgy tűnt, sikerülni is fog: Simont hazaengedték az Akadémiáról, hogy New Yorkban tölthesse az ünnepeket, késő délután nyit neki Magnus portált; az anyja, nem kevés könyörgés árán, beleegyezett, hogy Clary az Intézetben tölthesse az éjszakát, bár végig éreztette nemtetszését.

– Innen a távolból nem tilthatok meg semmit – tette hozzá akkor –, de azért szeretném, ha külön szobában aludnátok.

– Anya, annyira felesleges már bármitől is féltened.

– Valahogy sejtettem – húzta el a száját Jocelyn. – Csak… Vigyázzatok! Tudod…

– Ne aggódj, mindig vigyázunk – adta meg a kegyelemdöfést a lány, amire még mindig jól esett visszaemlékeznie.

Most, ahogy a nappaliban ülve bűvölte az ajtót, hátha ettől hamarabb hazaér Jocelyn és Luke, ő pedig végre elindulhat, fejben újra végiggondolta, hogy minden szükséges dolgot elpakolt-e? A teletömött hátizsákban lapultak az ajándékok, egy váltás ruha, pár grafitceruza és a rajzfüzete, valamint a legfontosabb: egy igazán szép és szexis hálóing, amivel meglepte magát – meg persze Jace-t, bár ő még nem tudott róla –, miután az anyja engedélyt adott az éjszakai kimaradásra. A sötétzöld, csupa selyem és csipke darab egy fél vagyonba került, de miután otthon felpróbálta, azonnal meggyőződött róla, hogy megérte.

Végre megcsörrent a kulcs a zárban, majd nyílt a bejárati ajtó.

Clary csodálkozva nézte, ahogy Luke lerázza a hajára és a kabátjára hullott havat; nagy izgalmában észre sem vette, hogy esni kezdett, pedig az ablakon túl már jókora hótakaró borította az utcát.

Jocelyn is ledobta vastag kabátját, és rögtön Claryhez lépett.

– Ugye van még egy kis időd? Valami nagyon fontosat kellene megbeszélnünk.

– Jaj, anya, azt hittem, ezen már túl vagyunk, és…

– Nem, most nem rólad van szó. Vagyis csak részben.

– Izgalmas hírünk van – vágott közbe Luke a felesége mellé állva.

Clary kíváncsian vonta fel szemöldökét.

– Most jövünk az ultrahangos vizsgálatról, és… úgy tűnik, kistestvéred lesz.

A lány szótlanul, döbbenten tekintett egyikükről a másikukra.

Jocelyn kérdőn nézett vissza rá.

– Mit szólsz hozzá?

– Hogy…? Mikor…? Mennyi idős? És az a sok szöveg a vigyázásról? – jött meg Clary hangja.

Luke elmosolyodott.

– Van, amikor az ember hiába vigyáz.

– Nyolc hetes. Még csak egy pici babszem.

Clary elvigyorodott, gyorsan átölelte anyját, majd a férfihez fordult.

– Álmodban sem gondoltad volna, hogy gyereked lesz, mi? – ölelte meg őt is.

Luke szorosan tartotta.

– Már van egy gyerekem. De tudom, hogy érted, és igazad van. Talán csak a legmerészebb álmaimban.

Végül Clary jócskán késve indult el otthonról, és mikor megérkezett az Intézetbe, Isabelle már a bejáratnál várta.

– Csakhogy itt vagy végre! Simon mindjárt megérkezik!

Clary elmosolyodott a lány izgatottságán.

– Nyugi, Izzy, úgy viselkedsz, mintha hetek óta nem láttad volna.

– Hetek óta nem láttam! És különben is: ez az első karácsony, amikor pasim van. Tetszeni fog neki az ajándéka? És ha…

– Imádni fogja!

– Azt sem tudod, mit vettem neki – nézett Claryre szemrehányóan a sötét hajú lány.

– Teljesen beléd van zúgva, szóval bármit kap tőled, örülni fog neki, hidd el!

Isabelle tovább aggodalmaskodott, míg a hátsó kertbe sétáltak, ahol Magnus épp nyitotta a Portált, amin pár pillanattal később átlépett a mosolygó, tiszta feketébe öltözött fiú.

Clary meglepetten nézett végig rajta, ahogy gyors csókot váltott Izzyvel, majd felé fordult egy ölelésre.

– Egyre jobban áll neked ez a szín! – nevetett a lány, miközben legjobb barátja csontropogtatósan megölelgette.

– Fogd be, Fray! – vigyorgott rá vissza. – Mi újság felétek?

– Hát, újság éppenséggel van, méghozzá jó nagy. Majd bent elmesélem – sejtelmeskedett Clary.

Az Intézetben már minden ünnepien ragyogott, a konyhában illatozott a Maryse által készített csodálatos lakoma, az étkezőben Jace és Alec terített éppen, már ha annak lehet nevezni a vajkésekkel folytatott szépen koreografált harcot, amiben épp elmerültek. Mikor Magnus hangosan elköhintette magát, Alec elejtette rögtönzött fegyverét, és parabataia bevihette a végső, halálos vágást.

Aztán Jace helyére tette a kést, és a kacarászó Claryhez sündörgött.

– A vacsora után találkozzunk az üvegházban! – súgta a fülébe. – Ott várlak éjfél előtt.

A lány izgatottan bólintott.

Jól emlékezett az első alkalomra, mikor ott jártak, és sejtette, hogy a fiú készül valamire, ha most oda invitálta. Csak azt nem tudta, mire.

Közösen behordták az ételeket, majd asztalhoz ültek.

– Szóval, mi az a nagy hír, Clary? – fordult hozzá Simon az asztal túlfeléről.

– Oh, igen! Képzeljétek, nővér lesz belőlem!

Jace összevont szemöldökkel, értetlenül nézett rá.

– Mármint milyen nővér?

– Anya és Luke babát várnak!

– Vao, gratulálok! – lélegzett fel a fiú. – Egy pillanatra azt hittem…

– Hümmm, egy vérfarkas-árnyvadász baby – mosolyodott el Magnus. – Luke biztos majd kiugrik a bőréből.

– Oh, mindketten nagyon izgatottak, elhiheted.

A vacsora kedélyes hangulatban telt el, aztán a vidám ajándékozás után Simon félrevonta Claryt az egyik csendesebb sarokba.

– Gratulálok, leendő nővérke! Remélem, Jocelyn megkapja azt a kisfiút, akiről mindig is álmodozott. De ugye ettől még marad időd rám is?! Ugyanis egy elég nagy kérésem lenne hozzád. – A fiú furcsán idegesnek és ünnepélyesnek tűnt, amitől Clary ereiben meghűlt a vér.

– Miről van szó, Simon? Szükséges van az egyik vesémre, vagy…?

– Nem – nevetett zavartan Simon –, ennél sokkal komolyabb a dolog. Én… a Felemelkedésem után, mikor Árnyvadász leszek, megtisztelnél azzal, hogy a parabataiom leszel?

Clary megnyugodva és egyben meghatódva ölelte át a langaléta fiút.

– Oh, Simon, azt hittem, egyértelmű, hogy parabataiok leszünk! Enyém a megtiszteltetés, hogy a társad lehetek egy életen át.

– De ugye tudod, mekkora felelősséggel jár ez? Az ágyam mellett kell ülnöd és a kezemet szorongatnod, ha megsérülnék, párkapcsolati tippeket adnod.

A lány elnevette magát.

– Szívesen csinálom mindegyiket.

Az este gyorsan tovaszállt. Negyed órával éjfél előtt próbálta megkeresni Jace-t a tekintetével, de nem találta sehol a hatalmas szobában.

Kalapáló szívvel indult el az üvegházba, ahol az éjszakai virágok éppen úgy illatoztak, mint legelső alkalommal, mikor Jace meglepte a szülinapi piknikkel; a város decemberi, hűvös fényei szikrázóan ragyogtak az üvegtáblákon túl.

Jace a kőpadlóra terített kockás pokróc mellett ácsorgott, amin pár sajtos szendvics, egy alma és egy üveg bor várt rájuk. A fiú feszültnek tűnt, szinte tapintható volt az egész testéből sugárzó izgalom, bár sejtelmes mosolyra húzódó ajkai elárulták Clarynek, hogy nem ideges, inkább csak a várakozás jóleső izgalma lehet ez. Vajon mit vár ennyire? – tűnődött el a lány, ahogy beljebb lépett.

Jace elé sietett, köré fonta erős karjait, és lágyan megcsókolta. Még ez a finom érintés is felborította Clary lélegzetét, szíve úgy dobolt mellkasa mélyén, mintha mérföldeket futott volna, ereiben felpezsdült a vére.

Mikor elváltak egymástól, és látta, hogy a fiú is kapkodva veszi a sűrű, virágillatú levegőt, elgondolkodott, hogy vajon lesz-e idő, mikor már nem fogják tudni ezt a szenvedélyt kiváltani egymásból, mikor a másik érintése nem tüzeli fel őket azonnal és csillapíthatatlanul. Nagyon remélte, hogy ez soha nem fog bekövetkezni.

Jace a takaróhoz vezette, leült és őt is lehúzta maga mellé. Komoly tekintettel nézett le a lányra, miközben megragadta apró, sebhelyes kezét.

– Clary, meg kellene beszélnünk valamit. Szeretném visszakérni tőled a Morgenstern gyűrűt, amit a nyakadban hordasz. De adnék helyette egy másikat: egy Herondale gyűrűt.

– Honnan…?

– A Vasnővérekkel csináltattam egy újat neked. Ami illik az ujjadra.

Clary szíve kihagyott egy ütemet, ahogy rádöbbent, mit is jelent pontosan, amit a fiú mondani próbál.

– Jace, ez most… egy lánykérés akar lenni?

– Igen – felelete határozottan. – Clarissa Adele Morgenstern, hozzám jössz feleségül?

Clary szava elakadt, és igazán örült, hogy éppen ül, mert biztosan összecsuklottak volna a lábai a meglepetéstől. Sok minden megfordult a fejében, hogy miért szeretne a fiú kettesben maradni vele itt, az üvegház meghitt magányában, de erre a legvadabb álmaiban és legrózsaszínebb reményeiben sem gondolt. A szerelmük erős, szilárd lábakon állt, és napról napra nőtt, de nem hitte, hogy Jace máris megteszi ezt az igen jelentős lépést.

A fiú türelmesen várta a válaszát, csak ragyogó aranyszín szemében látszott a visszafojtott idegesség.

– Persze, ez nem azt jelenti, hogy rögtön össze is kell házasodnunk – tette hozzá Jace. – Várunk vele, ameddig szeretnéd. Ez csak egy ígéret, hogy egy szép napon férj és feleség leszünk és maradéktalanul összekötjük az életünket.

Clary elmosolyodott szerelme aggodalmas magyarázkodásán.

– Jace, igen! Hát persze, hogy szeretném. Ha lehetne, már holnap az oltár elé rángatnálak, hogy a feleséged legyek.

A fiú felszabadultan, őszintén visszamosolygott rá.

– Azt hiszem, nem ártana várunk még egy kicsit. Anyukád egész biztos kiakadna, ha holnap megtennénk.

Clary megvonta a vállát.

– Remélem, a gyűrűcserétől még nem akad ki annyira.

Lecsatolta nyakából a láncot, levette róla a csillagokkal díszített gyűrűt, majd a fiú ujjára húzta. Aztán Jace húzta fel a lány gyűrűsujjára a repülő madarakkal vésett ezüstkarikát.

Claryt egészen elvarázsolta a pillanat meghittsége, az ígéret édes, pihekönnyű súlya a mellkasára simult.

– Ez életem legszebb karácsonya. Szeretlek, Jace Herondale – súgta, mielőtt csókjukkal megpecsételték ki nem alvó lánggal égő szerelmüket.

12 nap karácsony: 12. nap - Karácsony az Árnyvadászoknál

Sziasztok!

És akkor eljött a 12 nap karácsony utolsó napja is. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki akár csak egy alkotást is küldött az Árnyvadászok szórakoztatására. És kiemelném S. Edinát, aki minden napra(!) készült nekünk valamivel. Remélem, élveztétek az alkotást is, az olvasást is, akármelyik oldalról voltatok is érintettek.

Boldog karácsonyt minden kedves Árnyvadásznak!

És ha már szóba került, következzen S. Edina alkotása:

12 nap karácsony: 11. nap - Kedvenc páros 5.

Sziasztok!

Szotyii is küldött még egy alkotást, de technikai okokból elég kicsi. Amint/ha lesz nagyobb, cserélem. 

12 nap karácsony: 11. nap - Kedvenc páros 4.

Sziasztok!

Ellisif J Magnus-Alec novellát írt és figyelem 18+-os történet ez is!

Randi, vagy nem randi

Magnus Bane már a sokadik ruhát rángatta magára, de még mindig nem találta megfelelőnek, mellette az ágyon szépen növekedett egy hatalmas csillogó, szivárványszínű ruhakupac.  Éppen körbefordult a teljes alakos tükre előtt szikrázó lila ruhájában, ami egy kivágott lila selyem felsőből állt hozzá tökéletesen passzoló fekete bőrnadrággal, mikor csengettek az ajtón. „Ki a csuda lehet az ilyenkor?”, gondolta a boszorkánymester, majd morcosan az ajtóhoz sétált közben azon gondolkodva, hogy hordja le a sárga földig azt aki meg merte zavarni a randijára való készülődésben.  Mikor kinyitotta az ajtót elmosolyodott. Egy fekete hajú fiú állt ott csurom vizesen, hajából és ruhájából patakokban volt az esővíz. Szégyellősen pillantott Magnusra.

 - Szia! Bejöhetek? – kérdezte halkan.

 - Alec? Korán jöttél. És mért nincs nálad esernyő? Várj egy pillanatot. – mondta a boszorkánymester majd elrohant és egy lila csillámokkal teleszőtt bolyhos törülközőt tett a fiú fejére.

 - Hmmf. – nyekkent egyet Alec, mert Magnus sikeresen a száját is betakarta a nedvszívó kendővel. – Köszi.

 - Szóval miért is nincs nálad esernyő? – nézett rá a boszorkánymester kérdően.

 - Otthon felejtettem. – válaszolta ártatlanul a fiú.

Magnus hirtelen magához húzta Alecet és szájon csókolta, igazi szenvedélyes szívből jövő csókkal. A fiú meglepetésében először csak kapálózott a karjaival aztán észbe kapott és szorosan szerelméhez bújt. Magnus óvatosan odahúzta szerelmét a kanapéhoz majd együtt lehuppantak és Alec pont alá került.  Óvatosan rátapasztotta a száját a fiú nyakára majd kényeztetni kezte, mire a fiú halkan felnyögött.

 - Vizesen még ellenállhatatlanabb vagy. – mondta lágyan Magnus, majd kezével benyúlt Alec pólója alá és végigsimította a fiú felsőtestét.

Alec sem tétlenkedett, szaporán bontani kezdte szerelme ingjének gombjait. Néhány perc elteltével már mindketten anyaszült meztelenek voltak és szorosan összebújva kényeztették egymást. Már épp a lényegre tértek volna, mikor Alec hirtelen leállította Magnust.

 - Menjünk inkább be.

 - Mért? – kérdezte meglepődve a boszorkánymester.

 - Nyomja a kanapé a hátam. – mondta elvörösödve Alec.

Magnus hirtelen a karjaiba kapta a fiút majd bevitte a szobába, ahol ledobta a fehér selyem lepedők közé.

 - Remélem így megfelel édes. – mondta, majd szerelmére vetette magát.

Másnap reggel totálisan egymásba gabalyodva ébredtek, természetesen továbbra is meztelenül. Magnus kiszállt az ágyból, mert hozni akart egy kávét Alecnek, aki éppen akkor állt fel, majd egy hangod nyögés kíséretében szerelme karjai közé esett.

 - Auu… Fáj a csípőm. – mondta Alec – Amúgy Magnus… Mi tegnap nem moziba akartunk menni?

 - De… - sóhajtott a boszorkánymester majd szájon csókolta szerelmét. – De nekem ez sokkal jobban tetszett.

12 nap karácsony: 11. nap - Kedvenc páros 3.

Sziasztok!

Pásti Hajnal alkotása A hercegnő spoileres!

Szent Anna Tüze

Wales, Pembrokeshire

 1879. március

Will cilindere alól kukucskáló fürtjeit kellemesen simogatta a walesi Milford-öböl szele, arcán mosoly terült szét, miközben mélyet szippantott a sós levegőből. Csak bámulta a tüzes horizontot, azt a lángoló, vörös vonalat, ahol a tenger, mint a folyékony arany a nap koronáját nyaldosta – és még mindig nem tudta elhinni, hogy ez a pillanat valóság.

A fiú hátát a világítótoronynak vetve állt, a sötét téglafal árasztotta magából a dermesztő hideget, amit a délelőtti vihar során szívott magába, de Will jókedvét egy kis sár és pára nem ronthatta el. A távolodó viharfelhők sötétjére csak a vad, poros szag emlékeztetett, ami most belengte az egész öblöt. Gyermekként mennyire szerette ezt az illatot! A fiú a Londonban töltött hosszú évek alatt szinte el is felejtette, mennyire gyönyörű egy szilaj walesi zápor, ami fújtató paripaként dobog keresztül a tájon, életet lehelve mindenbe, amit megérint.

A világítótorony résnyire nyitott ajtaján sárga fénysugár szóródott ki a fűre, fekete sziluettek táncoltak a pázsiton, a bentről érkező izgatott duruzsolás hangja versenyre kelt a tücskök romantikus muzsikájával. Will Sophie sürgető hangját vélte felismerni a falakon túlról. A lány elképesztő odaadással viseltetett Tessa és Will esküvőjét illetően, és feltűnően elsápadt, mikor a fiú bejelentette, hogy megtalálta a tökéletes helyszínt a szertartás megrendezéséhez.

Will azt akarta, hogy olyan különleges legyen a nap, amikor egybekelnek, amilyen különleges csak lehet. Persze, melyik férj ne akarta volna a legjobbat a feleségének? A fiú érezte, ahogy vér szökik az arcába a gondolatra. A felesége. Felemelte a bal kezét, és feltűrte sötét kasmírkabátjának ujját. Alkarjának sápadt, heges bőrén precíz, légies vonások fekete félhold formát öltöttek, amit határozott egyenesek és finom kanyarulatok kereszteztek. Ez volt a csodálatos rúna, amely összekötötte az életét azzal az emberrel, aki ugyanilyen szimbólummal ellátott karperecet viselt a ceremónia alatt. Tessa bőre nem volt alkalmas a rúnák felfestésére, a jelek egyszerűen beszivárogtak a lány bőre alá, és másodpercek alatt el is tűntek. Will ezt egy cseppet sem bánta. Megfogadta magának, hogy ezen a különleges napon a szája sarka csakis felfelé görbülhet.

A Szent Anna Tüze névre hallgató világítótorony gyönyörű épület volt a maga módján. Kívülről magas és mesebeli, belülről apró és romantikus. A Milford-öböl száján őrködő torony éppen elég távol esett a legközelebbi mondén településtől, egy egyszerű álca pedig könnyű szerrel elrejtette a csekély násznépet a toronyőr szemei elől. Mindemellett Will biztos volt benne, hogy ő az első, büszke árnyvadász, aki egy világítótoronyban vehette feleségül szíve hölgyét. 

Nyikorogva nyílt ki a faajtó, kihalászva a fiút gondolatainak tengeréből, és Sophie lépett ki a toronyból. Éjszínű fürtökkel keretezett, sebhelyes arca ragyogott a fényben, fodros, méregzöld ruháját megemelte, miközben átlépett egy pocsolya fölött.

– Will úrfi – szólt mosolyogva. Szavai alig voltak hangosabbak suttogásnál, és Will észrevette, hogy a násznép többi tagja is elcsendesedett. Sophie egy sötétkék selyemkendőt emelt a fiú orra elé. – Most már készen áll minden.

– Ugye tudod, hogy nem kell ám úrfinak szólítanod többé? – kérdezte szórakozottan Will, miközben lekapta a kalapot a fejéről, és hátat fordított a lánynak. Sophie gyors és pontos mozdulatokkal a fiú szeme elé igazította a selymet, aztán meg is kötötte azt a tarkóján. Nem volt sokkal alacsonyabb, mint Will, így nem kellett lábujjhegyre állnia.

– Tudom – felelte Sophie kurtán. Will még mindig hallotta a mosolyt a hangjában. Úgy sejtette, időközben a lánynak sikerült megbarátkoznia Szent Anna világítótornyával. – De el kell ismerned, abban a cilinderben igazán úrfiasan festesz.

Will elnevette magát, és feltette a kalapot a fejére. Visszafordult abba az irányba, amerről Sophie hangját hallotta. – Akkor egye fene! Vezesd ezt az úrfit a toronyba, Sophie.

Ahogy ketten átlépték a küszöböt, tapsvihar vette körül őket. Will tudta, hogy csak tízen vannak az apró, kör alakú helyiségben, mégis úgy érezte, mintha a világ összes szeretete körülvenné. A selyemkendő alatt csupán a fények változását látta, miközben Sophie kezével a vállán átsétált a termen. Mindent virágok, forralt bor és viasz illata járt át. A fiú valahonnan Gabriel kacagását hallotta, aki nyilvánvalóan elsütött egy ostoba poént a cilinderéről, de most még ez sem zavarta.

Éles, vékony csörömpölés hangja intette csendre a társaságot. Valaki megkocogtatta a pohara szélét egy kiskanállal, gondolta Will.

– Köszönöm. Elmondom a feladatod, Will. Jól figyelj rám! – Gideon mély hangja vidáman visszhangzott a toronyban. Abból, ahogyan a szavait formálta Will úgy sejtette, hogy közel sem volt már józan. – Szíved választottját száz közül is fel kell, hogy ismerd. Nem igaz? – kérdezte, és Will határozottan el tudta képzelni, ahogyan kedélyesen körbetekint a násznépen. Gondolatmenetét igazolta, hogy a kérdést egybehangzó igenek és kurjantások követték.

A ceremónia lezajlása óta a társaság hangulata egyre csak felszabadultabb lett. Dél körül felszelték a tortát, amit Bridget készített. Will még a csokoládéról is hajlandó volt lemondani, hogy Tessa kedvében járjon, így a szakácsnő egy háromemeletes túrótortával ajándékozta meg őket, melynek marcipánborítását mogyorókrém rúnák, égetett cukor és kandírozott barack díszítette. Aztán következtek az ajándékok és az esküvői beszédek. Ezek után már mindenki kellő mennyiségű forralt bort fogyasztott ahhoz, hogy hajmeresztő feladványokkal szórakoztassák magukat és az ifjú párt. Will minden feladatnak büszkén állt elébe, most pedig a selyemkendővel a szeme előtt várta, hogy Gideon – aki látszólag kezébe vette az est irányítását – megadja neki az instrukciókat.

– Három pár kéz – folytatta Gideon. – De csak egy pár tartozik a menyasszonyhoz. Jobb esetben – tette hozzá, mire halk kuncogás futott körbe a termen. – Will, az a feladatod, hogy felismerd Tessát vakon, a szíveddel!

Will nyelt egyet, és idegesen elvigyorodott. Kíváncsi lett volna rá, kinek a nevéhez fűződik az ironikus feladvány. A fiú Sophie bátorító szorítását érezte a vállán, aztán a lány forró leheletét a fülén.

– Levettük Tessa karperecét. Itt van nálam – súgta vidáman, aztán megrázta az ékszert, mire az csilingelni kezdett. – Eszed ágába se jusson csalni, William Herondale.

Will éppen tiltakozni kezdett volna, mikor Charlotte dallamos hangja belé fojtotta a szót. – Nyújtsd ki a kezed, Will!

Többen csatlakoztak hozzá, aztán már együtt kántálták az ösztönző szavakat. Will előre nyújtotta a kezét, ujjai rögtön összegabalyodtak egy apró kezecskével. Mindenki megállás nélkül nevetett, Will maga is mosolyogva tapogatta végig a kis ujjakat és a tortától még mindig ragacsos, keskeny tenyeret. A kéz túl pici volt ahhoz, hogy az ő Tessájához tartozzon. Cecily, gondolta Will elégedetten, és a fejét rázva engedte le a karját. Kishúga eddig visszatartott kacagása töltötte meg a teret.

A fiú sasszézott egyet balra, és megragadta a következő kezet. Ezek az ujjak kissé csontosak voltak, hidegek, és lapos, repedezett körmökben végződtek. Az ujjbegyeken Will bőrkeményedéseket tapintott ki, mégsem egy árnyvadász keze volt ez, hanem egy szakácsnőé. Bridget. Will hangosan is kimondta a nevet, mire legnagyobb meglepetésére Bridget arcon csókolta a fiút, aztán el is suhant mellette, erős parfümillatot hagyva maga után.

Willnek lépnie sem kellett, újabb kéz fúrta be magát mohón az ujjai közé, mire még az idegesen toporgó Sophie is leplezetlenül elnevette magát. Will végigsimította a finom, puha bőrt a kézfejen, aztán a karcsú ujjakat, melyek végén hosszúkás, formás körmök rejtőztek. Will szíve dobbant egy nagyot, a fiú széles mosollyal az arcán lekapta a fejéről a selymet.

Abban a magasságban, ahol Tessa fejének kellett volna lennie azonban egy rémesen csipkés, rémesen kanárisárga és rémesen ismerős nyakkendőt látott csupán. Az ajkára fagyott a mondanivalója, ahogy felemelte a fejét, és megpillantotta a kajánul vigyorgó Magnus Bane-t.

--

– Olyan puha a bőröd, mint egy lánynak! – duzzogott Will, arcát egy pillanatra a tenyerébe temette. – Hogy csinálod?

A fiú és Magnus a világítótorony kupolája alatti karzaton duruzsoltak, a feltámadt szélben tajtékzó tengert figyelték. A víz sötét felszínén fehér hab hullámzott, valahányszor a világítótorony arra vetette a fényét. Magnus hátralesett a válla fölött. A torony üvegfalai mögötti szobát fürkészte, mintha arról akart volna megbizonyosodni, hogy egyedül vannak-e. Valójában csak azt ellenőrizte, Henry abbahagyta-e a torony közepén fel-felvillanó hatalmas olajlámpa tanulmányozását, és egy darabban lekászálódott-e a lépcsőn. Saját tervezésű kerekesszékében gyorsabb volt, mint bármelyikőjük, így nemigen igényelt segítséget. A torony fénye megcsillant Magnus macskaszemein, mire a boszorkánymester hunyorogva visszafordult Willhez.

– Kecsketej és méz – közölte, és alig észrevehetően megvonta a vállát. Megfogta Will kezét, és fontoskodva dörzsölni meg simogatni kezdte a bőrkeményedéses, durva ujjakat. Elhúzta a száját. – Mondanám, hogy neked is ajánlom, de ahogy ismerlek, te előbb laknál jól vele, mint hogy a kezedre kend.

Will, aki eddig szinte vágyakozva pillantgatott a toronyba felvezető csigalépcső felé, most tekintetét összefonódott ujjaikra szegezte. Magnus abbahagyta a mocorgást, kérdő arckifejezéssel várta, hogy Will elhúzódjon tőle.

– Nagyon hideg vagy – mondta Will, és nem mozdult. A boszorkánymester ujjai, aki eddig a kovácsoltvas korláton nyugtatta őket, valóban olyanok voltak, mint a jégcsapok. Magnus kíváncsian figyelte, ahogy a fiú két tenyere közé fogta a nálánál jó pár árnyalattal sötétebb kezet, és a mellkasához szorította, hogy melegen tartsa.

– Tudod, megoldom magam is – szólt Magnus, s már emelte is szabad kezét, hogy csettintsen vele, de a fiú leintette egy nemleges fejmozdulattal. A férfi karja visszahullt elegáns brokátzakója mellé. Kezdte komolyan érdekelni, mit akarhat tőle Will. Tenyerével érezte a fiú gyorsuló szívverését a mellkasában.

– Csak miattam jöttél vissza Európába, vagy éppen akadt más dolgod is? – kérdezte Will, hamar megtörve a meghitt csendet, ami kettejükre telepedett. Magnus hallotta a hanglejtésén, hogy az utóbbiban erősen kételkedik. Ismét megvonta a vállát.

– Járok erre-arra. – Az éjszakai égbolt háttere előtt hátborzongatóan nagynak ható szemeit a fiú arcára emelte. – Azt hiszed, körülötted forog a világ, William? – érdeklődött, de a szavainak nem volt éle. A boszorkánymester mosolygott.

– Nem hiszem – felelte Will némi habozás után. – De neked eléggé fontos vagyok ahhoz, hogy egy szó nélkül ide gyere az Angyal tudja, milyen messziről, és tönkretedd az estém. – Will ábrándos tekintete a távolba révedt, gyönyörű arca végtelenül fiatalnak és ártatlannak tűnt az ajkain játszadozó mosoly miatt. Csak állt ott, kezeivel a boszorkánymester kezét szorongatva. Magnus legszívesebben megcsókolta volna.

– Ó? Tönkretettem volna? Nem hiszem – mondta inkább, és hangtalanul felnevetett. – Az szerintem vicces volt. Jesszus, látnod kellett volna az arcodat! – A férfi lekapta Will cilinderét, alkarjával lesimította sötét haját, aztán saját fejébe húzva a kalapot, igyekezett gúnyosan eltátani a száját. Ekkor telt be a pohár, és Will ellökte magától a boszorkánymestert, majd hangosan kacagni kezdett, arcát a kézfejével takarva el. Úgy nevetett, mint egy gondtalan gyermek, sugárzott a hangjából az élet.

– Na, jó. Rendben – lihegte Will, mikor levegőhöz jutott. – Egy kicsit vicces volt.

– Igen, egy icipicit – helyeselt Magnus, mutató és hüvelykujjával illusztrálva, mit is takar a kifejezés. Will utánozta a mozdulatot, aztán ugyanazzal a lendülettel, váratlanul megölelte a férfit. Szinte csüngött Magnus mellkasán, puha, hullámos fürtjei a boszorkánymester állát csiklandozták. Will olyan erővel szorította, hogy Magnus éppen arra akarta kérni, lehetőleg ne fojtsa meg, mikor a fiú megelőzte a mondanivalójával, amit úgy zúdított a férfi nyakába, mintha napok óta készült volna rá.

– Ne haragudj, amiért nem küldtem meghívót, de fogalmam sem volt róla, hol laksz most. Meg sem kérdezem, hogy te hogyan találtál ide. – A hangja csaknem suttogássá halkult. – Nem gondoltam ám komolyan azt, hogy elrontottad az estém. Nélküled este sem lenne. Mióta ismerlek, mióta megadtad nekem a reményt, azóta érzem őszintén, hogy élek. Ha te nem segítettél volna nekem…

Magnus érezte, ahogy Will nagyot nyel. Abban a pillanatban, hogy ő lenézett, a fiú felemelte a fejét, amit eddig a férfi mellkasán nyugtatott. Találkozott a két szempár, és Will kék szemei rabul ejtették Magnus tekintetét. A boszorkánymester szinte beleszédült a pillanatba. Az ajkaikat alig néhány centiméter választotta el egymástól; annyira közel voltak, s mégis olyan távol. Ahogy mélyen a fiú szemeibe nézett, azt látta, amit minden halandó szemében látott. Letűnt évszázadok fényét, haldokló emlékeket és lázas szerelmeket – saját magát látta tükröződni a meseszép, kék íriszekben. 

Magnusnak sürgősen mondania kellett valamit, mielőtt elveszíti a fejét, és megcsókolja a fiút.

– Nem hoztam nászajándékot – szólt rekedten. A hangja erőtlenebb volt, mint gondolta volna. Will arckifejezése nem változott, továbbra is békésen figyelte Magnus arcát sötét pillái mögül, csupán a szemei csillantak fel, mintha eszébe jutott volna valami, aminek a megfejtéséről már réges-rég lemondott.

– Én akarok neked ajándékot adni – mondta, a hangja türelmetlen kisgyerekre emlékeztette Magnust. Will egyik kezét kasmírkabátja zsebébe süllyesztette, aztán előhúzott belőle egy ismerős sötétkék selyemkendőt. Magnus kíváncsian húzta fel a szemöldökét. Aranyos gesztus, gondolta, de nem értette, mit kezdhetne ő egy selyemkendővel.

Will nem szólt, megkerülte a férfit, aztán magasba emelte a kendőt.

– Mit… – kezdte Magnus, de hirtelen elsötétült körülötte a világ. Nem látta Szent Anna Tüzét, Willt, sem a tengert, csak azt érezte, ahogy a fiú oldalra fésüli sűrű, fekete haját az ujjaival, aztán megcsomózza a selymet a cilinder karimája alatt. A férfi megadóan felsóhajtott. – Csak nem Othellót játszod? „Bűvös boszorkány, titkok tudója szőtte e kendőt, / Szálában őriz vágyat és üdvöt, múltat, jövendőt.”

Will megcsókolta. Magnus élesen szívta be a levegőt, megérezte a fiú hajában a viasz szagát, és bőrének ismerős, szappanos illatát. A csóknak marcipán, égetett cukor és hála íze volt. Will olyan hirtelen húzódott el, ahogyan megcsókolta.

– „Vigyázz, elhagyni vagy másnak adni halálos vétek.” – Magnus érezte a fiú édes leheletét a fülén, ahogy az befejezte az idézetet, s csak ekkor tűnt fel neki, hogy saját szívverése a fülében dobog.

Magnus még percekig állt Szent Anna Tüzének karzatán, vakon és szoborrá váltan. Hallotta a léptek zaját a csigalépcső fokain, amikor Will levágtatott a toronyból, hogy csatlakozzon a násznéphez, akik most Bridgettel az élen hangosan énekeltek egy dalt. Barátságos, kedves nótavolt szerelemről és törődésről, de a boszorkánymester nem hallotta egy szavukat sem. Csak Will hangja visszhangzott a fülében.

„Bűvös boszorkány, titkok tudója szőtte e kendőt,

Szálában őriz vágyat és üdvöt, múltat, jövendőt.

Vigyázz, elhagyni vagy másnak adni halálos vétek.”

Szent Anna Tüze szokatlanul hosszan villant, az olajlámpa lángja egyszerre kék színben szikrázott, a boszorkánymester pedig eltűnt. Hűlt helyén Will cilindere tompán és magányosan puffant a porba.

12 nap karácsony: 11. nap - Kedvenc páros 2.

Sziasztok!

Nyíri Eszter Stiga mai alkotása nagyon izgalmas. Nem csak Mennyei tűz városa spoiler, de még 18-as karikás is. Mi szóltunk! ;)

A vámpír, a mondén és a leendő árnyvadász

 

Simon már meg sem lepődött, mikor azon a forró, késő nyári napon a szobájában találta a lányt, az ágyán ücsörögve. Újabban gyakran csinálta ezt: belógott az Akadémiára, hogy egy-egy órácskára elvonja a kötelességeitől. Persze a fiú nem bánta, és a világért sem próbálta volna lebeszélni a titkos látogatásokról.

A sötét hajú szépség csábító volt, mint mindig – rövid, fekete szoknyája és a felsőtestére simuló fűző nem sokat hagyott Simon képzeletére, a bőrén sötétlő kacskaringós jelek csak még izgalmasabbá tették az összhatást –, a legelső pillanattól fogva, bár nem tudta biztosan, melyik is számít a legelső alkalomnak: mikor májusban újra megismerkedtek a St. Xavier előtt, vagy mikor az előző nyáron levessel kínálta. Erről ugyan nem voltak tiszták az emlékei, de pár halvány kép és Clary „meséi” alapján egy egész izgalmas kis történet kerekedett, amit hajlamosak voltak valóságként definiálni.

Mióta megkezdte a képzést, egyre több minden tért vissza és egyre gyakrabban. Fel tudta már idézni Raphael, Jordan vagy akár Maureen arcát is, olykor érezte a veszteségeik keserű ízét, és még többször Isabelle csókjának édes-napfényes forróságát. A lány olyan volt, mint a tiltott gyümölcs: zamatos, kívánatos, mint egy érett, pirospozsgás alma, amibe legszívesebben beleharapott volna, ahogy azt valamikor a múltban meg is tette, ezt egészen tisztán vissza tudta idézni.

– Izzy, hát te…? – kezdte a szokásos módon Simon, de kérdezettje közbevágott.

– Gondoltam, dolgozhatnánk kicsit az emlékeiden, ha már úgyis itt kell unatkoznom Idrisben anyával.

A fiú Clarytől tudta, hogy ez így, ebben a formában nem teljesen igaz: Isabelle szinte könyörgött Maryse-nek, hogy hozza el magával minden alkalommal, mikor az Üvegvárosba kellett jönnie valamiért.

– Megint?

– Oh, nagyon sok dolog van még elrejtve a tudatod mélyén, amit felszínre kell hoznunk – magyarázta a lány. – Azt hittem, szereted csinálni, de ha terhedre vagyok… – pattant fel az ágyról.

– Egyáltalán nem! – ugrott oda hozzá Simon, és megragadta az angyali rúnával díszített kezét. – Imádom, amikor itt vagy! És nagyon hálás vagyok érte.

Isabelle visszaült a keskeny, dísztelen ágyra, magával húzva a fiút is.

– Lenne egy kérdésem hozzád, ami egy ideje foglalkoztat már – kezdte a lány, és közben zavartan babrált egyik hosszú, selymes hajfürtjével, ami – Simon már ismerte ezt a mozdulatot – semmi jót nem jelenthetett. Valami kínos jön. Azért biztatóan nézett a hatalmas, sötét szemekbe.

– Mennyire emlékszel a… kapcsolatodra Claryvel?

– Úgy érted, mikor együtt jártunk?

Isabelle halványan bólintott.

– Izzy… – A fiú mélyet sóhajtott. – Hazudhatnám azt, hogy csak rád emlékszem, de semmi értelme nem lenne. Visszajött jó pár dolog: kínos, zavart csókok, féltékenység, féltés, meg egy csomó minden, amit még nem tudok hova tenni. De az, ami Clary és köztem történt, fel sem ér ahhoz, amit mi ketten éltünk át. Én hozzád tartozom. Nagyon szeretem Claryt, de a románcunk, ha lehet így hívni és amennyit fel tudok idézni, inkább volt kényelmes és biztonságos, nem pedig heves, égető és bizsergető, mint amit veled…

Isabelle rátapadó ajkai elnyomták további szavait és gondolatait. Szája egyszerre puhán és keményen simult az övéhez, halvány rózsaillata bekúszott az orrába, megtöltötte érzékeit.

Ahogy a lány nyelve utat tört magának, majd keze bekúszott bő pólója alá és végigsimította a hátát, Simonnak beugrott valami. Valami, amit nagyon nem értett.

Finoman eltolta magától a lányt.

– Izzy, ki az a… Lord Montgomery?

A kérdezett egészen elvörösödött a név hallatán.

– Ő egy… kis játékunk volt.

– Miután Maureen romantikus regényből szalajtott rabszolgának öltöztetett?

Isabelle felsóhajtott.

– Hogy pont erre kell emlékezned!

– Kérdezhetek én is valamit?

– Hát persze!

– Mi valaha… – Most Simonon volt a sor, hogy elvörösödjön. – Együtt voltunk valaha úgy? Rengeteg pikáns, túlfűtött és zavarba ejtő emlékem van veled kapcsolatban, de azt nem tudom kihámozni belőlük, hogy meddig jutottunk el. Abban biztos vagyok, hogy egy nagy, rúnákkal teli barlangban, a démonhordák között nem kufircoltunk. De a többi alkalom… Nagyon nehéz eldönteni, hogy ami olykor… na jó, elég gyakran, felvillan előttem, az tényleg megtörtént vagy csak vágyálom.

A lány kacéran elmosolyodott.

– Vágyálmaid vannak rólam?

– Izzy, gyönyörű vagy, elbűvölő, intelligens. Persze, hogy vannak! – vallotta be a fiú őszintén. – Odáig vagyok érted, mindenféle szempontból.

Isabelle ismét felé hajolt, sötét szeme szinte izzott.

– Nem válaszoltál – nyögte Simon, mikor már csak pár centiméter választotta el őket egymástól.

– Itt az ideje, hogy megtegyük, amit sosem tettünk még meg – súgta vissza neki, és megszüntetett minden távolságot közöttük.

A csókjuk mélyen és lassan indult; ráérősen kóstolgatták egymást, nem akartak semmit elsietni.

Isabelle kutató ujjai újra a fiú pólója alá kúsztak, végigsimítottak a bőre alatt feszülő izmain. A következő pillanatban a lány elvált tőle, egyetlen mozdulattal megszabadította a felsőjétől, és tekintetét is végigfuttatta formásodó testén.

– Hmmm… Igazán jót tesz neked a tréning – sóhajtotta elégedetten.

– Izzy, mi most tényleg arra készülünk, hogy…? – Simon csodálkozó kérdése azonnal elhalt, ahogy Isabelle a nyakához hajolt, játékosan megharapta, majd erőteljesen megszívta kipirult bőrét.

– Igen, pontosan arra készülünk – morogta nyaka és válla találkozásánál a bőrébe. – Van bármi kifogásod ellene?

– Nincs – sóhajtotta a fiú. – Folytasd csak!

És Isabelle folytatta. Forró keze fürgén térképezte fel a fiú felsőtestét, domborodó mellkasát, az alakuló kockákat a hasán, keskeny, formás csípőjét. Amikor ujjai a nadrágja gombját kezdték kioldani, Simon megállította.

– Izzy, várj…

– Nem akarok tovább várni. A tiéd vagyok, és mindenestől a tiéd akarok lenni!

A lány sötét, vággyal teli szemében olthatatlan szenvedély lángolt, írisze szinte összeolvadt kitágult pupillájával.

Simon nem tudott és nem is akart többé ellenállni neki. Vadul magához rántotta Isabelle-t, keze a tarkójára kúszott, a selymes hajszálak az ujjait csiklandozták.

Követelőző csókjaik kiégettek belőlük minden megfontolást, minden bizonytalanságot, minden kételyt.

A fiú keze felfedezőútra indult, bejárta a lány hátát, keskeny derekát, lapos hasát.

Izzy váratlanul elvált tőle, hátat fordított neki, hosszú haját előre húzta.

– Szabadíts ki! – kérte nyögve.

Simon pár pillanatnyi késéssel jött rá, mit szeretne a lány; kioldotta a masnit a derekánál, majd lassan, egyesével bújtatta ki a fekete anyag alól előtűnő gombokat. Élesen szívta be a levegőt, mikor feltárult a jelek halvány, ezüstös nyomával borított, izmos hát. Ráérősen csókolta végig gerincének kecses vonalát, aztán ajka a nyakát, vállát kóstolgatta, és haladt egyre tovább.

Isabelle lustán eldőlt az ágyon, magával húzva Simont is, akinek kíváncsi ujjai tovább kutattak, végigjárták felsőteste domborulatait, bekúsztak szűk szoknyája alá. Hagyta, hogy a lány forrósága őt is feltüzelje, míg egyetlen kívánsága maradt csak: mindenestől eggyé válni vele.

Hamarosan a szoba túlsó felében landolt a világoskék farmer és a sötét szoknya.

Simon mozdulatlanul futtatta végig éhes tekintetét újra meg újra Isabelle pőre, tökéletes testén. A lány mélyen elpirult a pillantásától, sejtjei szinte bizseregtek, lángoló bőre érintés után sóvárgott.

– Miért álltál meg? – kérdezte sóhajtva.

– Csak… hadd csodáljalak egy kicsit! Izzy, annyira gyönyörű vagy. Még mindig alig hiszem el, hogy engem akarsz. Hogy itt fekszel most mellettem, és tényleg engem akarsz. Mivel érdemeltelek ki?

– És én téged? – Isabelle mélyen Simon szemébe nézett. – Tudom, nehéz lehet elfogadni, de hidd el végre, hogy különleges vagy! Annyira különleges, hogy bár tudtam, nem lenne szabad, mégsem bírtam lemondani rólad.

– Olyan hálás vagyok, hogy nem adtad fel!

Izzy kacéran elmosolyodott, miközben tenyerét Simon tarkójára csúsztatta.

– Akkor talán ideje lenne kimutatni a háládat.

A fiú zavartan kuncogva hajolt közelebb.

– Szeretlek, Isabelle Lightwood. A régi Izzyt és azt is, akit újra megismertem.

– Én is szeretlek, Simon. A vámpírt, a mondént és a leendő árnyvadászt is.

Csókjuk gyengéden indult, de a vágy hamarosan magával ragadta őket. Kezük simított és markolt, ajkuk csókolt, becézett, fogaik finoman haraptak. Isabelle hosszú, sötét haja, mint egy éjszakai égboltból szőtt takaró, beterítette őket, ahogy a lány felülkerekedett, Simon csípőjére ült, mindenestül befogadta.

A fiú elméjéből kiégett minden gondolat; nem maradt más, csak mozdulataik ősi ritmusa, a selymesség az ujjai alatt, a bőréhez feszülő nyirkos bőr, a nyakát, fülét csiklandozó meleg lehelet.

Aztán ez is eltűnt, ahogy utoljára a lány nevét sóhajtotta, és elborította a sötét izzás, ami épp olyan volt, mint Isabelle ragyogó szeme.