12 nap karácsony 2. nap - Alec és Magnus

Sziasztok!

Fummie mára is készült, ezúttal ráadásul két történettel is!

Hát szóval én erre kettőt írtam. Volt egy ötletem, amit elkezdtem írni, de valahogy sehogy nem találtam a hangot, Aleckel még megbirkóztam, de Magnus sehogy sem ment, pedig őt nagyon szeretem, de nehéz felvenni a stílusát. Azt hiszem, az elsőn látszik is, hogy mennyit szenvedtem vele, folyton elakadtam, küszködtem. Aztán végül csak befejeztem. Közben lapozgattam az Üvegvárost, hátha találok valami segítséget benne, és megláttam, Ihlet úr pedig újra meglátogatott. Ezt már sokkal könnyebb volt írni, rövidebb is, inkább csak amolyan szösszenet, de megvan a hangulata. Legalábbis remélem. Meg azt, hogy tetszeni fog nektek. Egyébként imádom a Malec párost, de tényleg nehéz elkapni a hangjukat, párbeszédet meg amúgy sem tudok írni. Szóval az első a Hamuvárosban játszódik, mikor Jace-ék a tündérekhez mennek, Alec pedig Magnusnál marad cserébe, a második pedig az Üvegvárosban, egészen pontosan a magyar, puha borítós kiadás 392-393. oldalán, Alec szemszögéből. Ja amúgy slash, és 12-es korhatár (amit nem kell annyira komolyan venni, nincs benne olyan, csak a rend kedvéért).

Felnőtté válás

Ahogy az ajtó becsukódott a távozó hármas után, hirtelen kényelmetlen csend telepedett a lakásra, úgy érződött, a szobában uralkodó félhomály csak erősítette a fülrepesztő némaságot. Ha arra kószált volna egy ártatlan szúnyog, hát azt is biztosan meghallják, Alec pedig azt kívánta, bár hallaná, mert akkor legalább történne valami. Magnus összefonta a karját maga előtt, és olyan arcot vágott, mintha várna valamire, nyilván arra, hogy a fiú csináljon, mondjon valamit. Ő ettől csak még mélyebbre süllyedt a zavar mocsarában, bár nem tudta, mitől, hiszen nem először volt kettesben a boszorkánymesterrel, mégis valahogy másmilyen volt minden, olyan furcsa. Eszébe jutott, mikor beszélgettek először négyszemközt, azon a bizonyos napon, amikor életében először csókolózott… vagyis hát inkább Magnus csókolta meg őt. Az emlék hatására akaratán kívül elvörösödött, szeme a férfi szájára siklott, szerette volna újra megízlelni az ajkait. Azon kívül, hogy felvonta egyik szemöldökét, a boszorkánymester nem reagált új vendége színére vagy szótlanságára. Az álldogálást megunva leült a kanapéra, ő láthatóan nem volt feszült, testtartása is teljes lazaságról árulkodott, lábát keresztbe vetette, karját a háttámlán pihentette.

Alec nem értette, miért ilyen ideges, hiszen azóta már nem is egyszer randiztak, a mostani helyzetben pedig semmi furcsaság nem volt. Jace-re és Isabelle-re gondolt, és arra, vajon meddig lesznek el. Valószínűleg sokáig, éjjel pedig nem jönnek egyből vissza, Jace nyilván kihasználja a szabadsága minden percét, mielőtt újra visszatérne börtönébe. Alecnek tetszett a mostani helyzet, nem sietett volna azzal a túsz-visszacseréléssel.

- Esetleg foglalj helyet, ha gondolod – szólt Magnus, és a szemben lévő fotelre mutatott. A fiúnak csak ekkor tűnt fel, hogy még mindig a szoba közepén ácsorog. – Egy darabig még biztosan itt kell maradnod, szóval tegyél, amit akarsz, csak ne takaríts, ez a lakás már így is túl tiszta.

Alec a fotel helyett inkább a kanapét választotta, és elhelyezkedett a boszorkánymester mellett, bár neki nem ment olyan lezserül.

- Szóval, most mit fogunk csinálni? – kérdezte a fiú, miközben gondolatban sorba vette, ő mit szeretne tenni most, és a tervek között egyértelműen nem szerepelt a Gilligan szigete egyetlen része sem.

- Ó Alexander, azt várod, hogy én legyek a programajánlód? Mert akkor csalódni fogsz.

- Nem, én csak azt hittem…

- Hogy téged foglak pesztrálni? Ugyan, csak egy elcserélt rab vagy, nem egy kisbaba, akire nekem kell vigyáznom. Bébiszittelést nem vállalok – kezével olyan mozdulatot tett, mintha egy legyet akarna elhessegetni. Látszott rajta, hogy szemrebbenés nélkül békává változtatná azt az embert, aki ilyesfajta munkával bízná meg.

- De Jace… ő… - kezdte Alec, bár maga sem tudta, mit akar mondani. – Jace-re is vigyázol – nyögte ki végül. Csodálkozva vette észre, hogy enyhe féltékenységet érez, habár nem tudta eldönteni, tulajdonképpen kire is féltékeny.

- Nem vigyázok rá, ő a foglyom! Messze nem ugyan az – válaszolta Magnus sértődötten. – Én nem a szolgája vagyok, de még csak nem is börtönőre, felőlem aztán mumifikálhatná magát a szobában, engem az se érdekelne. Bár valószínűleg jól mutatna a sarokban, ízléses dísz lenne, egy kis csillámmal feldobná a hangulatot – merengett el az említett helyet bámulva, feltehetőleg épp azt képzelte el, hogyan nézne ki.

- De én nem Jace vagyok – zökkentette ki az Árnyvadász, hogy a bambulásból visszatérítse az eredeti témára.

- Ez aztán az éles meglátás, Alec. Nem is értem, miért nem kaptál még Nobel-díjat ennyi ésszel – gúnyolódott a boszorkánymester. Ez aztán már sok volt a fiúnak.

- Nem hiszem el, hogy egyszer nem tudsz komolyan venni! Annyira nemtörődöm vagy, de én nem leszek az, akit csak úgy semmibe vehetsz! – emelte meg a hangját, dühös volt Magnusra a hanyag hozzáállása miatt, pedig ő igazán igyekezett, hogy ne csak egy strigula legyen a listán. Az ingénél fogva magához húzta a férfit, és keményen megcsókolta. Ő egy pillanatnyi döbbenet után visszacsókolta a fiút, de nem tartott sokáig, lefejtegette az ingét markoló kezet, majd finoman eltolta magától. Gondosan lesimogatta ruhájáról a gyűrődéseket, és csak a művelet végeztével nézett a ragyogó kék szemekbe.

- Pontosan ezért nem veszlek komolyan, Alexander. Mert gyerekesen viselkedsz.

Alec nem a szavaktól rándult össze, hanem mert valami doromboló, meleg és szőrös a lábához dörgölőzött, Miau Ce-tung volt az, Magnus szürke csíkos cicája. A macska pont olyan szemekkel nézett a fiúra, ahogy a gazdája szokott, ez egy kicsit ijesztő volt. Fejét a fekete nadrághoz nyomta, így gondoskodva arról, hogy a szőrszálai kellően megtapadjanak a ruhán. Ezzel végezvén a boszorkánymester ölébe ugrott, és ott összegömbölyödve hagyta, hogy kényeztessék.

- Nem vagyok gyerekes – szólt dacosan a fiú, szavaival ellentétben most inkább nézett ki egy durcás tinédzsernek, mint egy felnőtt harcosnak. – Démonokat ölök, az nem pisiseknek való munka.

- Talán testileg és szellemileg felnőttél, érzelmileg viszont még olyan keveset tanultál – simogatta meg az arcát, közben pedig úgy nézett rá, ahogy a gyerekekre szokás, mikor azt kérdezik, hol lakik a Mikulás. – Pár évvel idősebb vagyok nálad, ennél fogva többet is tapasztaltam, higgy nekem, mert igazam van.

Alec elgondolkodva vakargatta meg Miau Ce-tung fülét, ezt a macska hálás dorombolással jutalmazta. Úgy tűnt, nagyon belemerül ebbe a dologba, de igazából csak félt Magnus szemébe nézni, de a cica sem segített rajta, a szeme ugyanolyan sárgás fénnyel csillogott. Az állat gazdája ezt megelégelve a földre tette a macskát, most inkább csak útban volt. Ujjaival megemelte a fiú állát, hogy a szemébe tudjon nézni, amelyben szomorúságot és csalódottságot látott. Alec önmagában csalódott.

- Hogy érhetném el, hogy komolyan vegyél? – kérdezte halkan a fiú.

- Gyere, megmutatom neked! – A boszorkánymester kézen fogta az Árnyvadászt, és finoman húzva a hálószobájába vezette őt. Az ajtó hangosan csattant a csendben.

***

Ez vagyok én

A többiek beszéltek hozzá, de Alec már rég nem hallotta, mi folyik körülötte, mert ekkor vette észre a tömeg szélén tétlenül ácsorgó Magnust. Nem volt nehéz dolga, a boszorkánymester nem csak magasságával, hanem a tekintélyt parancsoló megjelenésével is kitűnt az emberek közül. Még feltűnőbb lett volna, ha szokásos tüskés hajával, csillámló ruhákban jelenik meg, mint szokta, de még így sem volt könnyű elvegyülnie a tömegben, haját hátra kötötte, és egy egyszerű fekete köntös volt rajta.

Alec gondolkodás nélkül elindult felé, még valamit odavetett az ott ácsorgó Isabelle-nek és Simonnak, de már arra sem figyelt, mit mond, minden gondolatát Magnus kötötte le, aki meglepődöttnek tűnt, mikor meglátta, hogy az Árnyvadász milyen lendülettel közeledik felé. Talán nem számított rá, hogy itt, mindenki előtt olyan hevesen reagál, hiszen eddig mindig igyekezett elnyomni ezt az énjét. De nem most, a holnapot talán meg sem érik, nem érnek rá a finomságokra, itt és most meg kell tennie, különben egy életre bánni fogja.

Legszívesebben azonnal a férfi nyakába ugrott volna, hogy addig csókolja, míg levegőért nem kell könyörögnie, de inkább csak megállt előtte, és könyörgő tekintettel nézett rá. Kék szemében megbánás csillant.

- Sajnálom! Sajnálom, hogy olyan voltam… tudod, amilyen – vallotta be, és őszintén remélte, hogy a boszorkánymester megbocsát neki. – Legyél a párom a harcnál! – kérte meg se várva a választ, és megfogta Magnus kezét.

- Csak abban az esetben leszek a párod, ha megígéred, hogy nem hagyod szétrúgatni a csinos feneked – válaszolta, és olyan gyengéden és féltőn nézte a fiút, hogy az már biztos lehetett benne, a férfi nem haragszik rá.

Alec egy pillanatra elmosolyodott, majd kezét Magnus csuklójára csúsztatva magához húzta, hogy rárajzolja a rúnát. Koncentrált, nehogy elrontsa, közben pedig igyekezett nem több fájdalmat okozni, mint amennyi szükséges. Tudta, milyen fájdalmas, amikor a rúna a bőrre kerül, főleg az első alkalommal, de úgy tűnt a boszorkánymester semmit nem érez belőle. Teljesen nyugodtan, arcizmát se rezdítve tűrte, hogy belerondítsanak tökéletes bőrébe. Mikor Alec felnézett, újra ott játszott a mosoly a szája körül.

- Igaza volt Jace-nek, nem voltam belé szerelmes, csak így könnyebb volt. Neked is igazad volt, magamnak sem akartam bevallani, nemhogy a szüleimnek, féltem, de már nem érdekel. Hadd tudja meg mindenki, kit szeretek – mondta, és átkarolta Magnust, azzal a lendülettel magához húzta, majd nem törődve a teremben tolongó tömeggel, amelyben ott voltak a szülei is, megcsókolta őt.