12 nap karácsony 6. nap - Jace és Clary

Ramóna

12 nap karácsony 6. nap - Jace és Clary

Sziasztok!

Ez Henriette alkotása.

Clary az egyik kőpadon ült és azzal szórakozott, hogy ujjait ki-be csukogatta egy boszorkányfény rúnakövön. Amit nem rég kapott Jace-től.
Jace.
Mintha egy másik életben történt volna, egy másik Claryvel, amikor még a Jace-szel való szerelme helyénvalónak tűnt és eviláginak, nem úgy mint most. Most az, ami hozzákötötte a fiúhoz minden volt, csak helyénvaló nem.
- Te meg mit keresel itt, Clarissa?
A lány háta mögül jövő hang tele volt megjátszott sértettséggel, de még így sem tudta teljesen elrejteni mennyire meglepődött. Clary, mint a villám pattant fel, ijedtében, majd rögtön meg is bánta: ugyanannyi joga van itt lenni, mint a fiúnak, elvégre Ő is nephilim. Ugyanaz a vér folyik az ereinkben, gondolta keserűen a lány.
- Nem tudtam aludni – felelte nagy sokára.
Jace szemében győzedelmes fény gyúlt, hangja fagyos lett.
- És ezért úgy döntöttél, hogy lenyúlod a kedvenc titkos helyemet?
- Egyáltalán nem titkos. Isabelle és Alec is ismerik.
- Az nem számít, ők sosem járnak fel ide. És most te megtörted a varázsát. Most kereshetek egy ujjat. Mondd csak, tudod te, milyen nehéz titkos helyet találni New Yorkban?
A fiú még folytatta volna, de Clary a szavába vágott: - Fölösleges ilyen bunkónak lenned, Jace! Felejtsd el azt is, hogy egyáltalán itt voltam, nem fogok ide jönni többet, megígérem. Már itt sem vagyok.
Clary elnyargalt a bátyja mellet, vigyázva, nehogy hozzáérjen, de mielőtt még elérte volna az első lépcsőfokot Jace utánaszólt.
- Clary várj! Ha most lemész azon a lépcsőn sosem mondhatom el neked, amit most el akarok.
Jace látta, hogy Clary apró háta megmerevedik, pontnyi vállait védekezően felhúzta.
- Még egyetlen lányt sem hoztam ide fel – folytatta, amikor látta hogy Clary egy helyben marad. – Talán, mert féltem, hogy ők nem ugyanazt látják, majd amit én. De te... Te többet látsz, mint a minden lány együttvéve, ugyanazt amit én. Sokat gondolkoztam ezen Renwick óta. És ez talán csak azért van, mert a testvérem vagy. A vérem, a húgom, egy darab belőlem. De talán azért, mert annyira szeretlek. Az Angyalra Clarissa, ha tudnád.
Jace szinte soha nem beszélt az érzéseiről, láthatólag saját magát is meglepte ez a kitörés. A szavak úgy ömlöttek ki a száján, mintha nem tudná őket megállítani. Talán nem is akarta.
- Néha úgy érzem, hogy a kezem a te kezed, a szívem pedig, esküszöm, a szívem pedig a te szíved. Tudom, hogy szeretsz, de a szerelem néha nem elég. Így hát döntöttem: soha többé nem teszek, vagy mondok olyasmit, mint most.
NE! Akarta sikítani Clary, de még mindig csak állt fagyosan a lépcső tetején.
Jace őszintesége leforrázta az agyát.
A fiú könyörtelenül folytatta: - Holnaptól csak a bátyád leszek. Semmi több. Segítek neked Árnyvadásznak tanulni, ha ez az, amit szeretnél. Ott leszek melletted, ha egy fiú összetöri a szívedet, sőt még az orrát is betöröm, megígérem. Aztán ott leszek az esküvődön, és én leszek a kedvenc nagybácsija a gyerekeidnek. Csak kérlek, nagyon kérlek, ne menj le azon a lépcsőn. Most az egyszer tedd meg, amit mondok. Maradj és teljes leszek.
A lány lassan – lassabban, mint az Jace el tudta volna viselni – megfordult. Zöld szemében könnyek csillogtak.
- Ma. Csak ma. A szerelmed leszek, mint ahogy te vagy az enyém. Szeretni foglak, mint ahogy soha többé nem tehetem.
Közelebb lépet, a boszorkányfénye kiesett a kezéből kísérteties fénybe vonva mindkettőjüket, azonban a lány még látta, ahogy Jace arcán a meghökkenést milliónyi érzelem váltja fel.

12 nap karácsony 6. nap - Jace és Clary

Sziasztok!

Újabb Fummie. :)

Szerelemben és háborúban…

Clary lihegve állt meg a terem végében, összeizzadt pólója a hátához tapadt. Kezében egy szeráfpengét szorongatott, zöld szemében düh lángja lobogott, amikor Jace-re nézett. Csak egy pillanatra hunyta le szemét, amíg kiürítette agyát, majd újra a fiúra támadt. Céltudatosan haladt előre, igyekezte ellenfelét a sarokba kényszeríteni, hogy kevés mozgástere legyen, így könnyen blokkolja őt. Főként karjára, lábára mért ütéseket, rúgásokat, és a karddal is egészen jól bánt, de Jace nem volt egyszerű eset. Előre látta, Clary hova fog lépni, hogyan fog mozdulni, sikerült minden csapását kivédenie.

A lány hátrálni kényszerült, a kezdeti felállással ellentétben most ő került rosszabb pozícióba, de derekasan hárított minden ütést. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy Jace mindjárt bekeményít, és akkor neki annyi, a fiú pedig, mintha csak olvasott volna a gondolataiban, gonosz mosolyt villantott, és fegyverét eldobva a lányra vetette magát, aki ijedtében teljesen leblokkolt, és mikor feleszmélt, már a padlón feküdt, végtagjai pedig le voltak szorítva. Jace vigyora gonoszból önelégültre váltott, ahogy Clary fölé hajolt, vigyázva, hogy a lány ne tudjon menekülni fogáságából.

- Ez így nem ér, elvontad a figyelmem! – tiltakozott az áldozat, de egy kicsit sem igyekezett kiszabadulni ellenfele alól.

- A démonok is aljas módszerekkel küzdenek, ezt meg kell tanulnod – felelte a fiú, habár szavai élét elvette az ajkán játszó mosoly. Ő sem bánta a jelenleg fennálló helyzetet. – Gyerünk, próbálj meg kiszabadulni! – utasította tanítványát még mindig jókedvűen, és hogy a lánynak ne legyen olyan egyszerű dolga, erősebben szorította őt.

Clary akárhogy vergődött, erőlködött, sőt harapott, nem tudta Jace-t rezdülésre bírni, új taktikát kellett kieszelnie, és az életmentő gondolat nem is váratott sokat magára. Ellazította testét, arcára pedig a bajbajutott, életéért könyörgő áldozat szerepét varázsolta.

- Feladom, nyertél – mondta szomorúan, ajkát lebiggyesztve. – Most pedig adj egy csókot.

- A vesztesnek nem jár csók – csóválta a fejét Jace

- A nyertesnek viszont jár, úgyhogy hajolj ide, hogy megkapd a jutalmad – jött a felelet, amivel nem lehetett vitatkozni. A fiú habozás nélkül lehajolt, hogy kitüntetését átvegye, ujjait a lángvörös tincsek közé bújtatta, ajkaikat már csak milliméterek választották el egymástól, mikor Clary lábaival lendületet vett, és átfordította magukat. Most ő volt felül, és felettébb élvezte, hogy mozdulatlanságra kárhoztatta társát.

- A démonok aljas módszerekkel küzdenek – ismételte meg Jace korábbi szavait, hasonló ördögi vigyorral megtoldva.

- Hát az biztos, hogy benned van valami démoni – cukkolta az alulmaradt. - De úgy érzem, emlékeztetnem kell téged, hogy a démonokat ezzel a módszerrel nem fogod legyőzni. Őket nem izgatja a csókod, még szerencse, hogy ez egyedül az én kiváltságom.

- Az edzésnek ezennel vége – közölte teljes nyugalommal Clary, de szorításán nem engedett. Tudta, ha Jace ki akarná szabadítani magát, erőfeszítés nélkül megtehetné, de úgy tűnt, a fiúnak nincs semmi kifogása a kialakult helyzettel szemben.

- Az edzésnek akkor van vége, amikor az edző azt mondja, és még nem mondtam. Addig nem is fogom, míg meg nem kapom a jutalmam.

- Milyen jutalmad? – tetetett értetlenséget a lány. - A veszteseknek az nem jár.

Az edző minimális erőkifejtéssel fordította vissza magukat az alapállásba, újra Clary volt alul, Jace pedig az arcához egészen közel hajolva nézett a zöld szemekbe.

- Akkor tulajdonképpen most ki is a vesztes? – kérdezte, majd választ nem várva megcsókolta a lányt. Egyikük sem érezte magát vesztesnek. Jace hamar szakította meg a csókot, Clary szerint túl hamar. Rögtön felpattant, és a lánnyal nem is törődve elindult a kijárat felé. Clary dühösen fújt egyet, és visszahanyatlott a padlóra. Férfiak.

- Az edzésnek vége – vetett még oda Jace félvállról, aztán eltűnt az ajtó mögött.

12 nap karácsony 6. nap - Jace és Clary

Annabell

Alíz

Fummie

12 nap karácsony 6. nap - Jace és Clary (külföld)