Sziasztok!
Cassie egy válaszában elmondta, hogy az egyik új szereplővel, Gwyn ap Nudd-dal valójában már találkozhattunk futólag a Mennyei tűz városában.
Gwyn az angol kiadás 342. oldalán beszélget a Királynővel.
"A vértje sötétbarna volt, olyan színű, mint a fák törzse; az egyik szeme fekete volt, a másik egészen világoskék." - (Ez az én fordításom, nem a magyar kiadásból származik.)
Tudjuk, hogy a Vadűzésben van, de sok mást nem. Cassie azt is elárulta, hogy Gwynn a kelta mitológia egy alakja. Még saját Wikipédia oldala is van ám, ITT.
Eszerint Gwynn elég baljós figurának tűnik. Tylwyth Teg királyának tartják, nagyszerű harcosnak, "megfeketedett arccal", és az alvilággal szokták összefüggésbe hozni, természetesen a Vadűzésen kívül. Néhányak szerint utóbbiban is ő volt a vezető. További érdekesség, ami nekünk, Árnyvadászoknak szemet szúrhat: Cader Idrist tartják Gwyn és a Cŵn Annwn vadászhelyének. Utóbbiak Gwyn kutyái, akiknek az acsargását ha valaki meghallotta, úgy tartották, közel a halála, ugyanis a kutyák megragadták a lelkét és az alvilágba vonszolták.
És ha már a Csontváros világában járunk, egy mókás tény róla: a húga volt a szeretője.
Persze kérdés, hogy Cassie ezek közül milyen elemeket tart meg ténylegesen.
Az eredeti kérdés egyébként arra vonatkozott, hogy Kieran vagy Gwynn közül valamelyikbe szeretett-e bele Mark a Vadűzés ideje alatt, és hogy mi újság a szemszínekkel.
Cassie előbbi kérdésre nem válaszolt a spoilerek miatt, utóbbira viszont igen:
Gwyn egyik szeme kék, a másik fekete. Kieran egyik szeme ezüst, a másik fekete. Mark egyik szeme kék, a másik arany. Amikor csatlakozol a Vadűzéshez, az egyik szemed megőrzi azt a színt, amivel születtél, a másik viszont megváltozik.