Blogger Widgets

2013. augusztus 6., kedd

KÁP 2013 - Hivatalos végeredmény


Sziasztok!

Felkerült az Álompasi szavazás hivatalos záróposztja. Tehát a hivatalos végeredmény:

132832 szavazat előnnyel Magnus nyert:

Cortez 689179 (45.61%) vs Magnus 822011 (54.39%)


És a csodálatos díj, amit ki is teszek Claryé mellé:




Érdemes elolvasni a hivatalos záróposztot Andie-tól, engem főleg a végén a kommentek teljesen meghatottak: http://konyvekhaboruja.blogspot.gr/2013/08/konyves-alompasik-parbaja-2013-bajnok.html

Végül pedig én is szeretnék néhány szót írni erről az egész őrületről. 

Ha a szavazás kezdetekor megkérdeztétek volna, hogy ki fog nyerni, nem tippeltem volna erre. Ahogy sorban estek ki Jace, Will és Jem, finoman szólva sem voltam túl boldog. De élveztem, hogy az Árnyvadászok már ekkor összefogtak. Imádtam megírni a kampánybeszédet, képeket keresgélni, idézeteket, videókat... És amikor Magnus döntős lett, tudtam, hogy mindent bele fogunk adni, és még többet. Végül kiderült a szabálymódosítás, és már mertem remélni, hogy lehet esélyünk: mert Árnyvadászok vagyunk, a végsőkig harcolunk, ha lehetőséget kapunk rá, és a döntőben kaptunk is. Öröm volt látni az összefogást, a kitartó kattintgatásokról olvasni, kidolgozni a közös stratégiát és együtt szorítani Magnus győzelméért. És igen, bár volt egy-két Árnyvadász is, aki durvábban reagált kommentekben, azt hiszem, megmutattuk, milyen ez a fandom: kitartó a végsőkig, barátságos és összetartó. És persze nem utolsó sorban nagyon dilis is, a legjobb értelemben. :D

Nagy eredményeket értünk el, és nem csak azért, mert Magnus nyert. A TOP16-ban 4 Cassandra Clare szereplő is bekerült két sorozatból, ezzel mi adtuk a mezőny negyedét. Ezt senki más nem mondhatja el magáról! Ahogyan azt sem, hogy fajtól, rassztól, hajszíntől, szemszíntől, kortól és korszaktól, stílustól és nemi hovatartozástól függetlenül juttattuk be ezt a négy szereplőt, Jace-t, Willt, Jemet és Magnust a legjobbak közé. 
Magnus győzelme pedig sok szempontból rendhagyó, és különösen kedves a szívemnek. Kedvenc boszorkánymesterünk ugyanis köztudottan ázsiai származású, emellett biszexuális. Szerintem megmutattuk, hogy az a fandom nyitott, elfogadó és empatikus, és ez egy olyan üzenet, amit Cassie is közvetíteni szeretne a könyveivel. Kicsiben, de most nekünk is sikerült ezt megtennünk.

És végül szeretném megköszönni Andie-nak és a bloggertársaknak, hogy létrejöhetett ez a játék, amit idén is nagyon élveztem! És természetesen nektek, az én legkedvesebb Árnyvadászaimnak, értetek mindig öröm "dolgozni", és nagyon büszke vagyok, hogy veletek lehetek ennek a fandomnak a tagja. 

És legyünk bizakodóak: 
Jövőre veletek, Jace-szel, Willel, Jemmel, szabályoktól függően Magnusszal, és ki tudja, talán Aleckel és Simonnal térünk vissza! 

3 megjegyzés:

  1. Hasonlóan érzek én is. Azt hiszem, sok mindent nyertünk/nyertem ezzel a versennyel, amit köszönök mindenkinek! Számomra egy kicsit még mindig hihetetlen, hogy így a végén egy ekkorát sikerült alakítanunk az összefogással, de ez hihetetlen jó. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sorena szerintem van mit megköszönni Neked is hiszen szinte el sem mozdultál a gép mellől ....:)

      Törlés
    2. Ez így igaz......annyira jó volt.....vicces visszaolvasni azt a sok kommentet.....^^
      jövőre is az árnyvadászok nyernek!!!!!!:D <3

      Törlés

Rendeljétek meg innen Cassie könyveit!

Blogger Widgets