Sziasztok!
Cassie feltámadt, megint posztolni kezdett, de még milyeneket!
Emlékeztek A hercegnő epilógusára? Tudjátok, a hídon... Na kérem, kiderült, hogy Cassie folytatást ír a jelenetnek, hogy tudjuk, mi történt pontosan AZUTÁN.
A jelenetet több részletben, folytatásokban fogja leközölni, az első részletet pedig már meg is osztotta.
Egyértelműen Clockwork Princess (A hercegnő) spoiler, szóval csak az olvassa, aki már azt is olvasta! (Már csak azért is, mert nem csak spoileres, de nagy eséllyel nem fogja érteni, aki nem olvasta.) De ez még nem minden, a jelenet CoHF spoiler is! Szóval tessék vigyázni!!!
A HÍD UTÁN
Most jött el az ideje a a kényelmünknek és jólétünknek
Ez az a nap, amiért dolgoztunk
Semmi sem bánthat és semmi sem fenyegethet minket
És többé semmi rossz nem történhet.
Mint kiderült, Tessának volt egy lakása Londonban. Egy kensingtoni sápadtfehér társasház második emeletén volt, és a lány mindkettejüket beengedte - a keze csak alig remegett, ahogy elfordította a kulcsot -, miközben elmagyarázta Jemnek, hogy Magnus megtanította, hogyan csalhatnak a boszorkánymesterek, hogy saját házuk lehessen évszázadokon keresztül, folyamatosan saját magukra hagyva azt.
- Egy idő után elkezdtem ostoba neveket választani magamnak - mondta Tessa, ahogy az ajtó becsukódott mögöttük. - Azt hiszem, ez a lakás Bedelia Codfish álnéven az enyém.
Jem nevetett, bár csak félig fogta fel a szavait. Körbenézett a lakásban - a falakat világos színűre festették: a nappali orgona színben pompázott, fehér kanapékkal és avokádózöld konyhával. Kíváncsi lett volna, miért vett magának Tessa lakást és mikor. Ha annyit utazott, miért tartott fenn egy otthont Londonban?
A kérdés kimondatlan maradt, mert közben megfordult és észrevette egy félig nyitott ajtón keresztül egy szoba kék falait, ami valószínűleg a lány halószobája volt.
Nagyot nyelt, a szája teljesen kiszáradt. Tessa ágya. Amiben aludt.
Tessa őt méregette. - Jól vagy?
Megfogta a csuklóját, ő pedig érezte a pulzusát a lány érintése alatt. Amíg Néma Testvér nem lett, mindig érezte. Amikor még Idrisben volt, miután meggyógyította a mennyei tűz, gyötörte a kíváncsiság, hogy fog-e még valaha így érezni: hogy tényleg visszatérnek-e az emberi érzései. Tessa mellett lehetett Néma Testvérként korábban is és megérinthette, de anélkül, hogy vágyott volna a lányra, mint amikor még halandó volt. Még mindig szerette persze, de az a lélek szerelme volt, nem a testé. Kíváncsi volt - valójában félt, hogy a teste által produkált érzések és reakciók visszatérnek-e úgy, mint rég volt. Azt mondogatta magának, hogy ha még a Néma testvérség ki is ölte belőle, hogy az érzés képességét fizikailag is kifejezze, nem lenne csalódott. Azt mondogatta magának, hogy erre számítson.
Nem kellett volna emiatt aggódnia.
Abban a pillanatban, amikor meglátta a lányt a hídon, ahogy felé közelített a tömegben, modern farmerben és sálban, miközben a haját fújta a szél, érezte, hogy a lélegzete is elakad. És amikor megmutatta neki a jáde függőt, amit ő adott neki, és még mindig nyakában lógott, a vére életre kelt az ereiben, mint egy folyó, ami most már gát nélkül zuboghat.
És amikor azt mondta "Szeretlek. Mindig szerettelek és mindig is foglak", minden erejére szüksége volt, hogy ne csókolja meg abban a pillanatban. Hogy még többet ne tegyen vele egy csóknál.
De ha a Néma Testvérség megtanított neki bármit, az a kontroll volt. Most ránézett Tessára, és küzdött, hogy határozottan csengjen a hangja. - Kissé fáradt vagyok - felelte. - És szomjas - néha elfelejtem, hogy most már ennem és innom kell.
Tessa a rózsafa asztalra dobta a kulcsait, és rámosolygott. - Tea - mondta, és már indult is az avokádózöld konyhába. - Nem sok ételem van itt, általában nem maradok sokáig, de teám az van. És teasütemény. Menj csak a szalonba, mindjárt jövök.
Jemnek ezen mosolyognia kellett. Még ő is tudta, hogy ma már senki nem használja a szalon szót. Talán ő is olyan ideges, mint ő? Csak remélhette.
***
Tessa most már negyedszer káromkodott nagyon halkan, ahogy lehajolt, hogy összeszedje a földre kiborult doboznyi kockacukrot. Eddig már feltette a teáskannát víz nélkül, összecserélte a teafiltereket és kiborította a tejet. Beledobta a kockacukrokat a teáscsészékbe és tízig számolt magában, miközben a kockák megolvadtak.
Tudta, hogy remeg a keze. A szíve csak úgy száguldott. James Carstairs a lakásában. A nappalijában. Teára vár. Az agya egy része azt kiabálta, hogy ez csak Jem, a másik fele pedig üvöltött, hogy ez a csak Jem olyasvalaki, akit százharminc éve nem látott.
Annyi ideje volt már Zakariás testvér. És persze a szívében mindig csak Jem maradt, Jem bölcsességével és kifogyhatatlan jóságával. Soha nem szerette kevésbé Tessát, mint előtte, ahogyan Willt sem. De a Néma Testvérek - ők nem úgy éreztek, mint ahogy a normális emberek.
Olyasmi volt ez, amin sokat gondolkozott, a későbbi években, sok évtizeddel Will halála után. Soha senki mást nem akart Willen és Jemen kívül, és számára már egyikük sem létezett, még akkor sem, ha Jem élt. Néha elgondolkozott, mit tettek volna, ha nem lett volna tilos a Néma Testvéreknek házasodni és szeretni. De ennél is többről volt szó: Jem nem kívánhatta Tessát. Ezek az érzések hiányoztak belőle. Úgy érezte magát, mint Pygmalion, aki egy márványszobor érintésére áhítozott. A Néma Testvérek nem vágynak a fizikai érintkezésre, ahogyan ételre és vízre sem.
De most...
Néha elfelejtem, hogy most már ennem és innom kell.
Tessa remegő kézzel felemelte a teáscsészéket és visszament a nappaliba.
(Folytatás következik)
