Blogger Widgets

2012. november 8., csütörtök

Nyílt levél Jamie-nek

Sziasztok!

Azt bizonyára a legtöbben tudjátok, mekkora port kavart, amikor végül kiderült, hogy Jamie Campbell Bower lesz Jace. Talán minden szereplő közül a legnagyobbat. Finoman szólva is nem fogadták örömmel a döntést a rajongók, vagyis a legtöbb rajongó. És bár nagy részüknek sikerült megemészteniük a dolgot (főleg miután látták az első képeket és felvételeket), sokan még mindig kételkedők. Mert a fejükben nem ilyen kép élt Jace-ről vagy mert egyszerűen nem szerették Jamie-t.

Így volt ezzel Erin Gross is, a fangirlish.com egyik cikkírója. Nem látta meg Jamie-ben Jace-t. Azonban Torontóban járt, mivel meghívást kaptak ők is a film forgatására. 

Most pedig Erin nyílt levélben kér bocsánatot Jamie-től.

Azt hiszem érdemes elolvasni mindenkinek, főleg a még mindig kételkedőknek.


Kedves JCB!

Először is szeretném elmondani, hogy egy seggfej vagyok. Néhány hónappal ezelőtt, azok között az önző kételkedők között voltam, akik azt mondták, Jamie nem Jace. Még nem néhány nem túl kedves kommentet is írtam, ezeket nem szeretném elismételni, mert durvák. Tudom, tudom... ez korábban nem zavart. Annyira elköteleztem magam ahhoz az ötlethez, hogy Jace valamiféle Alex Pettyfer típus, még akkor is, ha én nem őt akartam. Megvoltak a saját ötleteim, és leragadtam mellettük.

Szóval itt a történet. Beszélgettem valakivel, és tettem néhány megjegyzést, hogy te nem vagy szexi és csábító. Így amikor Torontóba mentem, vittem magammal az előítéleteimet is. 

Szeretném elismételni, hogy egy seggfej voltam, és tévedtem. Nem vártam, hogy meg fogsz győzni, hogy te vagy Jace. De meggyőztél, és hívővé tettél.

Az asztal végén ültem, a folyosót bámultam, és láttam, hogy odasétálsz nők egy csoportjához, akik olyan izgatottak voltak amiatt, ami történik, és megnyugtattál minket. Van benned valami, amikor besétálsz egy szobába. Figyelmet követelsz. És rögtön Cassie-re néztem, és ő mosolygott, és láttam a hitét benned. És tudtam, hogy valami az én hitrendszeremben is kezdett változni.

Egyetlen kérdésbe telt, és azt gondoltam: "Ó, Úristen, Eron, akkorát tévedtél." Te vagy az egyik legelbűvölőbb, legviccesebb, legmagabiztosabb lény, akit valaha láttam. Elérted, hogy mind melléd akarjunk csúszni, megölelni, és utánad sétálni mint valami hárem. Kérlek, ezt ne mondd el Robbie-nak, mert azt mondta, elköltözne velünk Utah-ba, miután kettőnk kezét is megkérte. De vissza a lényegre. 

Tökéletes vagy. Te vagy Jace. Te vagy a tökéletes férfi, aki életre keltheti azt a kitalált szereplőt, akibe annyian beleszerettünk. Néztelek, ahogy beszélsz, ahogy játszol, hallottalak, hogy jobban megérted Jace-t, mint a legtöbbünk valaha fogja... Hiszek benned. Nem akarok senki mást erre szerepre. Önbizalmat és szexepilt hordozol. Te vagy Jace. Megvetteted és mosolyra fakasztod az embereket. Mindegyikünkkel elhitetted, hogy csak mi számítunk. Te vagy a tökéletes Jace. 

Tévedtem. Hitetlen voltam. Most hívő vagyok. Sajnálom.

Sajnálom, hogy olyan sokan vannak olyanok, amint a régi én, az amelyik nem hitt. A véleményük meg fog változni. Garantálom.

Bocsásd meg, hogy kétkedő voltam. 

Üdvözlettel:
Eron Griss
fangirlish.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendeljétek meg innen Cassie könyveit!

Blogger Widgets