Blogger Widgets

2013. augusztus 4., vasárnap

Q&A Philadelphiából


Sziasztok!

Itt van két videó a Mall Tour legutóbbi állomásán tartott Q&A-ről, illetve alattuk összefoglaltam, hogy mit mondanak.

Megtaláljátok őket a tovább után!











Lily mit szeretett legjobban abban, hogy Claryt játszhatja. Azt, hogy Clarynek lépést kell tartania a fiúkkal, magassarkúban, szúk ruhában, és ezt meg is teszi, pedig folyamatosan őrült helyzetekbe kerül.
Cassie elmondja, hogy az ötlet egy tetoválószalonban jött, tetoválást szeretett volna, de aztán végül nem lett neki, viszont eszébe jutott egy csapat természetfeletti harcos, akiknek a tetoválások adnak erőt.
Jamie hogyan kötődik a karakterhez? Azt mondja, nagyon. Jace szerinte rejtőzik, és ebben ő is nagyon jó. Aztán az edzésről beszél. 4,5 hónapig edzett a szerepre, és előtte olyan volt, aki hamburgert meg sült krumplit eszik, de szerette volna megjeleníteni a karaktert. És arra gondolt, hogy ez a 15-16 éves fiú nem kigyúrt, hanem olyan, mint egy megkínzott rocksztár, és így készült.
Aztán a kérdező viccesen megjegyzi, hogy Jamie bármit mondhat, sikítoznak.
Lily elmondja, hogy már rajongója volt a könyvnek, és amikor megtudta, hogy film lesz, mindenkinek írt, mindenkit felhívott, hogy szeretne benne lenne, szóval tulajdonképpen ő is csak egy közülünk.
Cassie elmondja, hogy rengeteg dologról megkérdezték a filmmel kapcsolatban. A szereposztással, meg folyamatosan képeket kapott, például kövekről, hogy melyik lesz megfelelő rúnakőnek.


És akkor a másik részlet:




Jamie kérdése: Mi volt a kedvenc kaszkadőrmutatványa? A szaltó az asztalon. Izgult, hogy sikerül-e az asztal közepére érkeznie, és sikerült, és Lily, Kevin, Jemima meg Robbie ott voltak és tapsoltak neki.
Lily arról beszél, hogy Clary erős és az édesanyját akarja megmenteni, és ezt nagyon szereti benne.
Cassie melyik jelenetet szeretné a legjobban látni a filmben? Magnus partija. Mindenféle lényt látsz ott, és a képernyőn ez tényleg nagyon jó lesz. És ő is ott volt.
Lilynek és Jamie-nek a kérdés: A legfurcsább dolog, amit megtudtak a szereplőtársaikról. Jamie elmondja és megmutatja, hogy Lily állandóan ropogtatja a hátát. Lily meg azt mondja, hogy nem is tudja, mi a normális Jamie-ben. Aztán azt mondja, hogy nagyon öntudatos.
Kihez kötődik Cassie? Simonhoz, ő az, aki a leginkább olyan, mint ő. Csak egy egyszerű srác, aki körbenéz, hogy mi történik.
Jamie-nek a kérdés: Melyik jelenet az, amit a legjobban vár, hogy lássanak a nézők? Jamie azt kérdezi a nézőktől, hogy kész vannak-e, aztán, hogy tudják-e, hogy mit fog mondani. Háromig számol, mire mindenki kiabálja, hogy az üvegházas jelenet. Erre azt feleli, hogy tudjátok, mit fogok mondani. :D Igen, az üvegház.
Lilynek: Mi volt a legjobb a forgatásban? Nehéz eldönteni, amikor visszanéz, hogy mi volt vicces és mi volt maga a forgatás, mert összefolyik. De nagyon jóban lett mindenkivel, és ez nagyon jó érzés. És mindjárt kezdődik a második forgatása, amit nagyon vár.
Cassie-hez: Nyilván sok dolgot meg kell változtatni a filmben a könyvhöz képest. Elégedett-e a változásokkal? Igen. Bizonyos dolgokat ki kell szedni. Van egy-két dolog, ami hiányzik neki, de tudja, hogy nem lehet az egészet ugyanúgy lefordítani.
Jamie: Hasonlítanak-e Jace-szel? Jamie azt feleli, hogy igen. Ő is félig angyal. Aztán elmondja, hogy csak viccel. Igazából félig démon. Aztán elmondja, hogy a forgatás után kicsit utazgatott, hogy megint Jamie lehessen, Jace annyira a fejére nőtt.
Lilytől azt kérdezik, hogy ha Clary életéből megkaphatna egy dolgot, mi lenne az? Valaki bekiabálja, hogy a pasija. Ezen viccelődik Jamie. Aztán Lily végül a rúnák megalkotásának képességét mondja.
Aztán azon viccelődnek, hogy hogy állnak a repüléssel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendeljétek meg innen Cassie könyveit!

Blogger Widgets