Blogger Widgets

2013. december 8., vasárnap

Teremts magyar Árnyvadászt! - Anett alkotása



igazi árnyvadász

Tudom, hogy mondénból emelkedtem fel árnyvadásszá, de a Klávé egyes tagjainak lenézése már túlzás. Ittam a Végzet Kelyhéből, úgyhogy közéjük tartozom. Mondénként is jó helyzetben voltam: a londoni Intézetben szolgáltam, úgy ahogy (anyai ágon) a családom is tette évszázadok óta világszerte.
Kaptam kiképzést, bár csak szakács voltam, de kétségtelenül jól jött például amikor az automatonok letámadtak. És jó volt látni, hogy ezt nem nézték ki belőlem.
Charlotte –az Intézet vezetője és egyben Konzul- úgy látszik erre van ítélve: a cselédei, szolgálói felemelkednek és újat kell helyettük, vagyis helyettünk keresnie.
Sophie és én is jóban voltam Charlotte-tal, mint mindenki, így én az Intézetben maradhattam, Sophie pedig gyakran visszajár Gideonnal.
Charlotte az egyetlen, aki tud a titkomról.
Arról, hogy Teleki vagyok. Teleki Blanka húga, Teleki Brigitta, alias Bridget Daly. Akiről senki sem tud. Aki nem is igazi Teleki, mert akiről nem is tudnak, az nem is létezik igazán. Nem tudja senki –Charlotten kívül- hogy Teleki vagyok, így nem is lehetek igazán az. Ráadásul írnek adtam ki magam, aminek mondjuk van alapja, mert anyai ágon részben az vagyok. Kis részben.
Amíg az Intézetben szakácskodtam, sokat énekeltem. Tudom, hogy mindenkit idegesített, de ettől írebbnek tűntem, kevésbé unatkoztam, és végül is szerettem azokat a balladákat. Együtt tudtam érezni a szereplőkkel.
-         Brigitte! Jössz vadászni? – kiáltott rám Cecily, aki ezek szerint unatkozott.
Jó érzés, hogy rám gondolt és így bebizonyíthatom, hogy jó Árnyvadász vagyok, akkor is, ha mondénból emelkedtem fel.
-         Persze – bólintok. – Csak egy pillanat, felmegyek a tőrömért.
-         Annyi másik van rádaggatva! Induljunk már! – Cecy nagyon unatkozott. Nagyon.
-         De az a kedvencem. Az hozott szerencsét az automatonok ellen. Meg a démonok és törvényszegő vámpírok és vérfarkasok ellen.
-         Ah! Hozd le….csak siess már!
Charlotte elengedett, de napnyugta előtt vissza kell érnünk. Az már csak – néz ki az ablakon – két-három óra.


-Oda!- kiált fel Cecily, és egy sötét sikátorba mutat. London köztudottan démonkedvelt részén járunk, és …
- Cecy, csönd! Ott! – suttogom.
Cecily elhallgat és elmosolyodik. Egy ronda, sárgabőrű, rövidfarkú, hosszú ujjú démon hajol valami fölé. Nem láttam még ilyet, de tudom, hogy ez egy Helioshk démon. Nem túl gyakori itt. Elvileg inkább a világ másik felének vonalán élnek, Új-Zéland és a De Long-szoros környékén. Tény, hogy bárhol élhetnének, de valamiért ott vannak a legtöbben. Nem mintha bánnám.
A Helioshk démon felnéz és elvicsorodik.
Nem látom mi fölé hajolt, mert eltakarja. Aztán szó nélkül ránk veti magát. Cecy elhajít felé egy rúnás tőrt, de a démon kikerüli, így az elszáll a sikátor másik felébe és leesik a földre.
-         Sahaqiel! – súgoma  szeráfpengének, mire az felragyog én pedig egyből a démon felé szúrok.
Félreugrik, de emiatt Cecy megvágja a kindjaljával. A démon felüvölt, hátat fordít nekem, felkínálja hátát pengémnek. Az áthatol undorító pikkelyes bőrén, s bár elvileg nem kéne meghalnia, de felsikít és füstéé válik….
Ahogy visszahúzom a kezem, harapásnyomot látok rajta. Egyből sötétbe borul a világ, a démon mérge túl erős.


Felébredek, és egy Néma Testvér hangja szólal meg fejemben: „- Bele kellett volna halnod… Árnyvadász…”
De itt vagyok. Így szóljanak be a Klávéból

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendeljétek meg innen Cassie könyveit!

Blogger Widgets