Anett alkotása

Itt a folytatás, aki várta! :D

Shax démon - harapás

- Vigyázz, Will! Mögötted! - kiáltott Tessa, miközben egy Shaxba döfte a pengékét, mire az rögtön széthullott.

Will villámsebesen megfordult és hárította a démon egyik csapását, aztán elhajolt a másik elől. A Shax ezen minden eddiginél jobban feldühödött, és előrelendült, súlyát is a következő vágásba adva, azonban Will egyetlen mozdulattal levágta a végtagja felét. A Shax dühében a keze felé kapott - és megmarta.

- Az Angyalra! Hogy az az undorító fejed száradna le! - kiáltott Will és máris égni kezdő kezéből áttette a másikba szeráfpengét, majd egy szemmel követhetetlenül gyors vágás - sorozattal addig kaszabolta a démont, amíg az is szét nem hullott, porfelhőbe vonva Willt.

- Will! Megmart? - Tessa hangjába félelem vegyült. Pontosan tudta, mivel jár a harapás, és se a maga, se más bőrén nem akarta megtapasztalni.

- Meg. Segíts Cecynek a démonjával, aztán rögtön indulunk. Amilyen hamar csak lehet, az Intézetbe kell jutnunk.

Tessa odarohant Cecily-hez, és együtt néhány perc alatt legyőzték a démont, bár Cecynek lett egy nagy horzsolás az arcán.

- Ha Gabriel ezt meglátja - kezdte - biztos, hogy ki… Mi a baj, Tessa?

- Willt megmarta egy Shax. Azonnal vissza kell mennünk az Intézetbe.

- Úristen! Hol? Nagyon súlyos? - Cecily hangján némi pánik érződött, pedig többnyire higgadt maradt.

- A karján, több helyen, és az Angyal szerelmére, te nem jársz démonológiára?! Persze, hogy súlyos! - kiáltotta Tessa már a kocsi felé futva.

Will bent ült… eszméletlenül.

- Cyril! Csapjon oda! Will! Will? Mikor ájult el, Cyril? - hajolt ki a lány az ablakon.

- Nem tudom! Néhány perce, legfeljebb.

- Charlotte!

- Szia, Tessa, eredm…

- Nem érdekes, Willt megmarta egy Shax! Már több, mint tíz perce eszméletlen, lázas, remeg, és olyan… kemény! Mintha belülről feszítené valami! - Tessa nem bírta tovább, és elsírta magát, ahogy Cecily néhány perce.

- Cyril, Henry - szólt Charlotte gyakorlatiasan az érkező férfiaknak - vigyétek a gyengélkedőre! Cecily, menj a könyvtárba, hála az égnek egy erről szóló könyv hever az asztalon. Tessa, te szedd össze, amit csak tudsz ahhoz, hogy lekezelhessük a sebét! Én idehívom Magnus Bane-t, akárhol legyen. Szükségünk van rá, és ide fog jönni, még ha Zambiában van is!

Tessát kicsit megnyugtatták Charlotte erőteljes szavai. Csak nemrég tanult a Shaxokról, úgyhogy még az eszében voltak a szükséges anyagok - legalábbis a nevük.

Percekkel később különböző gyógynövényekkel és a hatásukat felerősítő szerekkel megrakodva lépett be a gyengélkedőre - majdnem Magnus Bane-be ütközve.

- Magnus! Hála az égnek, hogy…

- Nincs rá idő, Tessa. Mióta eszméletlen, milyen erős Shax volt, hány harapás, hol történt, mit hoztál, és miért ilyen komor az öltözéked? Vegyél csillámport, napsugaram. - Magnus nem is Magnus lett volna ez utóbbi megjegyzés nélkül.

- Körülbelül negyed órája, az egyik legerősebb, amit valaha láttam, a Dragon’s Girl mögött, nem tudom, pontosan mit hoztam, és ez harci öltözék - rakta le Tessa a kezében lévő dolgokat a Will ágya melletti kisasztalra.

Tény és való, Magnus stílusa kifogásolható, de Tessa megnyugodott tőle. Boszorkánymester, ismeri, és eltereli a figyelmét arról a tényről, hogy Will másnap reggelre meghalhat, az pedig már csak hat-hét óra.

- Hol van már az a másik lány azzal a könyvvel? Én se tudhatok mindent! - hajolt Magnus Will fölé. Szétvágta a fiú ruhájának ujját, amit vörös és fekete vér borított, meg valami fehér, híg folyadék. Shax méreg.

Magnus felszisszent. - Te szent én, ez meg mit csinált?! A démon szájába dugta a kezét egy kellemes masszázs reményében? Nem lennék benne biztos, hogy meg tudom gyógyítani, és ha sikerül is, sokkal érzékenyebb marad a Shax démonokra. Bár nem hinném, hogy ilyen még egyszer előfordulna. Okos fiú ez, érti, ha valaki nem kívánja megmasszírozni.

- Csak csináld, jó? - förmedt rá Tessa. Ha Magnus így folytatja, Will halott lesz, mire egyáltalán hozzákezdhetne a gyógyításához.

- Jól van, na! De ez egy mínusz pont volt, ugye tudod? Most pedig hess kifele! Ez nem neked való lesz- Magnus egy intésére kinyílt az ajtó, Tessát pedig valami kifelé taszigálta.

- De én itt… - kezdte volna, azonban az ajtó az arcába csapódott, a zárak pedig hallhatóan a helyükre csúsztak.

- Ez bolond. Hogy fog így Cecily bejutni a könyvvel??

Tessa egy órányi tétlen félelem és remény közt való őrlődés után visszament a gyengélkedőhöz, és megpróbálta kinyitni az ajtót. Szerencsére nyitva volt, tehát Magnus nyilván végzett. Ahogy lenyomta  a kilincset, egy darab papír tapadt a kezéhez. Tessa megfordította, és Magnus jellegzetes, cirádás írását látta: Ne sikíts, nem harap, ami bent van.

Nagyon vicces.

Aztán belépett az ajtón… és egy kiáltás szakadt ki a torkából.

Jem - Jem - ült Will ágya mellett, pergamenszínű köpenyben, sebhelyesen, sápadtan.

Mintha érzelmek tükröződtek volna az arcán. Bizonytalanság, talán, de ez ugyanannyira semmitmondó volt, mintha csuklyája alá rejtené az arcát.

Tessa hallotta meg a lány az elméjében Jem hangját.

- Túléli? - suttogta, és az ágy másik oldalára lépve elnézett Willre. A fiú arca fehér lett, ajkai lilás színt öltöttek. A karján gyógyító, erő és lelkierő rúnák sorakoztak.

- Lelkierő? - Úgy látszik, csak kérdezni tud.

Hogy túléli-e, azt nem lehet tudni, de elég erős hozzá. A kritikus pont, hogy akarja-e.

- Akarja-e? Miért ne akarna élni? - nézett Jemre Tessa döbbenten.

Emiatt kellenek a lelkierő rúnák. A méreg azonnal a szívébe jut, és elbizonytalanítja. Ugyanezt teszi az agyával is. Megtámadja, és olyan gondolatokkal ülteti tele, amik arra biztatják, hogy adja fel. Jem hangja szenvtelen volt, szemei pedig lehunyva süppedtek arcába. Semmi nem volt rajta, amiből ki lehetett volna olvasni az érzelmeit.

- Jem… Hogy kerülsz ide? - jutott Tessa eszébe. - Senki nem szólt a Testvéreknek, ha meg igen, akkor sem téged küldenek.

Valóban. Magnus Bane üzent oly módon, hogy csak nekem legyen róla tudomásom. Szerinte itt kell lennem mellette.

- Te kiszöktél a Néma Városból? - meredt Tessa rá.

Mondhatjuk. Igazad volt akkor régen: tényleg nem tudom megállni, hogy ide ne jöjjek, ha valami nagy baj van. Ez az egy jó a jin fenben: nem tudták miatta eléggé kiölni belőlem az érzelmeket ahhoz, hogy pártatlanul, elfogulatlanul és érdektelenül elmélkedjek tovább.

- Mióta vagy itt?

Csupán néhány perce. Will ezalatt tucatnyiszor kimondta a nevedet, és azt, hogy maradok. Küzd. Engem is szólított, de csak azért, hogy bocsánatot kérjen. Mint mindenki.

- Jem… - ült le Tessa, kissé elbizonytalanodva.

Igen?

- Te tényleg… érzel… még? Azért jöttél el, mert fontos neked?

Igen. Igen, fontos, és ha meghal, nem biztos, hogy nem követem.

- Jem! Ez eszedbe se jusson! Úgy beszélj, hogy ő is hallja! Hallja, hogy itt vagyunk!

Eddig is ezt tettem. Tisztában vagyok vele, milyen komoly segítség a halál küszöbén, ha van valami, ami itt tart.

- Tessa… Jem… Hagyj… - hallatszott hirtelen Will nyöszörgése.

Hallod? Elég erős. Tessa… mesélj a többiekről! Cecilyről és Gabrielről, meg Sophie - ékról. Azóta nem találkoztam velük, hogy…

- Jó. Mesélek.

- Jem - Tessa álmos volt, a szemei majd leragadtak, de ez a kérdés nagyon fontos volt. - Mi most… ebben az évben találkozunk még? A hídnál? Vagy ez is túl veszélyes, és…

Nem. Úgy értem nem túl veszélyes. És az a találkozás a kettőnké, senki másé, még ha az a más eszméletlen is. Most pedig szerintem aludj. Fölösleges ébren maradnod.

Tesa rögtön mély, álomtalan alvásba merült, kényelmetlenül elomolva a széken. Órákkal később ébredt Jem érintésére.

Túléli hallotta a fejében a hangját.

- Köszönöm - sóhajtott Tessa.

Nekem most el kell…

- Tesa? Jem? Mindketten itt vagytok? Helyes. Ünnepeljetek, ugyanis elég komoly döntés volt, hogy visszajöjjek, de úgy döntöttem, nem fosztalak meg titeket egy ilyen kaliberű csodától, mint én - suttogta Will.

Jemnek igaza lett. Will túléli, és olyan, mint régen. A Shax méreg túl gyenge volt. Hála az Angyalnak.