Blogger Widgets

2013. augusztus 14., szerda

Kampány a Csontvárosért


Sziasztok!

A Facebook oldalon már utaltam rá, de most itt is kiírom, hogy még nagyobb közönséghez eljusson a dolog.

Holnaptól számítva már csak egy hét a Csontváros film magyar megjelenése (a premier előtti vetítésekkel számolva), így arra gondoltam, hogy mi is tehetnénk valamit így az utolsó napokban, hogy kicsit felrázzuk a kedélyeket, és fokozzuk a lelkesedést (ha még lehetséges), illetve még jó néhány emberhez eljuttassuk a film hírét. 

A Pro Video nem kis kockázatot vállalt azzal, hogy a rajongók többségének kérésére felirattal érkezik a film, és az is egészen egyedülálló megoldás, hogy a kedvünkért idő előtt tartanak vetítéseket már 22-én is, hogy ne maradjunk le a filmről. 

Azt hiszem, egyrészt köszönetképpen, másrészt azért, mert mindannyiunknak érdeke, mi is tehetünk egy kicsit - illetve nem is olyan kicsit -, hogy promózzuk a filmet a bemutató előtt!

Nem kell ördöngös, bonyolult dolgokra gondolni, még csak költségesekre sem, az apróságok is csodára képesek!

Az Árnyvadász oldalon holnap több kampány is elindul egyszerre, mindenki kiválaszthatja, hogy melyikben szeretne részt venni a sok közül, de természetesen a szorgosak akár mindegyikbe bekapcsolódhatnak. És mivel a dolog teljesen szabad, akármikor felzárkózhattok!

Konkrét részleteket holnap hozok majd, mert holnap kezdődik a kampány, de addig egy-két dolgot elárulok.

Akik ismerik a különböző közösségi oldalakon futó 15/30 napos kihívásokat, azok most örülhetnek, ugyanis rendezünk egy ilyet, kifejezetten a Csontváros film reklámozására készítettem egy ilyet. Ez leginkább a közösségi oldalakra épül majd, maga az oldal is végig fogja csinálni mind Facebookon, mind Twitteren és Tumblr-en.

Az Árnyvadász blogon több cikksorozat is indul erre az időre. Az egyik egy kis visszatekintés lesz arra, hogyan is jutottunk el a filmig, boncolgatjuk, hogy az egyes szerepekkel kapcsolatosan milyen nevek is merültek fel korábban. Illetve a másik cikksorozatban toplistázni fogunk, majd meglátjátok, pontosan milyen témákban! ;)

Várjuk majd ezenkívül bloggerek és fanfiction szerzők jelentkezését is, ezzel kapcsolatban szintén holnap hozom a részleteket!

Szeretném még egyszer hangsúlyozni, egyik feladat sem lesz nehéz vagy bonyolult, a legtöbb végrehajtása csak néhány perc vesz igénybe a napotokból, ezért tényleg szeretnélek titeket megkérni rá, hogy minél többen vegyetek részt benne!

Azt hiszem, mindannyian a szívünkön viseljük ennek a filmnek a sorsát, és érdekünk is, hogy minél sikeresebb legyen, hiszen így kapjuk majd meg szépen a folytatásokat, nem is beszélve a Pokoli szerkezetek filmekről, ami szintén a Csontváros sikerén múlik. Egy jó indítás sok minden eldönthet!

Hajrá Árnyvadászok! Mutassuk meg ismét, mire vagyunk képesek, ha összefogunk!


2 megjegyzés:

  1. Remek ötlet, és a ProVideo is megérdemli, nem beszélve arról, hogy csak akkor kapjuk meg a teljes sorozatot filmen is, ha sikeres, nem kérdés, hogy INDUL A KAMPÁNY!

    VálaszTörlés
  2. Ez csak természetes. Amiben tudok segítek! :) ÁRNYVADÁSZOK összetartanak! :P

    VálaszTörlés

Rendeljétek meg innen Cassie könyveit!

Blogger Widgets