Sziasztok!
Kicsit későn, de itt az első alkotás a Julian és Emma témára, Orsolyától.
Ma van a nagy nap. Emma a szobájában ült és várt. Mindig azt
gondolta hogy ha már egyszer parabataia lesz a szülei vele lesznek a
szertartáson és majd büszkék lesznek rá. Amint a szüleire gondolt rögtön
elszorult a szíve, úgyhogy megpróbálta elterelni a gondolatait.
Próbált arra az időre gondolni, amikor Julessel edzettek. Eszébe jutott az, hogy hányszor nevettek közben, hogy hányszor szólt rá azért mert úgy tartotta az irónt mint egy ecsetet és hogy hányszor bénáztak. Hányszor találtak mellé tör dobásnál, íjászatnál és hogy ezért mennyit cukkolták egymást.
Eszébe jutott az hogy mennyire meglepte Julest azzal, hogy felajánlotta, hogy legyenek parabataiok. Azt mondta azért, mert akkor nem tudják szétválasztani őket. Azt nem mondta, hogy azért is, mert csak így tudja kinyomozni azt, hogy kiölte meg a szüleit.
Na tessék. Már megint a szüleire gondol, bár ez főleg most nem szerencsés. Nem szokása sírni, de ha a szüleire gondol mindig sírhatnékja van.
Próbált arra az időre gondolni, amikor Julessel edzettek. Eszébe jutott az, hogy hányszor nevettek közben, hogy hányszor szólt rá azért mert úgy tartotta az irónt mint egy ecsetet és hogy hányszor bénáztak. Hányszor találtak mellé tör dobásnál, íjászatnál és hogy ezért mennyit cukkolták egymást.
Eszébe jutott az hogy mennyire meglepte Julest azzal, hogy felajánlotta, hogy legyenek parabataiok. Azt mondta azért, mert akkor nem tudják szétválasztani őket. Azt nem mondta, hogy azért is, mert csak így tudja kinyomozni azt, hogy kiölte meg a szüleit.
Na tessék. Már megint a szüleire gondol, bár ez főleg most nem szerencsés. Nem szokása sírni, de ha a szüleire gondol mindig sírhatnékja van.
A gondolatait próbálta megint Julesra
terelni. Arra a barna,göndör hajú kék szemű fiúra, aki nem sokára a
parabataia lesz és akitől többé nem választhatják el. Erre egy kicsit
lenyugodott. Hiszen kisgyerek koruk óta ismerik egymást, együtt tanultak
meg járni is. Valószínűleg más körülmények között is ezt választották
volna. Bár a tudat hogy mind- ketten hadi árvák közelebb hozta őket.
Jules átérezte Emma helyzetét át segítette azon az időszakon és Emma is
abban segített leendő parabataianak amiben csak tudott.
A szobájában ülve várta azt, hogy mikor kezdődik a szertartás. Amikor
valaki kopogott. Emma feltápászkodott, hogy kinyissa az ajtót. Jules
állt az ajtóban az ajtó félfának dőlve. Az arca enyhén feszült volt.
- Mi a baj?- kérdezte aggódva Emma.
-Semmi csak azon gondolkodtam, hogy te készen állsz-e?- válaszolta fiú.-És azon hogy mi lesz ha elrontok valamit.
-Mit rontanál el?
-Mit tudom én? Megakadok az esküben vagy teljesen ledermedek.
-Az esküt addig ismételtük pont azért hogy ne felejtsük el hogy egészen életünkben el tudnánk mondani.
-És ha ledermedek?
- Nem fogsz.
-Ezt te honnan tudod?
-Onnan,
hogy te nem dermedtél le Idirisben harc közben sem, akkor miért egy
békés parabatai szertartáson blokkolna le teljesen az agyad?
-Komolyan úgy gondolod, hogy menni fog?
- Nem, csak ugratlak- monda Emma cinikusan.- Persze, hogy menni fog.
Erre Jules egy kicsit megkönnyebbült. Ekkor egy alak jelent meg a semmiből. És fejükben megszólalt egy hang. Készen álltok-kérdezte az egyik Néma testvér. Mind ketten bólogattak. Akkor kövessetek. Elindultak az edzőterem felé ahol ketté választották őket. Fellobbant a három tűzkör és Emma vett egy mély levegőt.
Kezdődik.-gondolta majd vett még egy nagy levegőt. Amikor innen kimegyünk már parabataiok leszünk. Erre egy kicsit megkönnyebült, majd meghallotta a hangot ami felszólította őket hogy lépjenek a harmadik tűzkörbe. Tényleg kezdődik- gondolta majd belépett a közös körbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése