Sziasztok!
És akkor itt a másik beszámoló is arról, milyen volt JRM-mel találkozni, Ramónától, akinek a csodálatos képeket is köszönhetjük, amiket Cassie-nek szoktunk küldeni. :)
Néhányan elhatároztuk, hogy szerdán kimegyünk az
Iparművészeti Múzeumhoz, ugyanis az volt az infónk, hogy Joathan Rhys Meyers
ott fog forgatni kedden és szerdán is. Ám reggel hirtelen felindulásból
megnéztem a múzeum facebook oldalát, ahová kiírták, hogy kedden zárva tartanak.
Kezdett gyanús lenni, így írtam nekik egy levelet, hogy másnap is zárva
vannak-e, amire azt a feleletet kaptam, hogy nem. Itt már éreztem, hogy valami
bibi lesz, és Fummieval is ezen agyaltunk, hogy lehet, csak 1 napot forgat ott,
de Fummie végül elment suliba.
Délután a múzeum kiposztolta, hogy most náluk van JRM és a
stábja is, ezért tartanak zárva. Én ugyan megkérdeztem tőlük, hogy másnap is
ott lesznek-e, de egy ideig nem jött válasz, ezért elkezdtünk sms-ezni
Fummival, hogy mi legyen? Hajrázzunk egyet és megpróbálkozzunk, hátha sikerül
még ott találni őket? Szóval próba szerencse alapon nekivágtunk.
Olyan gyorsan öltöztem át és sminkeltem, szedtem össze a
dedikáltatni kívánt könyveket, mint életemben még soha. A közlekedési
járműveken már minden bajom volt, remegett a kezem, görcsben volt a gyomrom,
hiába kezdtem el olvasni a Csontvárost. A metrón ráadásul egy Magnus Bane
kinézetű ember ült velem szembe, liláskék haj a fekete alapon, kifestett
körmök, ugyanolyan arcberendezés, csak nem ázsiai volt az illető. És, ha ez még nem lett volna elég, akkor a
mozgólépcsőn szembejött egy szakasztott Jace is.
Én értem oda előbb és nem bírtam egyhelyben várakozni, míg
odaér Fummie, ezért felmentem, hogy körülnézzek. Elsőnek kicsit megriadtam,
mert nem láttam a lakókocsikat, de közben arra gondoltam, lehet, hogy a
mellékutcában állnak.
Elsétáltam a múzeum bejárata előtt, láttam a spotlámpákat,
őröket és utána hamar meglettek a lakókocsik is, én meg tudtam, hogy el fogjuk
kapni, mert még ott vannak. Közben lesétáltam a szemközti oldalon, megnéztem
milyen hosszan van a stáb, aztán vissza Fummie elé, aki hamar meg is jött.
Együtt nekivágtunk, én már csak a földet néztem, mert az
őrök akkor már harmadszor láttak elsétálni arrafelé. Viszont a lakókocsiknál
nem a szemközti oldalon indultunk el, hanem egyenesen mellettük. Némelyik
nyitva volt és egy-egy pillanatra be is lehetett kukucskálni, például a sminkesbe
és a jelmezesbe. Miután leértünk a végére Fummie mondta, hogy van előrébb három
lány, valószínűleg ők is JRM-re várnak, de én akkor már a halál szélén álltam
és nyuszi lévén nem mertem odamenni, de Fummie bátor vezényletével mégis
,,betámadtuk,, őket. Bemutatkoztunk, beszélgettünk, utána úgy döntöttünk,
menjünk előbbre, mert tuti, hogy az első kocsi lesz az övé, az, amire Alexander
volt írva.
Beszélgettünk és kábé minden ajtónyikordulásnál készültünk
meghalni, hogy ő fog kilépni, de nem, csak pakolásztak.
Közben megszólított minket egy biztonságis hölgy, hogy a
főszereplőre várunk-e, mi meg mondtuk, hogy igen. Ő meg kulturált hangnemben mondta,
hogy csak normálisan, mert ha megkérjük a művészurat, akkor biztosan csinál
velünk képet és ad aláírást is. Mondtuk, hogy mi nem az a sikongatós banda
vagyunk (örülünk, ha meg tudunk szólalni – legalábbis én így éreztem :D), és a
végén megkérdeztem, hogy ott van-e már a lakókocsiban, mire kedvesen elmondta,
hogy nincs, de mindjárt jön majd.
Vártunk, beszélgettünk, nevetgéltünk, és egyszer csak
kiszúrtam Fummie mögött és az infarktusom előtt még annyit sikerült kinyögnöm:
Ott jön. Az ez utáni percek teljesen kiestek, csak foszlányok maradtak meg,
odalép a kocsihoz, bedob valamit, mosolyog, köszön, mellém lép (én teljesen
elhalálozom), és kér egy tollat. Remegő kézzel odanyújtottam az enyémet (akik
voltak a Hősök terén, azok már láthatták, hogy egy fehér-rózsaszín szívecskés tollról
van szó, rendszerint mindig az van kéznél, és most is azt sikerült felkapnom az
induláskor), kicsit meg is nézte, mosolygott, majd odanyújtottam (szintén
remegő kézzel) a Csontváros könyvemet. Először a Nagypapámnak alatt akarta
aláírni, de lapoztam egyet, hogy máshova dedikáljon, közben kérdezte, hogy
olvastam-e, és kb, mint mindenre csak annyit tudtam kinyögni: Yes. Utána, mivel
nem tudtam, hogy egy embernek több dolgot is aláír-e, ezért megkértem, hogy a
„barátnőm” könyvét is dedikálja, ő pedig készségesen megtette. Ott kicsit
megnézte a borítót, gondolom azért, mert nálunk más a Tudorok könyv, mint kint,
vagy nem sokkal találkozott még, de mondta is, hogy á, Tudors. És még úgy is
aláírta, hogy Henry VIII.
Eközben ott állt mellettem én meg néztem a fél arcát beborító heget, ami egy
égésnyom volt, és nem mellesleg baromi jól megcsinálták, mert abszolút nem
látszott, hogy az maszkmesteri munka, élethű volt. És az illata! Nem tudom, mit
használ, de életemben nem éreztem ilyen kellemes pasi parfümöt.
Mialatt velünk volt mindvégig vigyorgott, pózolt a képekhez, viccelődött, saját
maga tárta a karját, hogy fotózkodjon velünk, mindenkinek átölelte a vállát és
mondott egy-egy kedves szót is. Nálam nevetve megjegyezte a pulcsimra, hogy Áh,
Mickey mouse (igen, itt újfent elhaláloztam :D )!
A végén még megkértem, hogy lehetne-e még egy kép, mert az
elsők nem tetszettek, ő meg mondta, hogy természetesen.
Összességében tehát csak azt tudom mondani, hogy ahhoz képest, hogy szinte
világsztár, nem látszik rajta. Nagyon közvetlen, mosolygós, barátságos és
emberi! Ha fáradt is volt, nem mutatta ki, nem rohant egyből a kocsijába
átöltözni, hanem maradt, előre köszönt nekünk és anélkül jött oda, hogy
megkértük volna.
Team Valentine! J
Mielőtt eljöttünk volna, mindenkinek megköszöntük, neki is
és a szőke hölgynek is, mert akár el is küldhetett volna, de nem tette.
És még az a félelmem is elmúlt a találkozó alkalmával, hogy magasabb leszek
nála, mert mindenki mondta, hogy alacsony, de hála az égnek, pár centivel
nagyobb volt, mint én, olyan 185
cm körül lehet magamból kiindulva.
Ez a találkozás annyira mély nyomot hagyott bennünk, hogy Fummieval még
háromnegyed órán át beszélgettünk és nem voltunk magunknál (halkan megjegyzem,
most sem :D).
Aki teheti kapja el, mert életre szóló élmény!
