Egy levél mindent átír - Fummie alkotása

Apámnak

A férfi belépett a szobába. Mindig akkor jött ide, amikor biztos volt benne, hogy a helyiség tulajdonosa nem fog egyhamar előkerülni. Habár remek nevelést adott a fiúnak, mégis kénytelen volt időről időre körbenézni a szobájában, hogy biztos legyen benne, semmi olyannal nem foglalkozik, ami esetleg árthat neki. Az éjjeliszekrényhez lépett, hogy átnézze a rajta halomban pihenő könyveket. A felső könyv egy klasszikus volt, eltért a szokásos démonológiai könyvektől. Ahogy felvette a regényt, hogy közelebbről is megnézze, egy összehajtott papír csúszott ki az oldalak közül. Félretette a könyvet, hogy közelebbről vizsgálja meg a lapot. Egy levél volt, méghozzá neki.

Apám!

Tudom, hogy ezt a levelet sosem adom át neked, tudom, hogy sosem fogod ezt elolvasni, mégis úgy éreztem, muszáj megírnom. Kicsi voltam, mikor elmagyaráztad, hogy anyám azért nem fog hazajönni, mert nem szerethet egy szörnyeteget, de a mai napig tisztán emlékszem rá. Akkor tudtam meg, hogy én másmilyen vagyok, mint a többi ember, egy szörny vagyok, valami gonosz.

Azóta felnőttem, megértettem a dolgokat, elmagyaráztál nekem mindent, átlátom a terved, csak egyvalamit nem sikerült még felfognom. Ha úgy szeretsz engem, mint ahogy azt állítod, miért nem törődsz velem? Egy apának nem ez lenne a dolga? Nem kéne gondomat viselned? Talán itt megvan minden, amire csak vágyom, finom ételek, márkás ruhák, temérdek könyv és fegyver, de valami hiányzik. Az, hogy itt legyél. Én törődöm magammal, mert más ezt nem teszi meg.

Mindig azt mondod, hogy egy gyerek vagyok, aki nem értheti a világ dolgait, de tévedsz, talán korban messze vagyok még a 18. születésnapomtól, de lélekben felnőttem. Felnőttem, mert nem tehettem mást, ha egy gyereket egyedül hagysz, kénytelen megtanulni, hogy éljen túl, ahhoz pedig érettség kell és józanész. Mára már mindkettővel rendelkezem, úgyhogy aligha nevezhetsz gyereknek.

Azt mondtad, miénk lesz a világ, az Árnyvadászok uralkodhatnak majd, olyan életünk lesz, ahol nem kell bujkálnunk. Mikor? Meddig kell még elviselnem, hogy alig mozdulhatok ki a házból? Meddig szenvedjek a hiánytól, amit te okozol nekem? Számolom a napokat, arra várok, mikor jössz már haza, de amikor lefekszem aludni, újra csalódnom kell. Nem jössz, mert nem érdekellek. Csak azzal a másik fiúval vagy.

Azt mondtad, ő nem a te fiad, nem szereted, csak én vagyok a fontos, mégis állandóan vele vagy. Azt mondtad, ő a terved része, csakis ezért foglalkozol vele, én pedig sokkal ügyesebb és okosabb vagyok nála. Mégis, amikor szükségem lenne rád, nem vagy itt. A könyvekben az apák sosem így viselkedtek. Te miért nem tudsz olyan lenni?

Azt mondtad, nemsokára otthagyod a másik fiút, itthon leszel, vigyázol rám. Mikor? Ha azt mondod, szeretsz, miért nem viselkedsz is úgy? Tényleg akkora szörny lennék, hogy a saját véred sem érdekel téged? Mi a baj velem, miért nem szeretsz?

A fiad