Sziasztok!
Cassie meglepett minket egy TLH részlettel! Bizony, egy TLH részlet! Méghozzá Lucie-val, Cordeliával és Jamesszel. És képzeljétek, Cordelia szemszög!
Azt kell mondanom, mindhármukat imádom már most. És nagyot mosolyogtam James sétáján, ugyanis ezt én is szoktam csinálni.
Na, de abbahagyom, ez senkit sem érdekel, ellentétben a részlettel:
"Cordelia oda nézett a válla fölött. - Ez... Úgy értem, én is szeretnék veled kettesben beszélgetni, de nem vagyunk végtelenül udvariatlanok, hogy azt kérjük a bátyádtól, maradjon le mögöttünk?
- Egy kicsit sem - biztosította Lucie. - Nézz csak rá! Eléggé lefoglalja az olvasás.
És ez igaz is volt. James kezében könyvet tartott, és nyugodtan olvasott, miközben sétált. És bár úgy tűnt, teljesen elmerül abban, amit böngészik, mindazonáltal kikerült minden járókelőt, az időnként útjába kerülő köveket és leesett ágakat, és egyszer még egy kisfiút is, aki csodálatra méltó lelkesedéssel tartott a kezében egy hullahop karikát.
Cordelia sejtette, hogy ha ő próbálkozna hasonlóval, garantáltan fának ütközne a végén.
- Olyan szerencsés vagy - mondta Cordelia vágyakozón, még mindig Jamest bámulva a válla fölött.
- Istenem, miért? - Lucie tágra nyílt szemekkel bámult rá. Míg James szeme olyan volt, mint a borostyán, addig Lucie-é gyönyörű halvány kék, egy árnyalattal világosabb, mint édesapjáé. A híres sötétkék Herondale szempárt Will testvérének gyermekei örökölték.
Cordelia hirtelen visszarántotta a fejét. - Ó, csak mert... - Mert ennyi időt tölthetsz Jamesszel minden nap? Gyanította, Lucie nem tartja ezt különleges ajándéknak, az emberek soha nem tartják, ha családtagról van szó. - Olyan jó báty. Ha megkérném Alastairt, hogy tíz lépéssel mögöttem sétáljon a parkban, gondoskodna róla, hogy rám tapadjon és egész idő alatt idegesítsen.
- Pfft! - fújta ki a levegőt Lucie. - Persze, hogy imádom Jamie-t, de olyan kiállhatatlan mostanában, amióta szerelmes. - Ennyi erővel valamilyen gyújtóeszközt is a fejére pottyanthatott volna. Hirtelen mintha minden forogni kezdett volna körülötte. - Hogy mi?
- Szerelmes - ismételte Lucie, olyan pillantással, mint aki nagyon élvezi, hogy valami pletykát terjeszthet. - Ó, természetesen nem fogja megmondani, ki az, mert ő Jamie és soha nem mond el nekünk semmit. De Apa diagnosztizálta a tüneteket és azt mondja, minden kétséget kizáróan szerelem.
- Úgy mondod ezt, mintha valami súlyos betegség lenne. - Cordelia szédült a döbbenettől. James szerelmes? Kibe? Azt a pillantást, amit rá vetett, amikor kiszállt a hintóból, talán csak képzelte volna?
- Nos, egy kicsit az is, nem igaz? Állandóan sápadt és ingerült és csak bámul ki az ablakon, mint Keats.
- Keats ablakokon bámult ki? Nem emlékszem, hogy ilyesmit hallottam volna róla.
Lucie folytatta, nem zökkenthette ki a kérdés, hogy Anglia legkiválóbb romantikus költője vajon bámult-e ki ablakokon. - Senkinek nem mond semmit, csak Matthew-nak, de Matthew olyan néma, mint a sír, ha Jamesről van szó. Véletlenül kihallgattam egy kis darabot az egyik beszélgetésükből és...
- Véletlenül? - húzta fel kétkedőn a szemöldökét Cordelia.
- Nem kizárt, hogy egy asztal alatt rejtőzködtem - felelte Lucie méltóságteljesen. - De csak azért, mert elveszítettem a fülbevalómat és azt kerestem éppen.
Cordelia elfojtott egy mosolyt. - Folytasd.
- Kétségtelenül szerelmes, és Matthew félreérthetetlnül úgy gondolja, megőrült. Nem kedveli a lányt."
