Sziasztok!
Bizonyára már sokan értesültetek róla, hogy elkezdődött a Könyves Álompasik Párbaja idei fordulója. Aki esetleg nem tudna róla, hogy ez mi, röviden leírom. A játék lényege, hogy mindenki jelöli a kedvenc férfi karaktereit könyvekből, akiket valamilyen okból álompasinak tart. A jelöléseket összesítik, majd kialakul egy 16-os mezőny, akik a teniszhez hasonló rendszerben párbajoznak egymással, míg a végén egyetlen versenyző marad: az adott év Könyves Álompasija.
Örömmel jelentem, hogy az idei évben az Árnyvadászok oldal is részt vesz a játékban, szóval még többször fogtok róla hallani az oldalon, ne lepődjetek meg rajta! Ez azt is jelenti, hogy valaki mellett kampányolni is fog az oldal, és ha minden úgy alakul, remélhetőleg egy Cassandra Clare szereplőt sikerül elcsípni. :P
Na de nem akartam ezzel senkit befolyásolni, és mielőtt még elkezdenétek gondolkozni rajta, hogy eddigi olvasmányaitok alapján kiket jelölnétek, azért van nekünk egy szabályzatunk is:
Szabályok! Figyelem: tavaly óta módosult! (A
szabályzat el nem olvasása, figyelmetlen elolvasása, illetve meg nem
értése, nem mentesít annak betartása, illetve szankcionálása alól)
- A tavalyi évhez képest változás: CSAK azokat a karaktereket lehet jelölni, akiknek az elmúlt 1 évben, ergo 2012. június 1 – 2013 június 30 között, akár itthon, akár külföldön megjelent könyvük (újranyomtatás NEM ér) és a karakter relatíve sokat szerepel benne: Az nem érvényes, ha csak megemlítik, vagy egy-két mondat erejéig jelen van!!
- Felnőtt és Fiatal (YA) karakterek NEM lesznek különszedve!!
- Mindenki 5 karaktert jelölhet! Se többet, se kevesebbet!
- Műfaj megkötés nincs. Jöhet szépirodalom, kortárs, ponyva, sci-fi, fantasy, dráma, thriller, ifjúsági, történelmi, krimi és a többi.
- Egy karaktert csupán egyszer jelölhettek. Amennyiben ettől eltértek, természetesen érvénytelenek a többi jelölések is.
- Kérem, hogy mindenki vésse eszébe, csak és kizárólag egyszer adhatjátok le a listátokat, ha többször teszitek, az előző is érvénytelennek számít.
- A karakter mellett tüntessétek fel a könyv, amennyiben sorozat, úgy annak a címét.
Azonos néven több karakter is található, így a félreértések elkerülése
végett már az elején tisztázni kell a hovatartozást. Ennek hiányában a
szavazat szintén érvénytelen. pl.: Day (Marie Lu: Legenda)
- A jelöléseket a játék oldalának bejegyzése alá, KOMMENTBEN adhatjátok le. http://konyvekhaboruja.blogspot.hu/2013/06/konyves-alompasik-parbaja-2013-jeloles.html
- A jelölés csak a nevetekkel (ez lehet becenév, keresztnév) és érvényes e-mail címetekkel ellátva érvényes!
- A jelölést július 5-én 23:59-kor zárjuk!
- És a legfontosabb szabály, vegyétek figyelembe, hogy ez egy játék és nem vérre megy. Az
alpári, obszcén, zavaros, agresszív, fenyegető hangú, mások
személyiségi jogait és jó hírnevét sértő és aláásó hozzászólásokat
töröljük! Ez a játék
szórakozásnak indult és szeretnénk, ha az is maradna. Így szeretnénk
mindenkit arra kérni, hogy ne szidja a másik
szavazót/karaktert/könyvet/írót, és a játék szervezőit, segítőit sem.
Közvetve vagy közvetlenül is, de mindenki munkát időt és pénzt is ölt
abba, hogy ez a játék létrejöhessen.
Tehát, a félreértések elkerülése végett:
A 2012 júniusában megjelent könyvek már érnek, és a 2013 júniusában megjelenő könyvek még érnek! Ez azt is jelenti, hogy azok a könyvek, amelyek a Könyvhéten megjelennek, részt vesznek a játékban.
Tehát akkor itt az ideje, hogy átgondoljátok, hogy az ebben az időszakban megjelent könyvek szereplői közül kik azok, akik szerintetek megérdemelnék ezt a megtisztelő címet!
Ha megvan a TOP5-ös listátok,
A további menetrend pedig a következő:
1. JELÖLÉS (Jún. 5- Júl. 5)
2. TOP16 (július 15-23)
A 16 legtöbb jelölést kapott karaktert 8 párossá sorsoljuk(random), közülük fog kikerülni a legjobb 8.
1.FORDULÓ: Pár #1 július 15-16 (0:00 – 23:59)
2.FORDULÓ: Pár #2 július 16-17 (0:00 – 23:59)
3.FORDULÓ: Pár #3 július 17-18 (0:00 – 23:59)
4.FORDULÓ: Pár #4 július 18-19 (0:00 – 23:59)
5.FORDULÓ: Pár #5 július 19-20 (0:00 – 23:59)
6.FORDULÓ: Pár #6 július 20-21 (0:00 – 23:59)
7.FORDULÓ: Pár #7 július 21-22 (0:00 – 23:59)
8.FORDULÓ: Pár #8 július 22-23 (0:00 – 23:59)
3. TOP8 (július 25-29 )
9.FORDULÓ: Pár #1 július 25-26 (0:00 – 23:59)
10.FORDULÓ: Pár #2 július 26-27 (0:00 – 23:59)
11.FORDULÓ: Pár #3 július 27-28 (0:00 – 23:59)
12.FORDULÓ: Pár #4 július 28-29 (0:00 – 23:59)
4. TOP4 (júl. 31- aug. 2)
13.FORDULÓ: Pár #1 július 31- augusztus 1 (0:00 – 23:59)
14.FORDULÓ: Pár #2 augusztus 1- 2 (0:00 – 23:59)
5. DÖNTŐ (aug. 3-5)
15.FORDULÓ: Pár #1 augusztus 3 - 5 (0:00 – 23:59)
Ha valami kérdésetek van, akkor nyugodtan írjátok meg, igyekszem mindenre válaszolni. A könyvek megjelenési időpontjában segítséget nyújthat a Moly.hu oldal! És szeretnék mindenkit figyelmeztetni rá, hogy tényleg olyan szereplőket jelöljetek, akik megfelelnek a fenti szabályoknak, mert különben nem lesz érvényes a jelölés!
Szerintem idén is nagyon jó évnek nézünk elébe, és szerintem nagyon kemény párbajokra számíthatunk! :D