Sziasztok!
Akkor kezdetét veszi a 10 napos karácsony! Amíg szortírozom az eddig beérkezett műveket, felteszem a sajátomat.
Ez egy TLH novella.
Figyelmeztetés:
A hercegnő SPOILER és utalások a The Midnight Heir című Bane krónikák novellára!
Válasszatok királyotokká!
Jamie a Serpentine-hídról tekintett
le a sötét, fodrozódó hullámokra, amelyek a kő csobbanása után
kúsztak végig a víz felszínén. Gyakran járt a Hyde Parkba. Ez
volt az egyik menedéke, ahol egyedül lehetett. Édesapja és
édesanyja szinte mindig körülötte voltak, hogy megóvják, ha
pedig ők nem, akkor Lucie és Cordelia szinte biztosan gondoskodtak
róla, hogy ne legyen egy perc nyugta sem.
De itt, a ködös London közepén
megbúvó zöld szigeten minden más volt. Egyszerre volt biztató és
vészjósló. Akik még nem jártak a parkban, nem érthetik, mi az
igazi csodája. Árnyvadász volt, hallott már mindenféle legendát
arról, hogy még VIII. Henrik szelleme is itt kísért. Ő persze
még sohasem látta, pedig tényleg sok időt töltött itt, de az
kétségtelen volt, hogy nem lehet úgy belépni a parkba, hogy
tudomást se vegyen a természetfelettiről. Koboldok és tündérek
búvóhelye ez, bármelyik bokor mögül vérfarkas vagy vámpír
leshet rád, és az sem kizárt, hogy ha nyitott szemmel látsz,
kusza fekete rúnákat fedezel fel a csinos nyári ruhák fodrai
alatt.
Ő persze nem emiatt járt ide. Sokkal
jobban lekötötték a mondén örömök, a kifejezés minden
értelmében. Egy kiadós kaszinózás, néhány üveg bor után a
Hyde Park és az egész világ még szebbnek tűnt. Ő pedig beolvadt
az árnyak közé, és olyan lehetett, amilyen a lelke is: sötét,
komor és láthatatlan. Tizenöt éves volt, amikor először
játszott a mondikkal. Akkor egy fennhéjázó nőszemély kalapja
volt az áldozat, de azóta szinte válogatás nélkül bosszantotta
a járókelőket. Néhány pillanatra felejthetett, és ezekben a
percekben elfeledkezhetett arról, milyen átkozott. Átkozott ő
maga és átkozott az egész világ.
Csontszín hajfürtöket és szürke
szempárt látott a vízen tükröződni, és tudta, még itt sincs
menekvés az igazi kísértetek elől. Mert azok nem az árnyékokban
bujkálnak, hanem a lelkében és a szívében. Még a darabokra tört
és eltaposott szíve sem szabadulhat a szerelem gyötrő kínjaitól.
Újabb kavics repült a tóba, teljes
erővel hajította el, hogy a képet örökre eltűntesse. Vízgyűrűk
futottak végig rajta, egészen a partig. Aztán valami megmozdult.
Jamie rögtön a kabátja alatt meglapuló szeráfpenge felé nyúlt,
titokban pedig reménykedett, hogy valóban egy veszélyes démon
bukkan fel. Jó szórakozás lett volna.
De csalódnia kellett. A híd alól egy
kacsa úszott elő.
James felnevetett.
– Van, aki szerint te is elég
veszélyes vagy. Mit mondasz? Megküzdesz velem, te vérszomjas
fenevad?
Csak egy hápogás volt a válasz, mire
újabb madarak bújtak elő a híd alól.
– Szóval ez a törzshelyetek, mi?
A vízen végül már legalább egy
tucat kacsát látott, és esküdni mert volna rá, hogy némelyik őt
bámulja. Lehet, hogy édesapja félelme mégsem alaptalan?
– Egyedül nem mertek kiállni velem?
Hirtelen csilingelő kacagást hallott
a háta mögül. Ezer közül is megismerte volna ezt a hangot. Az
álmaiban kísértett, a jókban és a lidércesekben egyaránt.
– Szemtanúja lehetek a jelenetnek,
ahogyan a hős James Herondale, a Londoni Intézet vezetője
szembeszáll a Hyde Park kacsáival?
James nem tudta, mit feleljen.
Legszívesebben a lábai elé borult volna, és könyörgött volna,
hogy adjon neki egy esélyt. De már megtette egyszer. És az lett az
eredménye, hogy állatokkal beszélgetett a Serpentine-en.
Szerencséjére egy kiáltás törte
meg a kínos hallgatást.
– Jamie, te átokfajzat! Merre vagy?
A fiú emlékeztette magát, hogy
újfent mondjon köszönetet Mattnek. Parabatai társa aztán tudta,
hogy kell időzíteni. És valahogyan mindig pontosan tudta, hol
találja meg.
Már elő is bukkant az egyik fa mögül,
és széles vigyorral az ajkán közelített feléjük. Ők ketten
olyanok voltak, mint a görög drámák színházi maszkjai: a
tragédia és a komédia párosa.
– Mit csinálsz már itt megint?
– Én csak...
– Á, Grace! – Matthew sokat mondó
pillantást vetett a lányra, aztán Jamesre. A fiú látta a kérdést
a szemében, aztán azt is, ahogy Matt rosszallón megrázta a fejét.
– Nos, mindegy is. Jamie, Luce és Cordie már mindenhol keresnek.
Kezdtem attól tartani, köddé váltál.
Társa felvont szemöldöke
nyilvánvalóvá tette, hogy direkt választotta ezt a szófordulatot.
Nem mindenki tudta, mire képes, de Matthew természetesen tisztában
volt vele. Ahogy a húga és Cordelia is.
– James csupán megküzdött a
kacsákkal – jegyezte meg csípősen Grace.
Matt azonban nem úgy reagált, ahogyan
a lány számított rá.
– A fenevadak már megint
rosszalkodnak? – Azzal elrángatta Jamie-t.
James még egy utolsó hápogást
hallott, mielőtt végleg eltűnt a hátuk mögött a Serpentine.
– Ezzel még nincs vége –
gondolta. – Még visszajövök, és esküszöm, akkor behódoltok
nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése