Blogger Widgets

2012. december 14., péntek

Milyen többletjelentést hordoz a második still?

Sziasztok!

Mind nagyon örülünk az új jelenetfotónak. Megnézzük egyben, aztán az apróságokat, elindult a fangirling. De főleg Izzy vonalán érdemes elindulni, illetve a kék hajú fiút sem szabad elfelejteni. 

Ugyanis ezt a képet megvizsgálva tényleg elmondhatjuk, hogy törekedtek a könyvhűségre. Az előzetesből nyilván tudjuk, hogy bizonyos dolgokat átírtak, megváltoztatták a helyszíneket stb., de erre a film időkeretéből illetve a látvány fontosságából már lehetett következtetni. A jó filmadaptációk egyik kulcsa, bármilyen meglepő, pontosan az, hogy jól kell megváltoztatni az alapanyagot, de úgy, hogy közben hű legyen a könyvhöz.

És a szándék a könyvhűséghez pontosan megfigyelhető ebből a képből.


Elég ránézni Izzyre, hogy tudjuk, törekedtek rá. 

Csontváros részletek:

"Clary még ilyen távolságból is látta a vörös követ a nyaka előtt. Úgy lüktetett a tánc­parkett lámpáinak fényében, mint egy önálló, test nélküli szív."

"A halvány fényben a lány félig áttetszőnek hatott, fehér ruhába burkolt színtelen testével olyan volt, mint egy angyal."  

"Ő azonban csak megtántorodott, mialatt a lány kezében megjelent valami; egy tekergő korbács, amely arany­lón csillant meg, ahogy lesújtott vele, hogy a fiú bokája köré csavarja, s ki­rántsa alóla a lábát."

Nos, megvan a vörös köves nyaklánc. Megvan a fehér ruha. És megvan a tekergő, aranyszínű korbács is. (Bár az angyali külső talán nem annyira, mert Izzy elég vadnak tűnik, de a film Árnyvadász koncepciójába tökéletesen illik.)

És hogy miért fontos a kék hajú démon? Egyszerűen azért, mert őt is könyvhűen hozzák. Simán megváltoztathatták volna a dolgot, de a kék haj maradt, és még az is, hogy jóképű. 

Mindezekből pedig arra is lehet következtetni, hogy bizony odafigyeltek a könyvhűségre és az apróságokra is.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendeljétek meg innen Cassie könyveit!

Blogger Widgets