Blogger Widgets

2012. szeptember 2., vasárnap

Megoszló vélemények - Köztes megoldás

Sziasztok!

Ugye megkérdeztem, hogy szerintetek mit kellene csinálnom. Megosszam a zaklató képeit vagy ne?
A vélemények igen vegyesek voltak. Az oldal kommentjei alapján szeretnétek, hogy kitegyem őket, a Facebook kommentek alapján pedig nem.

Én magam mindkét véleményt megértem. Én is kíváncsi voltam, én is megnéztem, elolvastam. Viszont valahogy nem érezném teljesen korrekt dolognak, ha kitenném a képeket.

Ezért egy köztes megoldáson gondolkoztam. Először arra gondoltam, hogy kiteszem ide az oldal linkjét, ahol a képeket megtaláljátok, de erről letettem, mert nem szeretném, ha ennek a bizonyos személynek az oldalán még nagyobb látogatószámot produkálnánk. (Tenném hozzá, kiderült, hogy neki ez a hobbija. Tavaly több mint 300 posztját távolították el Tumblr-ről többek között Odaát és Secret Circle témában, mert illegálisak voltak.)

Szóval végül egy másik köztes megoldást választottam. Van nekem két tesztelős blogom, amiken általában a template-eket és a különböző technikai dolgokat próbálom ki. Ezeket semmi másra nem használom. 

Szóval a következő lesz. Az egyik ilyen tesztelős oldalra felteszem a képeket, itt pedig megadom a linket. Ha valaki tehát kíváncsi, egy kattintással elérheti őket, anélkül, hogy a bizonyos személy látogatásszámát növelné. 
De a konkrét képek az oldalra nem fognak felkerülni etikai okokból.

Remélem, ez így mindenkinek megfelel.

És akkor itt a link:

1 megjegyzés:

  1. Borzasztóan kíváncsi vagyok, meg is nyitottam, de amint megláttam az első három képet (a szöveget el sem mertem olvasni), azonnal bezártam, mondván, hogy NEM. Jobb lesz neked, ha nem látod meg idő előtt.:D

    VálaszTörlés

Rendeljétek meg innen Cassie könyveit!

Blogger Widgets