Tss! Kacsaveszély! - Villő alkotása

-Vigyázz, kacsa! – üvöltötte Jace.

-Ó, de édes! – Clary lehajolt egy kis kacsa mellé, a kezébe vette, és elkezdte simogatni. Egy tó körül sétáltak Jace-szel. Régóta nem voltak kettesben, ezért úgy döntöttek, kimozdulnak valahova. Jace inkább edzeni szeretett volna, de a lány nem hagyta. Állandóan edzett, szinte már a teremben aludt. Bár a fiú nem mondta, Clary tudta, hogy ez az egész tüzes ügy megviselte.

-Gratulálok! Behálózott! Pedig az ember azt gondolná, hogy legalább küzdesz ellene, de te rögtön megadod magad! Nem is értem, mi olyan „cuki” ebben a kis szörnyetegben.

-Ne csináld már! Nem is szörnyeteg! – közben már megkerülték egyszer a tavat, és újra nekiindultak.

-Borzasztó! Hogy lehet egy ilyen kis valamiben ennyi gonoszság?

   Clary inkább elengedte a füle mellett ezt a megjegyzést, és letette a kacsát. Meg akarta fogni Jace kezét, és de a fiú elhúzódott.

-Azt hittem, hogy megfoghatom a kezedet, anélkül, hogy felgyulladnék.

-Meg is foghatod, miután kezet mostál.

-Szóval, azt mondod, hogy addig egyáltalán nem érhetek hozzád, amíg kacsás a kezem?

-Igen.

-Szerintem én tovább bírom ki, hogy ne érjek hozzád, mint te hozzám.

-Ezt tekintsem kihívásnak? – kérdezte Jace elszánt arccal.                                                                                                                                     

-Ahogy gondolod. – mondta, majd pajkos mosollyal előreugrándozott. – Mellesleg mióta utálod a kacsákat?

-Én nem utálom a kacsákat. Én gyűlölöm a kacsákat. És amúgy ösztönösen gyűlölöm őket. Amikor először megláttam egy kacsát, valamilyen szívből jövő érzés elárasztotta a testemet. Úgy éreztem, ahogy még azelőtt soha sem. A gyomrom görcsbe rándult ettől a csodás bizsergéstől. –mondta bepárásodott szemmel. - Aztán ráüvöltöttem, hogy „Tűnj el a közelemből te sátáni ivadék!” és megpróbáltam rátaposni, de Maryse lefogott.

-De miért?

-Nem tudom. Csak úgy. Ne kérd, hogy megmagyarázzak megmagyarázhatatlan dolgokat.

-Hát jó. De inkább koncentráljunk a fogadásra. Mi a tét?

-Ha én nyerek, ami elég valószínű, ha azt vesszük, hogy engem mindenki szívesen megérintene, akkor egy egész napig úgy kell beszélned, hogy nem mondhatod ki az A betűt.

-Jó, de ha én nyerek, akkor megfogsz egy kacsát, és megsimogatod.

-Áll az alku, mivel biztos vagyok benne, hogy én nyerek. Hidd el, hamarabb fogsz megérinteni, mint amilyen hamar eszedbe jut, hogy meg akarsz érinteni.

-Szóval, téged mindenki meg akar érinteni, ha?

-Persze. Ha valaki kibontaná a karácsonyi ajándékát, és én lennék benne, sírva fakadna az örömtől.

-Biztos, hogy az örömtől?

-Természetesen.

   A hátuk mögött valami megzördült. Mindketten hátrafordultak. A lány nem is látta, de Jace máris ott termett, és körülkémlelte a terepet.

-Én nem látok semmit. Hé, mit csinálsz?

-Ja, semmit. Csak csekkoltam az időt. Vissza kell érnünk ebédre, Anya lasagne-t csinál.

-Akkor menjünk még egy utolsó kört, aztán indulhatunk.

   Már majdnem végigértek, amikor megint zörgést hallottak. Jace egyre idegesebben a hang irányába fordult. Egyre közelebbről hallották a hangot. Amikor a hang mellé bokorzörgés is társult, a fiú megragadta a szeráfpengéjét és maga mögé húzta Clary-t.

-Ha-ha! Nyertem!

-Clary, ne ilyenkor!

-Előjöhetsz, Simon! – a bokor mögül pedig valóban Simon bújt elő vigyorgó arccal. Clary-vel összenéztek, és elröhögték magukat.

-Mi? De hogyan?

-Amikor a „zörgést” hallottad, csak eldobtam egy követ, és amíg te leskelődtél, dobtam Simonnak egy SMS-t. A többit pedig szerintem ki tudod találni. És most keresek egy kacsát.

-Szóval képes voltál átverni, csak azért, hogy megfogjak egy kacsát?

-Hát, ez így most nem hangzik jól, de igen.

-Az én barátnőm! – mondta, miközben egy puszit nyomott Clary arcára.

-Szerintem én most megyek is. –mondta Simon. Ha még ember lett volna, biztosan elvörösödik.

-Köszi a segítséget.

   Közben Clary és Jace elindultak keresni egy kacsát.

-Meg is van! Ott, az! – lelkendezett Clary. Megfogta, és Jace felé tartotta.

-Soha többé nem kötök veled fogadást. – kinyújtotta a kezét, és fintorogva a kacsa felé nyúlt. – Arggh. Hová fajul ez a világ? – Becsukta a szemét, összeszorította a fogát, és hozzányúlt. – NEEE! Érzem, hogy gyengülök!

-De legalább ezen is túlestél. Mot viszont szedd össze az erődet, mert tényleg nem akarok lekésni az ebédről, és az óra ketyeg.

   Majd egymás kezét fogva, elindultak, miközben Jace még mindig azt mormogta magában, hogy „Megfertőzött.”