Kicsit késve érkezett, ezért csak most, miután már írtam, hogy az enyém az utolsó. :)
Magnus tizenegyedik krónikája
1943.július
Anglia
1943.-ban nyarán
néhány évvel a második világháború megkezdése után Anglia környékén jártam egy
munkám jóvoltából. Sosem gondoltam volna,hogy ez a háború,amely a hatalomért,s
a területért vív,ekkora pusztítással bír. Pár órával ezelőtt érkeztem a New
Yorki hajóval,amilyen gyorsan csak tudtam,mert szükség volt Rám. Magnus Banre,a
boszorkánymesterre. Miután Londonba
értem,a város leginkább egy szellem városra hasonlított,mintsem arra a
hatalomra,amely 300 évvel ezelőtt világvárosnak számított. Többször jártam
Londonba,de egy végzetes baleset következtében sosem akartam visszatérni.
Most,mégis itt vagyok,hogy segítsek egy fiatal ifjúnak átvészelni a
világháborút. Istenem,mintha,csak tegnap lett volna,hogy én is ily fiatal
vagyok,mint barátom Henry Lookwaiter fia,Jesse Lookwaiter,aki egy különleges
képességgel rendelkezik. Előrelát a jövőbe,illetve megérzi,a jó és rossz
közeledtét. Munkáim,s kutatásaim során nem találkoztam még ilyen érdekes
emberrel,de üsse kő,a világ,még csak most tárul fel az ifjak előtt. Az omladozó
városfalak és a szétrombolt bunkerek mellett suhogva haladtam el,a lövészárkok
holtestek vérei által voltak bemocskolva,a távolban fegyver ropogását, és
tankok dördülését véltem kivenni. Az utcák járdáit a formás kis üzletek
üvegszilánkjai terítették,be a házak falai a száraz vértől tapadtak. Néma csönd
honolt,mígnem a szemközti utca sarkából egy német tigris tank nézett Velem
szembe. Ágyú csöve lehetet,úgy 5 méter hosszú is,robosztusként haladt,miközben
az úton elsöpört mindent. A tank csöve kattanó hangot adva egyenesen Rám
célzott.., a cső eldördült. Macskaszerű ugrással kerültem ki a
töltetett,miközben ujjaimmal kék lángcsóvát húztam a levegőbe. A tank felé nyújtottam a kezem,majd
a lángcsóva felrobbantotta a tank csövét,s ezzel tank is darabjaira hullott.
Leginkább egy meseszerű tűzijátékra hasonlított,ami egy fényben pompázó csíkot
húz az égen maga után. A hang hallatára pillanatokon belül az utca megtelt
meggyötört,s sérült katonák tömkelegeivel. A tömegből egy 2 m magasságú,vékony
csontozatú férfi tűnt ki,aki a gépfegyverére támaszkodva bicegett előre,ámult
tekintettel. Dadogó angol akcentussal fordult hozzám.
-Who
are you?? (-Ki vagy Te??) -What was this magic? (Mi volt ez a varázslat?)
- Nyugodjanak
meg. –nyugtattam a katonák zúgolódó tömegét. A katonák ugyan abbahagyták,de
válaszul kérdő és ijedt tekinteteket kaptam vissza. Majd hirtelen arra lettem
figyelmes,hogy egy katona egyenesen Rám szegezi fegyverét. Pár lépést tettem
meg,a fegyver eldördült,de nem talált el. Ugyanis a társa,még épp időben kapta
el a fegyver csövét előlem.
- Erre semmi
szükség. –váltott át,normális beszédtempóra
a férfi.
- Nem akartam
Önöket megijeszteni,csak tudják,ha nem cselekszem valamit,az a tank,még nagy
galibát okozott volna itt. –Ó,bocsánat,milyen modortalan vagyok. Be sem
mutatkoztam. A nevem Magnus Bane,boszorkánymester vagyok,azért jöttem,hogy egy
fiatal fúnak Jesse Lookwaiternek segítsek. Esetleg,ismerik?? Hisz úgy
tudom,hogy a seregben szolgál,úgymond ,,hadifegyverként”. A férfi mosolyt
erőltetve az arcára dörzsölte meg borostás,sápadt arcát. – Ha már a
bemutatkozásánál tartunk Dwight Roverfire százados. –nyújtotta kezét,s jó
érősen kezet rázott. – A fiú,akit keres Normandia területére vándorolt,fontos
ügyek keretében. Néhány osztag maradt csak Londonon belül,egy esetleges veszély
következtében. A lakosságot evakuálták a part menti területekre. A németek a
nagyobb városokat megszállták,csak bennünk él a remény. - mormolta,s
lehorgasztotta a fejét.
- Értem én,de sürgősen el kell jutnom a partszakaszra. - válaszoltam kissé türelmetlenül. A tömeg eloszlani készült,vissza a lövészárkokba,s a még épen maradt házakba,csak én maradtam és Roverfire százados.
- Maga megbolondult. 10 km-es körzetben a németek vesznek minket körül. Kész lehetetlenség és öngyilkosság elindulni.
- Magnus Bannek,semmi sem lehetetlen. –kontráztam,s fejemre emeltem csillogó ezüst cilinderemet, távozás jeléül. Tudja,megéltem én már annyi felkelést,polgárháborút,illetve gerilla-harcot Angliában,hogy tudjam,az embernek nincs lehetelten. De,a mai nap tévednem kellett. Maguk pojáca módjára gubbasztanak itt,ahelyett,hogy társaiknak segítenének. Az gondoltam,hogy a történelem nem így,fog emlékezni Anglia hős,s honszeretett katonáira. A szavak hallatára erőt véltem megpillantani a katonák szemeibe. Roverfire százados hangra nyitotta száját,de csak ennyit mondott:
- A harckocsikat!!
Néhány órán belül megérkeztünk a partra,ahol füst és lőpor szaga keveredett. A több százezres tömegen átgázolva jutottam át egy földalatti bunkerhez,ahol Jesse és néhány kapitány egy hatalmas térkép előtt állva tárgyalta a csata menetelét.
- Ön meg kicsoda?- kérdezte Jesse gyanakvó tekintettel.
- Magnus Bane,szolgálatára. –emeltem meg cilinderem karimáját,s meghajoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése