Blogger Widgets

2013. szeptember 21., szombat

Árnyvadász tali - Cassie megkapta a beszámolót


Sziasztok!

Ígértem, hogy írok majd az Árnyvadász taliról, de akkor elmaradt, úgyhogy most néhány sorban összefoglalom, mielőtt kitenném, mit írt Cassie.

Ki volt, ki nem volt, mindenesetre elmondhatom, hogy az Árnyvadász tali nagyon jól sikerült. A Hősök terén találkoztunk, stílusosan az angyal szobor alatt, és vártuk, hogy gyűljenek az Árnyvadászok. Segítette a helyzetet, hogy valaki Csontváros könyvet szorongatott a kezében, van akinél Pandemonium feliratos jelzés volt - ezt majd láthatjátok az egyik képen -, de még egy plüss kacsa is előkerült! És persze a rúnáinkat nehéz lett volna eltéveszteni. 

Aztán együtt átvonultunk az Anonymus szoborhoz, mert mi tudjuk, kit is ábrázol valójában. Csak rá kell nézni! Sötét alak csuklyával, és a kezében a közkeletű tévhittel ellentétben, hogy íróeszköz van nála, az bizony egy irón! Szóval, a csoportképek a magyar Néma Testvér szobránál készültek, és elzarándokoltunk a Dracula szoborhoz is.

Végül letelepedtünk a fűbe, és egy rövid bemutatkozás után jókat beszélgettünk - ki hogy talált rá a könyvekre, mióta Árnyvadász, melyik sorozatot szereti jobban, és persze a film is szóba került! Közben elfogyott egy kis édesség is, de hát ennyi cukrot megérdemlünk a fárasztó démonvadászat után, nem igaz?

Aztán jött a feketeleves. Két kvízzel is készültünk, az egyiket én hoztam, a másikat Fummie, de elmondhatom, hogy egyik sem volt egyszerű. Mindenesetre jól szórakoztunk, és megállapítottuk, hogy még mindig van mit tanulnunk az Árnyvadászok világáról. 

Közben olyasmi történt, amire egyáltalán nem számítottunk. Elszánt Harry Potter rajongók találkozót, egészen pontosan cosplay találkozót tartottak, úgyhogy hirtelen szembejött velünk Luna Lovegood meg egy csomó Roxfortos, még a Teszlek Süveg is előkerült! Nem bírtunk ellenállni a kísértésnek, úgyhogy készültek közös képek is!

Aztán a kemény maggal még megvártuk, hogy szinte besötétedjen, addig beszélgettünk a teóriáinkról - mint például, hogy vajon kik halnak majd meg a Mennyei tűz városában.

Számomra fantasztikus élmény volt a találkozó, nagyon remélem, hogy lesz még - igazából én lélekben már a következőre készülök! És köszönet Ramónának érte! :D

Aki ráadásul készített egy kis tablót is a fényképekből:

Nagyobb méretért katt!

Ezt a képet küldtem el Cassie-nek egy kis beszámolóval, és képzeljétek, válaszolt! (Ahogy a Facebook oldalon tegnap már el is újságoltam. :D)

Íme a válasza:

"Thanks Deszy! I love the pictures. That statue is amazing. I'm glad you all had fun!
Best wishes,
Cassie"

Azaz tetszettek neki a képek és a szobor is! És örül, hogy jól éreztük magunkat. :)
Szóval mindenkit biztosíthatok róla, hogy Cassie tudja, hogy itt is mennyien szeretjük, és még mindig ugyanolyan közvetlen a rajongókkal, mint amilyen régen volt! :D A következő alkalommal pedig talán még egy ennél is nagyobb csapat lesz a képeken. Én nagyon remélem!

8 megjegyzés:

  1. MIkor lesz a következő :)?

    VálaszTörlés
  2. istenem, annyira szívesen mentem volna én is, ha nem a kórházban kellett volna ücsörögnöm. :( legközelebbinél +1 fő ♥

    VálaszTörlés
  3. Akkor már garantált +2 főre számítsatok, mert készülnék! :D

    VálaszTörlés
  4. Plusz 4 fő, mert ezúttal engem, és drága édes parabatai-omat sem hagyom otthon! És én is megtalállak titeket!!! xD

    VálaszTörlés
  5. +5 fő, mert mindenképpen mg akarlak titeket ismerni :D
    Ági:)

    VálaszTörlés
  6. plusz hat fő mert ÉNIS MEGYEK *-* :D mikor lesz?

    VálaszTörlés
  7. Mikor lesz? :O és is ugy mennék de általában későn értesülök a dolgokrol :P XD

    VálaszTörlés
  8. Én is mennek csak messze van:((

    VálaszTörlés

Rendeljétek meg innen Cassie könyveit!

Blogger Widgets