Blogger Widgets

2014. december 16., kedd

12 nap karácsony: 4. nap - Új rúna születik 3.


Sziasztok!

Nyíri Eszter Stigu újabb alkotása is megérkezett!

Figyelem! Erős Mennyei tűz városa spoilereket tartalmaz!

Új rúna születik

Isabelle Lightwood mindig azt gondolta magáról, hogy jó megfigyelő. Most is észrevette egy pillanat alatt, hogy Claryn valami megváltozott. Nem csak arról volt szó, hogy a nő ragyogott, mint egy világító boszorkányfény rúnakő, de emellett valami különleges, egyszerre végtelenül békés és végtelenül izgatott légkör vette körül. A mozdulatai megfontoltabbak lettek, a hangja beszéd közben minden ok nélkül megreszketett, elcsuklott, még a testtartása is a változást tükrözte. Miközben Izzy segített neki ágyba dugni Willt, elkaphatta kisfiát figyelő, elgondolkodó pillantásait – tekintetével szinte simogatta egy szem gyermekét; csendes mosolya titkot hordozott. A nő sejtette, mi állhat a dolog hátterében, de nem szólt egy szót sem, nem kérdezett rá. Clary döntése, mikor osztja meg velük, amit most még rejteget.
Ahogy kiléptek a gyerekszobából, Simon loholt el mellettük. Rohantában először észre sem vette a lányokat, de aztán megállt és lendületesen visszafordult hozzájuk.
– Riasztást kaptunk Brooklynból; erőteljes démontevékenységet észleltek. Magnus és Alec már úton van, felmérik a helyzetet, míg mi odaérünk.
Simon folytatta útját a fegyverterembe, a két nő sietősen követte őt.
Jace már teljes harci öltözetben válogatott a kardok között, szeráfpengéket, kisebb-nagyobb tőröket tűzött fegyverövébe, bakancsa szárába, a ruha rejtett zsebeibe. Simon biztos mozdulatokkal követte a példáját, az ő arzenálját egy ezüstös íj és a hozzá való tegez is színesítette. Isabelle is készülődni kezdett, egyedül Clary nem fegyverkezett fel – mióta Will megszületett, még nem tért vissza teljesen a frontvonalba. Jace hagyta, hogy könnyebb ügyekben velük tartson, de határozottan ellenezte, hogy a komolyabb harcokban részt vegyen. A nő egy ideig próbálkozott meggyőzni férjét, hogy mellettük nagyobb szükség van rá, de a szőke férfi hajthatatlan maradt.
Mikor Jace végzett a fegyverekkel, hozzá lépett.
– Rajzolsz rám pár rúnát? – nyújtotta felé az irónját.
Clary megrázta a fejét, és előkapta a sajátját.
Miközben rajzolt, teljes figyelmét a születő rúnákra koncentrálta, hogy minél erőteljesebbek legyenek, hogy minden erejét, akaratát beletegye a kusza, fekete vonalakba.
Mikor elkészült, felnézett férje aranyló szemeibe.
– Jace, szeretnék elmondani neked valamit… – kezdte halkan.
– Nagyon fontos, vagy ráér, amíg visszajövünk? – A férfi esze már egészen máshol járt, az ereiben keringő adrenalin hajtotta a harc felé.
– Ne aggódj, ráér. Nem olyan lényeges – rázta meg a fejét Clary. Úgy döntött, nem izgatja fel Jace-t a hírrel; jobb, ha most a feladatára koncentrál, és nem vonja el a figyelmét egy ilyen jelentős dolog.
– Biztos vagy benne?
– Igen – mosolyodott el. – Vigyázz magadra nagyon!
Jace lehajolt, és forrón, édesen megcsókolta. Miután elváltak egymástól, egy percig még némán itták be a másik látványát, míg Simon félbe nem szakította a hosszan kitartott, szerelmes pillanatot.
– Galambocskáim, rebbenjetek szét! Én is szeretnék pár jelet a parabataiomtól!
Clary mosolyogva rajzolta tele Simon, majd Izzy testét is; a rúnák sötét, óvó pecsétként simultak a bőrükbe.
Sietős távozásuk után a nő céltalanul téblábolt egy darabig az Intézetben, majd egy vaskos, elsőre izgalmasnak tűnő könyvvel próbálta lefoglalni magát, de a figyelme folyamatosan elkalandozott. Mikor megunta, hogy hatodszorra kezdi el ugyanazt a mondatot, felkapott egyet a szerteszét heverő, üres jegyzettömbök közül, és abba kezdett firkálgatni. Tudata peremén egy még sosem látott rúna táncolt, azt próbálta papírra vetni, de csak apró részleteket tudott elkapni belőle: egy kanyargó, majd kiélesedő vonalat, egy kecses hurkot. Közel sem volt teljes még a kép, és azt sem sejtette, mire lesz jó ez az új jel, és miért pont most tűnt fel.
Egy jó félórányi hasztalan rajzolgatás után az asztalra dőlve nyomta el az álom, de nem sokáig aludt – hamarosan sietős léptek, ajtócsapódás és izgatott, kapkodó szavak zaja ébresztette. Azonnal felpattant a helyéről; tudta, hogy ezek a hangok sosem jelentenek semmi jót.
A kórházi szárnyban talált rá a többiekre. Ahogy belépett, rögtön feltűnt neki, hogy csakis sötét hajkoronákat lát az egyik ágy fölé hajolva, a vakító szőke fürtöket nem. Elakadó lélegzettel rohant közelebb.
A hófehér ágyon Jace feküdt, arca olyan fakó volt, hogy szinte egybeolvadt a lepedővel, lehunyt szemeivel, mozdulatlanul heverő testével úgy festett, mintha csak aludna. Vagy halott lenne.
A nő lábai alól kiszaladt a talaj, Simon karolta át hihetetlen reflexekkel, mielőtt a kemény padlón kötött volna ki.
– Clary! Clary, ne aggódj, rendbe fog jönni – suttogta a fülébe a férfi, de a hangja bizonytalanul csengett.
Végignézett a többieken: Alec arca egészen sápadt volt, ajkát véresre harapdálta, Isabelle szeme idegesen rebbent ide-oda, de legjobban a boszorkánymester összevont szemöldöke és félelemmel teli tekintete aggasztotta.
– Magnus…?
– Hagyj most dolgozni, Napsugaram! – A férfi rá sem nézett, úgy válaszolt. Egy pillanattal később Clary rájött, hogy nem mer ránézni.
Tekintete Alecét kereste.
– Mi történt?
– Démonméreg került a szervezetébe. A gyógyító rúnák szinte nyomtalanul felszívódnak a bőréről.
A nő előkapta az irónját, hogy ő is megpróbálja, de Magnus egyszerűen leintette.
– Teljesen felesleges, nem fog használni. Egy nagyon mély, kómaszerű álomban van – magyarázta. – Magától kell felébrednie, különben a méreg lassan, de biztosan felemészti minden erejét. Láttam már ilyet egyszer…
A férfi nem folytatta, de Clary nagyon jól tudta, mit jelent mindez. Aggodalmas nyögését hallva Simon még erősebben szorította magához.
– Mit tehetünk? – kérdezte remegő hangon.
– Beszélj hozzá, hívd vissza! Adj neki valamit, amiért érdemes visszatérnie!
Magnus tudja a titkát – döbbent rá hirtelen a nő.
– Rendben – bólintott.
Simon hezitálva elengedte, hogy leülhessen az ágy mellé húzott székre. Óvatosan két tenyere közé fogta férje hegekkel borított kezét. – Nincsenek fájdalmai, ugye? – nézett vissza a boszorkánymesterre.
Magnus megrázta a fejét.
– Csak el van veszve egy kietlen, álmokkal teli tájon.
Clary mélyet sóhajtott, majd megköszörülte a torkát.
– Jace Herondale, itt… itt a feleséged beszél – kezdte zavartan. Furcsa volt így beszélni hozzá, hogy nem tudja, hallja-e egyáltalán, hogy a többiek árgus szemmel, reménykedve figyelik, sikerül-e felébresztenie. – Igazán… jó lenne, ha csatlakoznál hozzánk, ugyanis nem mondtam el neked, amit akartam. Pedig fontos, nagyon is! Hazudtam, hogy nem az. Nem hagyhatsz itt minket: engem, a fiadat és a kislányodat, aki bennem növekszik! – Hallotta, hogy a háttérben a többiek élesen, döbbenten szívják be a levegőt, de nem tudott most velük foglalkozni. – Ezt akartam elmondani. Újra gyermeket várunk. Szóval fel kell ébredned, hogy mellettünk legyél! Nem hagyhatsz magamra!
Magnus visszalépett az ágy túloldalára, megragadta Jace másik kezét, ujjai végéből kék szikrák keltek életre. Aztán megrázta a fejét.
– Egyelőre nincs változás, de folytasd csak! Nagyon jól csinálod.
Clary újra és újra elismételte férjének a hírt, meg hogy mennyire szereti, milyen nagyon szüksége van rá.
De mikor a hajnal első halvány sugarai rájuk találtak, a férfi még mindig nem ébredt fel. A boszorkánymester ismét ellenőrizte az állapotát.
– Maximum pár óránk maradt már csak, hogy kitaláljunk valami mást, ami segíthet – közölte fájdalmas, reménytelen hangon.
Clary hallotta, hogy Isabelle lélegzete elakad, majd egy elsuttogott „Megnézem Williamet” után az ajtó nyílását és csukódását. A vállán érezte Simon ismerős, biztató érintését.
– Megtaláljuk a módját, Clary, ne aggódj! Alec most is a könyvtárban kutat.
De a nő már nem figyelt rá; elhúzódott a vigasztaló ujjaktól, a megnyugtatónak szánt szavaktól. Szemét égették az el nem sírt könnyek, testéből kitörni készült az eddig elfojtott aggodalom és rettegés. Zokogva Jace mellkasára borult.
Szorosra zárt szemhéjai mögött váratlanul élesen ragyogott fel a tudata peremén rejtőző rúna. Világossá vált minden vonal, értelmet nyertek az ívek. A bonyolult minta álmokról és reményekről mesélt, azok valóra válthatóságáról.
Clary szinte öntudatlanul húzta elő irónját az övéből. Először Jace bőrére, majd a sajátjára rajzolta rá az új jelet. Ahogy a rúna felragyogott, érezte, hogy az illúzió, ami fogva tartja a férfit, őt is magába húzza.
Vakító szépségű tájra érkezett – egészen másmilyen helyre, mint amire számított –, élénkzöld fűvel, virágzó fákkal színezett vidékre. A távolban tiszta, ezüstös tó vize csillant, mögötte az ég olyan kék volt, amilyet szinte csak festeni lehet.
Az egyik fa vastag törzsének dőlve talált rá Jace-re. A férfi békésnek és zavartalannak tűnt; olyan mélyen elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette Claryt, míg az meg nem szólalt.
– Vissza kell térned, ugye tudod?! Nem maradhatsz itt tovább!
Jace csodálkozva nézett vissza rá.
– Miért nem?
– Kötelességeid vannak. – Férje összevont szemöldökkel, értetlenül fordította el róla a pillantását. – Családod, akik várnak vissza! A testvéreid, a feleséged, a kisfiad. És a még meg sem született kislányod.
A nő azt várta, hogy ez majd magára vonja Jace figyelmét, de az mintha meg sem hallotta volna könyörgő szavait. A férfi bőrkeményedéses kezéért nyúlt, az alhasára szorította, úgy mondta el újra neki.
– A gyermekedet hordom a szívem alatt, akinek szüksége van rád! És nekem is, Jace! Gyere vissza hozzánk! Ne hagyj magamra!
Jace ujjai a bőrébe mélyedtek, szeme tágra nyílva bámult az övébe.
– Nem tudom, hogyan kell. Nincs innen kiút!
– Dehogynem! Csak akarnod kell. Akard! Akarj újra velünk lenni! Velem!
Clary érezte, hogy távolodni kezd a férfitől, pedig nem mozdult sehová. Hasát szorító érintése, élettel megtelő tekintete egyre halványodott, mígnem szürkeség borult a tudatára.
Ahogy kinyitotta a szemét, az ismerős, fehér szobában találta magát.
Simon feszülten ugrott oda hozzá, mikor felkelt a férfi mellkasáról.
– Clary! Clary, mi történt?!
Szóra sem méltatta parabataiát, csak Jace-t figyelte, aki ugyanolyan mozdulatlanul feküdt az ágyban, mint egész éjjel.
– Gyerünk, Jace! Gyerünk! – ragadta meg a kezét. – Találj vissza hozzánk!
Pár végtelennek tűnő pillanatig semmi nem történt – Clary fájdalmas, csalódott sóhaja betöltötte a néma helyiséget.
Aztán mintha szorítást érzett volna az ujjain, de nem merte elhinni. Nem, amíg meg nem jelent a jól ismert ránc a férfi szemöldökei között.
– Ez az! Sikerülni fog!
Jace szemei váratlan hirtelenséggel nyíltak fel.
– Clary… – Tekintete a nőét kereste, és mikor megtalálta, kérdőn mélyedt el benne. – Igaz… igaz, amit álmomban láttam?
Clary ajka megkönnyebbült, boldog mosolyra húzódott.
– Igen, igaz! Újabb babánk lesz.
A férfi pillantása végtelen örömmel telt meg, ujjaival végigsimította felesége ujjait, majd az új életet rejtő-óvó, egyelőre lapos hasát.
– Köszönöm! Köszönöm, hogy megmentettetek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendeljétek meg innen Cassie könyveit!

Blogger Widgets