12 nap karácsony 6. nap - Jace és Clary

Sziasztok!

Újabb Fummie. :)

Szerelemben és háborúban…

Clary lihegve állt meg a terem végében, összeizzadt pólója a hátához tapadt. Kezében egy szeráfpengét szorongatott, zöld szemében düh lángja lobogott, amikor Jace-re nézett. Csak egy pillanatra hunyta le szemét, amíg kiürítette agyát, majd újra a fiúra támadt. Céltudatosan haladt előre, igyekezte ellenfelét a sarokba kényszeríteni, hogy kevés mozgástere legyen, így könnyen blokkolja őt. Főként karjára, lábára mért ütéseket, rúgásokat, és a karddal is egészen jól bánt, de Jace nem volt egyszerű eset. Előre látta, Clary hova fog lépni, hogyan fog mozdulni, sikerült minden csapását kivédenie.

A lány hátrálni kényszerült, a kezdeti felállással ellentétben most ő került rosszabb pozícióba, de derekasan hárított minden ütést. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy Jace mindjárt bekeményít, és akkor neki annyi, a fiú pedig, mintha csak olvasott volna a gondolataiban, gonosz mosolyt villantott, és fegyverét eldobva a lányra vetette magát, aki ijedtében teljesen leblokkolt, és mikor feleszmélt, már a padlón feküdt, végtagjai pedig le voltak szorítva. Jace vigyora gonoszból önelégültre váltott, ahogy Clary fölé hajolt, vigyázva, hogy a lány ne tudjon menekülni fogáságából.

- Ez így nem ér, elvontad a figyelmem! – tiltakozott az áldozat, de egy kicsit sem igyekezett kiszabadulni ellenfele alól.

- A démonok is aljas módszerekkel küzdenek, ezt meg kell tanulnod – felelte a fiú, habár szavai élét elvette az ajkán játszó mosoly. Ő sem bánta a jelenleg fennálló helyzetet. – Gyerünk, próbálj meg kiszabadulni! – utasította tanítványát még mindig jókedvűen, és hogy a lánynak ne legyen olyan egyszerű dolga, erősebben szorította őt.

Clary akárhogy vergődött, erőlködött, sőt harapott, nem tudta Jace-t rezdülésre bírni, új taktikát kellett kieszelnie, és az életmentő gondolat nem is váratott sokat magára. Ellazította testét, arcára pedig a bajbajutott, életéért könyörgő áldozat szerepét varázsolta.

- Feladom, nyertél – mondta szomorúan, ajkát lebiggyesztve. – Most pedig adj egy csókot.

- A vesztesnek nem jár csók – csóválta a fejét Jace

- A nyertesnek viszont jár, úgyhogy hajolj ide, hogy megkapd a jutalmad – jött a felelet, amivel nem lehetett vitatkozni. A fiú habozás nélkül lehajolt, hogy kitüntetését átvegye, ujjait a lángvörös tincsek közé bújtatta, ajkaikat már csak milliméterek választották el egymástól, mikor Clary lábaival lendületet vett, és átfordította magukat. Most ő volt felül, és felettébb élvezte, hogy mozdulatlanságra kárhoztatta társát.

- A démonok aljas módszerekkel küzdenek – ismételte meg Jace korábbi szavait, hasonló ördögi vigyorral megtoldva.

- Hát az biztos, hogy benned van valami démoni – cukkolta az alulmaradt. - De úgy érzem, emlékeztetnem kell téged, hogy a démonokat ezzel a módszerrel nem fogod legyőzni. Őket nem izgatja a csókod, még szerencse, hogy ez egyedül az én kiváltságom.

- Az edzésnek ezennel vége – közölte teljes nyugalommal Clary, de szorításán nem engedett. Tudta, ha Jace ki akarná szabadítani magát, erőfeszítés nélkül megtehetné, de úgy tűnt, a fiúnak nincs semmi kifogása a kialakult helyzettel szemben.

- Az edzésnek akkor van vége, amikor az edző azt mondja, és még nem mondtam. Addig nem is fogom, míg meg nem kapom a jutalmam.

- Milyen jutalmad? – tetetett értetlenséget a lány. - A veszteseknek az nem jár.

Az edző minimális erőkifejtéssel fordította vissza magukat az alapállásba, újra Clary volt alul, Jace pedig az arcához egészen közel hajolva nézett a zöld szemekbe.

- Akkor tulajdonképpen most ki is a vesztes? – kérdezte, majd választ nem várva megcsókolta a lányt. Egyikük sem érezte magát vesztesnek. Jace hamar szakította meg a csókot, Clary szerint túl hamar. Rögtön felpattant, és a lánnyal nem is törődve elindult a kijárat felé. Clary dühösen fújt egyet, és visszahanyatlott a padlóra. Férfiak.

- Az edzésnek vége – vetett még oda Jace félvállról, aztán eltűnt az ajtó mögött.