Blogger Widgets

2012. október 27., szombat

300 nap - Animált plakát


300 nap a filmig

Sziasztok!

Bizony, a visszaszámlálás kerek naphoz érkezett: 300 nap van a Csontváros film premierjéig. (Persze az amerikaihoz tudjuk viszonyítani, mert magyar időpontot egyelőre nem tudunk.)




Amit még tudunk, hogy készül a teaser előzetes, a film Facebook oldala pedig már elérte a 120.000 lájkolót, és ez a szám napról napra nő.

Pokoli szerkezetek


November 7. - A bűvös vég

Sziasztok!

Bizony, most már hivatalos a dolog: november 7-én fejeződik be a Csontváros film forgatása. Ezt Martin Moszkowicztól tudjuk, aki a következő képet osztotta meg:


Azaz a hétfői lesz a 49. forgatási nap, ebből ki lehet számolni, hogy mikor is lesz vége. Pontosan november 7-én. Szinte hihetetlen, hogy ilyen hamar vége lesz!

Így rajzolj Jace-t!

Sziasztok!

Hát, nekem ez az álom-álom esete. De tök jó nézni! :) Amikor a szemeit rajzolja, olyan mintha varázslat lenne. Hirtelen életre kel.


Utolsó mondatok

Sziasztok!

A két sorozat főbb szereplői már megvoltak, most következzenek a "kisebb" szereplők utolsó mondatai. Ezúttal Magnusé, mert én ezen személy szerint nagyon jót nevettem. :)



Magnus utolsó szavai tehát: Hupsz, rossz öltöző!

Animált plakát


Valentine


Szavazz Izzyre!

Sziasztok!

Clary megnyerte a maga párbaját, most Isabelle-en a sor. 

A Hősnők viadala mostani fordulójában ugyanis Isabelle Lightwood küzd meg az A beavatott főszereplőjével. Team Izzy vagy Team Tris?



Rajongói levél - IDE!

Sziasztok!

Martin Moszkowicz megosztotta velünk a címet, ahová a rajongók írhatnak a szereplőknek és a stábnak. :)

Ő lenne az:

The Mortal Instruments
8581 Santa Monica Blvd. #15
West Hollywood, CA 90069, USA

Csontváros világítás

Sziasztok!

Harald újabb képet osztott meg velünk. Ezúttal a Csontváros film világításáról. :)



2012. október 26., péntek

Öltözz úgy, mint Lily!

The New Chic - Lily Collins


Lela Rose wrap dress
407.965 HUF - net-a-porter.com


Gucci
farfetch.com.br


Madison harding
40.260 HUF - amazon.com


Rebecca Minkoff leather shoulder handbag
63.290 HUF - piperlime.gap.com



Yves saint laurent
12.485 HUF - sephora.com


Butter London lip makeup
3.660 HUF - zappos.com


Basq
24.760 HUF - saksfifthavenue.com



Martin megint Torontóban

Sziasztok!

Martin Moszkovicz ismét Torontóba érkezik, tudtuk meg a tweetjéből.


Ő izgatott, és talán mi is azok lehetünk, mert lehet, hogy megint kapunk tőle képet. :)

Újabb Harald vázlat

Sziasztok!

Harald Zwart, a rendező már megosztotta velünk egy rajzát Luke házából, most pedig még egyet.
Ez pedig annak a látványnak a vázlata, ahogyan az irónnal elérik, hogy átlássanak a falon. 

Íme:


Jonathan videó

Sziasztok!

És Jonathanról videó is készült. Hát nem tök aranyos a rajongókkal?


Aidan, JRM és Robbie Torontóban

Sziasztok!

Néhány szerencsés rajongónak sikerült kiszúrnia őket. Íme a képek:




Animált Csontváros

Sziasztok!

Ez egy szerintem félelmetesen jó fan videó a Csontvároshoz, méghozzá nem korábbi filmekből összevágva, hanem animálva. Érdemes megnézni.


2012. október 25., csütörtök

A Herondale fiúk


Jace: "I love you,and I will love you until I die,and if there's a life after that,I'll love you then."

Will: "I love you, and I will only ever love you until I die —”

Herondale statisztika

Sziasztok!

Egy lelkes rajongó találta ezt a statisztikát a Herondale családról. A Herondale családról, akiknek semmi köze a könyvbéli családhoz, és valóban léteznek. (Legalábbis a statisztika szerint.)


Eszerint pedig a Herondale család átlag életkora alacsonyabb az átlagosnál, kisebb családok jellemzőek (1 gyerek). Az utolsó adat pedig megtévesztő, mert 0 éves korában senki sem nősül. xD De azzal kiegyeznék, ha hamarabb is házasodnának mint az átlag. És tulajdonképpen illik az Árnyvadászokra. :)

Új fan fotó Jamie-vel és Lilyvel


A hercegnő részlet


- Jem elmesélte nekem, amit Ragnor Fell az apámról mondott - suttogta Will. - Hogy az apámnak egyetlen nő létezett, akit szeretett, és vagy ő volt neki, vagy semmi. Te ugyanez vagy nekem. Szeretlek, és szeretni foglak, amíg meg nem halok.


Clash of Epic Characters

Sziasztok!

Clary után most Jace-nek kell megküzdenie egy Percy Jackson szereplővel, Leo Valdezzel. 




Már animációban is


People's Choice Awards

Sziasztok!

Lily Collins is a jelöltek között van a People's Choice Awardson. Elég kemény a mezőny. Anne Hathaway, Jennifer Lawrence, Kristen Stewart, Scarlett Johansson és még sokan mások ellen veszi fel a versenyt. (Ebben a fordulóban max. 5 emberre lehet szavazni.)




Elhalasztott szülinap

Sziasztok!

Jared Harris (Hodge) születésnapja ugyan még augusztusban volt, de a barátnője tegnap este meglepte egy partival így utólag. (Valószínűleg forgatási okai lehettek a halasztásnak.) A kedvenc képét az estéről pedig meg is osztotta Twitteren.



Utólag is boldog szülinapot! :)

Öltözz úgy, mint Clary!

The Mortal Instruments: Clary Fray


Rachel Gilbert short sequin cocktail dress
112.200 HUF - theoutnet.com


IRO genuine leather jacket
102.600 HUF - my-wardrobe.com


Giuseppe Zanotti button boots
187.415 HUF - costumenational.com


Kenneth Jay Lane bangle jewelry
54.715 HUF - net-a-porter.com


Hematite earrings
3.030 HUF - macys.com

Clary párbaja

Sziasztok!

Megkezdődött Clary párbaja. Nem más ellen kell küzdenie, mint a Twilight Bellája. 

Biztos kemény menet lesz, szóval hajrá!



2012. október 24., szerda

Vörösszemű Jamie

Sziasztok!

Nem bírtam ki, hogy ne csináljak egy ilyet Jamie-ről. Vörös szem. Get them!



BD2 TV spot

Sziasztok!

Igen, megint egy. De a hír: Jamie beszél benne! :D


Cassie és Hugo "keze"

Sziasztok!

Ezúttal Hugóról készített képet Cassie... Ö, igen, jól olvastátok. :D


Animált plakát


Alec és Izzy

Forrás

Harald pólója

Sziasztok!

Valóban elég gyakran látni Harald Zwartot ebben a pólóban, és mint kiderült, Cassie szerint legalább 21.456 van pontosan ilyenből kedvenc rendezőnknek. :)


Lena keze

Sziasztok!

Mostantól mér Lenát is üdvözölhetjük a kezes fotókon szereplők sorában. Szóval már Jocelyn is pipa. Ki van még? Van még egyáltalán valaki?

És Cassie a következőt fűzte hozzá a képhez: Helló Jocelyn! Bocsi a sok gonddal a gyerekeid körül.



Killing Bono

Sziasztok!

Újabb filmkritikát kaptunk Fummie-tól. Ezúttal a Killing Bono című filmet nézte meg, amelyben Robert Sheehan az egyik főszereplő. :) 
(Ha láttok valami olyan filmet, amiben Csontváros szereplő is játszik, és van kedvetek írni róla, csak bátran! :D)
Fummie-nak pedig megint csak köszönjük! :)



I Was Bono's Doppelgänger

A wikipédiás kiírás ellenére szerintem ez nem egy vígjáték, hanem sokkal inkább egy karakterdráma. Voltak benne poénok, nevettem is párszor, de szerintem ez még nem számít vígjátéknak, vagy velem van a baj. A címe ellenére ez a film nem Bonóról, de meg csak nem is a U2-ról szól, úgyhogy aki ezért akarná megnézni, csalódni fog. Engem annyira nem is érdekel a U2, háttérben tök jól elhallgatható, meg jó rádiózene, de nem rohanok a CD boltba felvásárolni minden lemezt, és nem halok meg, mert nem jutottam el egy koncertjükre sem. Nálam annyiban kimerül a banda, hogy néha meghallgatom az általam ismert három számuk közül valamelyiket a youtube-on.

Szóval adott a történet, Neil McCormick már megírta a regényében, ők csak feldolgozták (na nem Neilt, csak a történetet). Van egy testvérpár Neil és Ivan McCormick, meg van Paul Hewson, a későbbi Bono. Paul és Ivan jelentkeznek egy zenekar meghallgatására, Pault beveszik, megalakítják a The Hype nevű zenekart. Nem sokkal később Paul megkérdezi Neiltől, hogy Ivan játszhatna-e a bandában, de Neil nemet mond neki, és itt kezdődik meg a két ember életútjának ellentéte. Paul befut Bonóként a U2-ra átkeresztelt bandájával, míg Neil még mindig a garázsban gyakorol Ivannal és a többi bandataggal. Egyre jobban próbál kitörni, elkeseredetten le akarja nyomni Bonót, hogy ő is akkora sztár lehessen, és megmutassa neki. Bár a film nem a U2-ról szól, a háttérben mindig ott vannak, ahogy Neil is mondja, a kozmikus véletlen mindig a képébe nyomja őket, de ez nem véletlen. Neil sorra hozza a rossz döntéseket, és persze ilyenkor elkerülhetetlenek a „Mi lett volna ha…?” kérdések, amiket fel is tesznek a film végén. A rossz döntésekkel párhuzamosan látjuk, ahogy Neil minél jobban próbál sztár lenni, annál inkább csúszik le, teszi tönkre magát. Én megértem az indokait meg az okait, hogy miért tette, amit tett, de attól még nem mondom azt, hogy okos dolog volt.

Mint karakterdráma és egy történet bemutatása, szerintem nagyon jó a film, de vígjátéknak nem mondanám, úgyhogy ha annak készült, hát úgy megbukott. Lehet, hogy a könyv viccesebb, de azt nem olvastam, pedig most már kíváncsi vagyok rá. A zenék tetszettek, jók voltak, olyan, amit én is elhallgatok úgy általában. Ami még nagy pozitívum ebben a filmben, azok a színészek. Ben Barnes és Robert Sheehan nagyon jó választás volt erre a szerepre, és nem azért mondom ezt, mert mindketten helyesek (de nem mondanám, hogy ez nem tett jót a filmnek). Oké, elfogult vagyok velük kapcsolatban, mert mindkettőjüket szeretem, és jó színészeknek tartom őket. De valahogy Benhez hozzáillet az a szakadt zenész stílus, Robbie pedig nagyon jól tud dühöngeni, és akkor is jó a humora, ha azt más adja a szájába.

A film vége is tetszett, nem fogom lelőni a poént, de nekem ez így nagyon életszerű volt, és ez jó. Oké, igaz történet alapján készült, meg könyvben is megírták meg satöbbi, de el is ronthatták volna.

Hogy kiknek ajánlom? Akiket érdekel a téma, a U2 rajongóknak is azért, még Martin McCann is helyes benne Bonóként, akik olvasták a könyvet, és akik szeretik Ben Barnest és Robert Sheehant.

Fummie

2012. október 23., kedd

Elyas a Hotel Transylvania premierjén

Sziasztok!

Elyas M'Barek október 21-én ott járt a Hotel Transylvania német premierjén, és képek is készültek róla. :)



Végre beágyazva is! - A színészek második üzenete

Sziasztok!

Eddig nem volt fent Youtube-on, de most végre beágyazva is ki tudom tenni ide az új üzenetet a színészektől. :) Ez az, amiben már Robert is üzen! :D


Videó: Simon és Clary

Harald rajza

Sziasztok!

Harald ma megosztott velünk egy képet, amit ő maga rajzolt. Méghozzá egy kis vázlat ahhoz, hogyan is nézzen ki Luke szobája, amit az átalakulása idején használ.



Árnyvadász sütőtökök 1.

Sziasztok!

Reményeim szerint lesz még majd több is, de ezeket már csak ötletadásként is felteszem. :)







Rendeljétek meg innen Cassie könyveit!

Blogger Widgets