12 nap karácsony 1. nap - Park és piknik

Sziasztok!

Ez pedig az én kis szösszenetem mára.

„Clary vágott egy grimaszt. – Piknik. Egy kicsit késő van már a Central Parkba menni, nem gondolod? Tele van...

Jace elhessentette az ötletet. – Tündérekkel. Tudom.

– Azt akartam mondani, hogy rablókkal – helyesbített Clary. – Bár szánom azt a rablót, aki nálad próbálkozik.”

                                                                                          - Cassandra Clare: Csontváros

Igazi randi

– Van egy szabad délutánunk. Mit csináljunk? – kérdezte Clary.

Minden tagja fájt már a délelőtti edzés után. Lehet, hogy Jace-szel végre együtt járhattak most, hogy kiderült, hogy nem testvérek, de ez még nem jelentette azt, hogy a fiú kímélte volna. A fejébe vette, hogy minél hamarabb megtanítja Clarynek, hogyan legyen tökéletes Árnyvadász, annál kevésbé kell aggódnia érte.

Jace vigyorogni kezdett.

– Lennének ötleteim.

Clary is mosolyra húzta a száját, de mivel ő már pontosan tudta, mit szeretne.

– Mit szólnál egy igazi randihoz?

Jace-nek esélye sem volt tiltakozni, így most ott ültek a Central Parkban. Amikor elértek a parkba, Clary azonnal a hajlott törzsű fát kereste, amit már régóta ismert. Még Simonnal fedezték fel, és a lány nagyon romantikusnak találta a fa kérgébe vésett monogramokat: T. G. és W. H. Régen sokszor töltötték azzal a délutánjaikat, hogy eljöttek ide, aztán mindenféle történeket találtak ki, hogy kik véshették a fába a betűket.

Clary leterítette a takarójukat, aztán a táskájából előhúzott két szendvicset meg egy almát.

A fiú kérdőn felvonta a szemöldökét. Ő is emlékezett rá, hogy az első pikniken is ez volt a menü.

– És most? Csak itt ülünk, és várjuk, hogy a tündérek megtaláljanak?

– Akkor komolyan gondoltad? Hogy a Central Park tele van velük?

– Mondtam én már olyat, ami nem volt igaz?

Jace körbepillantott, felállt, aztán felhúzta Claryt. Az egyik bokorhoz vezette, aztán széthúzta az ágakat. Egy lepkényi méretű, szőke tündér lapult a levelek között. Gyönyörű volt, de amikor észrevette, hogy figyelik, feléjük fordult, és Clary ekkor észrevette a tűhegyes fogait is.

– Egy pixy. Sokan vannak errefelé.

De a lány nem figyelt rá. Hirtelen beugrott neki egy emlék. Ő már látott ilyen lényt. És nem mostanában. Jocelynnal volt, lejöttek a parkba, mert az anyja le akarta festeni a parkot. Aztán Clary észrevett egy apró tündért, és amikor a bokorhoz rángatta az anyját, az teljesen kétségbeesett. Clary csak egy szóra emlékezett: Bane.

– Mi a baj? – kérdezte Jace, és már húzta is elő az egyik szeráfpengét az övéből, és ellenség után kutatott.

– Én... Csak egy emlék.

Jace kutatón nézte, mintha kideríthetné, mire gondolt, ha elég hosszan bámulja. Clary tartott tőle, hogy így is lesz. Pedig ezt a napot nem akarta elrontani azzal, hogy mennyire haragszik még mindig Jocelynra.

– Gyere! – szólította fel inkább Jace-t, hogy a másik kedvenc helyéhez vigye a parkban, a Gapstow hídhoz.

Egy régi kőhíd volt a tó felett, amit Clary már többször lerajzolt az évek során.

– És most?

– És most kacsákat etetünk.