Sziasztok!
A tegnapi alkotások személyes okok miatt nem kerültek fel, de most gyorsan felteszem mindet reggel.
Az első Rena Argent alkotása:
Árnyvadász szülők
Jace a vörös, selyem kanapén elégedetten üldögélt, miközben a szeráf
pengét tisztogatta. A mosoly letörölhetetlen volt az arcáról.
Elégedettséggel töltötte el a tudat, hogy négyesben ünnepelték csak a
karácsonyt. Ő, Clary, Jamie, a fiúk és Claire, a kislányuk. Családias,
nyugodt, békés harmónia lengte körbe a nagy narancssárga szobát,
miközben a kandallóban halkan lobogott a tűz, melegséggel elárasztva a
helyiséget. Most éppen a kicsi, zöld fa díszítésével voltak elfoglalva a
többiek. Jamie holnap töltötte be az ötödik életévét, amiért duplán
ünnepeltek. A kisfiú az apja kiköpött másának tűnt külsőre, de belül az
anyjára ütött. A művészi hajlam már most megmutatkozott. Rengetegszer
üldögélt egy sarokban és csak rajzolgatott. Olyankor a saját világában
sétált és senki nem tudta onnan kirángatni. Aminek a büszke apa
egyáltalán nem örült, de elfogadta. Viszont magában reménykedett, hogy
idővel majd előjön benne a démonölésre való hajlam. Claire a bátyja
totális ellentéte volt belülről. Rengeteget lógott Jace nyakán és
csodálattal figyelte a különböző fegyvereket és rúnákat. Pedig még csak
egy hónapja töltötte be a három évet. Mi lesz később? Amikor a férfi
erre gondolt, rémképek jelentek meg a szemei előtt, bár a törékeny,
vörös szépség nem tűnt olyan gyengének. Ha bajba kerültek, mindig ő
védte meg a bátyját, ami okozott párszor gondot, de nem érdekelte
Jace-t. Ilyenkor mindig elővette az "ő az én lányom" mosolyát. - Apa!
Apa! Nézd! Az említett odakapta a fejét a vékony kis hang irányába, de
rögtön el is nevette magát. Jamie épp a húga vörös tincseibe próbált
piros szalagokat akasztani, de a fiúcskának nem ment és durcásan nézett
mindenkire. Utált a figyelem középpontjában lenni és azt végképp
gyűlölte ha nem sikerült neki valami. Clary az ablakhoz sétált és
megbabonázva figyelte a kinti tájat. A hó nagy pelyhekben esett,
miközben a fákat tépte a szél. Beharapta a száját. A vendégeknek pár
percen belül meg kellett érkezniük, amiről Jace-nek direkt nem szólt,
hogy ne hallgathassa idő előtt a morgását. Beszívott egy csomó levegőt
és ahogy kifújta csengettek is. A férfi értetlenül nézett a feleségére,
aki csak mosolyogva megrázta a fejét és kinyitotta az ajtót. Pár
pillanat múlva Magnus és Alec lépett be a szobába, közöttük pedig egy
barna hajú, kék szemű fiúcska lépkedett félénken. Ő volt Al. Négy éve,
két hetes korában rakták a boszorkány mester házának küszöbére, aki
rögtön be is fogadta. Árnyvadász párjának sem volt ellenére, hiszen így
lett egy ennivalóan édes gyermekük, akin már most látszott, hogy belőle
bizony Démon vadász lesz ha felnő. Clary segített neki levennie a fekete
kabátját és csak rosszallóan nézett a körmeire, amik kékben pompáztak.
Korán kezdte. Alec és Magnus, Jace mellé ültek és figyelték, ahogy a
három kicsi játszott a már majdnem kész fenyőfa előtt a
játékfegyverekkel és babákkal.
Ahogy Clary felrakta az
angyal alakú, ezüst fa díszt, újra a csengő hangja zavarta meg a kínos
csendet. Claire rögtön ajtót nyitott. Simon és Isabelle, kezében egy
alvó csöppséget tartva, léptek be. Ahogy megérezték a kellemes
melegséget, ellazultak. Nem voltak kint sokáig, de rögtön átfagytak a
kislányukért pedig végig aggódtak, pedig Izzy rendesen bebugyolálta a
legmelegebb holmikba, hogy még véletlenül se érezhessen semmit a
dermesztő hidegből. Amíg levették a kabátokat és pulcsikat, Magnus
átvette tőlük Lilit és csak elvarázsolva nézte. Mióta Al az életükbe
csöppent sokkal felelősségtudóbb volt és már nem a házukban rendezte a
bulikat, de néhány szokásról így se sikerült lemondania. Most éppen egy
fekete alsónadrágot viselt, aminek a szegélyére fehér szőrmét varrtak.
Alec nem tudta levenni a szemét, és nem is akarta, az izmos, formás
lábakról, amik csak úgy hívogatták. A boszorkány mester ezt rögtön
kiszúrta és egy csábos, szexi mosolyt küldött felé, mire a másik
elpirult. Aztán Izzy visszavette Lilit és Simonnal az oldalán helyet
foglalt egy fehér, két
személyes kanapén. Először Claire unta meg
a játékot. Gyorsan bemászott Jace ölébe és csillogó szemekkel figyelte a
szeráf pengét. Érte akart nyúlni, de ekkor apja elhúzta. - Nem szabad,
megvághatod vele magad. A férfi puszit nyomott a fejére és Claryre
nézett, aki mosolyogva lépett oda. - Majd ha nagy leszel, apa megtanít
rá, hogy kell használni. A kislány bólintott és közelebb furakodott az
apja hasához, aki fél kézzel átölelte és szórakozottan Alec-ékre nézett.
- Eldőlt már ki nálatok az apa? - vigyorgott pimaszul. Muszáj volt
valamit beszólnia. Nem hagyhatta ki az alkalmat. - Természetesen én -
jelentette ki Magnus és a párjára mosolygott, aki csak elpirult. - Mert
mindig én szoktam főzni - dünnyögte az orra alatt. - Imádom, amit
csinálsz - nyomott egy puszit a szájára. Alec arca még vörösebbé vált és
a másik vékony, fehér ingjébe fúrta az arcát. Al kíváncsian oldalra
fordította a fejét. Sok dolgot nem értett még, de nem kérdezett, mert
szeretett magától rájönni a dolgokra. A logikánál egyedül a csillogó
körömlakkok és a boszorkánymester holmijai érdekelték jobban. Mindig
bemászott a szekrényébe a ruhái közé és felvette őket. Nem egyszer aludt
már el ott. Lili lassan kinyitotta nagy kék szemeit és az anyukájára
nézett, aki mosolygott. Ideje volt már felkelnie. Öt órája aludt. Simon
csak megbabonázva figyelte. Élt-halt a lányáért és már most azon
aggódott mi lesz, ha árnyvadásszá kezdik képezni. Nem akarta őt
elengedni. De addig még bármi megtörténhetett. Viszont abban nagyon
reménykedett, hogy nem Isabelle főzőtudását örökli majd. Jamie leült a
vörös perzsa szőnyegre, maga elé húzta a kis asztalkáját és egy hófehér
papírra grafitceruzával elkezdte rajzolgatni a többieket. Először csak
bizonytalanul, halvány vonalakkal, de idővel egyre jobban belejött és a
vonalak is határozottabbá, sötétebbé váltak. Akármilyen furcsának tűnt
az ő kis családjuk, mindenki úgy szerette és fogadta el a másikat, ahogy
volt. Nem kellett hozzá vérségi kötelék, ők ettől voltak különlegesek.
Jace a folyton aggódó apuka, aki hát lakat alatt akarta őket őrizni és
túlságosan óvott és féltett. Clary, aki engedte kiélni a gyerekeket,
hogy minél jobban megismerjék a világot. Isabelle és Simon, akik csak
nem rég csöppentek bele a szülőség örömeibe és nehézségeibe, de mindig
ragyogtak. És Magnusék, akik zokszó nélkül egy árva apukái lettek és a
boldogságuk révbe ért. Senki nem szakíthatta szét őket, de aki mégis
megpróbálta, az a legerősebb Árnyvadászokkal kellett szembenéznie
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése