Magnus csak ült egy pohár vörösborral a kezében, és gondolkozott. A születésnapja volt, és mégis egyedül gubbasztott. Ez nem vallott rá. Azon töprengett, hogy vajon hogyan került ilyen helyzetbe. Régebben mindig elment egy bárba, vagy hatalmas partit csapott, és most, mint egy vénember egyedül ül ott, és leissza magát. Megöregedett volna? Az lehetetlen. Magnus Bane, az örök fiatal megöregedett volna? Mint mindig az ilyen helyzetekben most is számba vette az eddigi jó dolgokat az életében. A volt párkapcsolatait, a kivételes bulikat, és persze mindazt, amit boszorkánymesterként véghezvitt. Ezután akaratlanul is a rossza dolgok következtek. A gyerekkora, legjobb barátok elvesztése és Alec. Megrázta a fejét. Pont Alec volt az, aki miatt ilyen állapotban volt. Számtalanszor átgondolta AZ Alec ügyet, de mindig azt a következtetést vonta le, hogy rosszul döntött. Ő volt az egyik legjobb dolog az életében és eldobta. A fiú is követett el rossz dolgokat, de tény és való, hogy a boszorkánymester is rengeteget titkolózott. Tessék. Már megint ugyanott tart. Mindenért magát hibáztatta. Lehúzta a maradékot, a pohár alján, és elindult újratölteni. Amíg az asztalhoz csoszogott, Miau Ce-Tung odadörgölődzött a lábához.
-Ne most! – mondta felháborodottan, és óvatosan lerugdosta magáról a macskát. Miau Ce-Tung fújt egyet, és sértődötten elfutott. – Idióta macska. – menet közben az asztalhoz ért, és nem is fáradozott azzal, hogy a poharába öntse az italt, inkább az üvegből ivott. – Remek. Most már a macska is utál. Engem mindenki utál. De legalább te itt vagy nekem, igaz, Cabernet Sauvignon-om? Gyere az apucihoz! – egy nagyot húzott belőle, aztán folytatta. – Te mindig itt leszel nekem, ha a többiek elhagynak. Mi? Mit mondtál? –közelebb húzódott az üveghez, a kezét a füléhez tette, mintha meghosszabbította volna azt. – Micsoda? Hogy te is szeretsz engem? Akkor hát legyünk együtt örökké. Minket már nem választhat el senki és semmi. Még az a buta idő sem. – miután kiitta az egészet, egy csettintéssel újratöltötte, és nagyokat kortyolva az újabb üveg bort is megitta. Az üveget a szája fölé tartotta, és hagyta, hogy az üveg alján maradt cseppek lefolyjanak a szájába. Mivel már nem teljesen volt magánál, sajnos célt tévesztett, és az összes csepp kiöntődött a köntösére.
-Semmi baj, az ember megveszi a drága selyem köntösöket, aztán leönti borral. No problemo. Minek is kéne egyáltalán köntös? Ez se kell. – azzal levette magáról a köntöst, ledobta a földre, és idegesen ráugrált. – Nem kellesz! Nem! – aztán kézbe vette, szétszaggatta és újra felvette. Elég csálén állt rajta, de ezt ő maga is tudta. – Jézusom. Már megint magamban beszélek. – visszasüllyedt a székbe, és előröl kezdte a gondolkodást, amikor csengettek.
-Arghh! Nem fogom meghallgatni a kórusokat! El lehet tűnni! – a csengő csak nem hagyta abba a csöngést, ezért Magnus kénytelen volt kinyitni az ajtót. – Megyek mááár! – mondta, miközben gyönyörű pofákat vágott. – Mi van m..? - a látvány beléfojtotta a szót, ugyanis az ajtóban Alec állt.
-Szia. – mondta félénken Alec. Magnus magára nézett, és rögvest elszégyellte magát. Egy szakadt, boros köntösben, borostával az exed elé állni nem túl bölcs döntés.
-Mit keresel itt?
-Gondoltam átjövök, odaadni a szülinapi ajándékodat. – azzal előhúzott maga mögül egy levelet.
-Hoztál nekem ajándékot? Ez aranyos, nem gondoltam volna, hogy még emlékszel rá..
-Igazából nem tudom, hogy fogsz-e neki örülni. – csalafinta mosoly volt az arcán, miközben átnyújtotta a levelet.
Magnus óvatosan átvette a borítékot. A címzett: Magnus Bane. Rögtön felismerte Alec kézírását, a finom könnyed betűket. Kibontotta a borítékot. A félbehajtott papír kinyitásakor arra számított, hogy egy egész regény lesz a papírra írva, de tévedett. Csupán egy mondat árválkodott rajta: Nézz föl! Amint elolvasta, fel akart pillantani a horizontra, de valaki megakadályozta benne. Ugyanis Alec megcsókolta. Nem is akármilyen csók volt az. Magnus először megdermedt a döbbenettől. Az ő Alec-e, a született jófiú ilyen dolgot művel? A boszorkánymester azonban rájött, hogy ez az olyan pillanatok egyike, amit nem lehet elszalasztani. Ezekből a spontán pillanatokból leszek azok a bizonyos emlékek. Félredobta a gátlásait, ellazult, és csak hagyta, hogy sodorja az ár. Egészen beleélte magát a csókba. Már éppen át akarta volna karolni a fiút, amikor pont az ellenkezője történt. Alec tette meg ezt a lépést. Magnus szája tátva maradt volna a csodálkozástól, ha Alec nem matat éppen benne. Az ő félénk szerelme átvette az irányítást. Olyan határozott volt, mint még soha sem. A csókjuk egyre szenvedélyesebb lett. Nem tudta mitől volt olyan jó. Attól, hogy egy most tilos, vagy egyszerűen már rég nem csinált hasonlót? Alec hozzápréselte Magnust a falhoz, és még egyszer utoljára beletúrt a hajába. Aztán a tüzes csókból lassacskán egy visszafogott, lágy csók lett, míg végül Alec kibontakozott az ölelésből.
-Boldog szülinapot! – mondta lihegve.
-Nem akarsz átjönni karácsonyra is? – mire a fiú csak nevetett.
-Csak azt szerettem volna kifejezni ezzel, hogy én még mindig szeretlek. Akárhogyan is próbálkozom nem szeretni téged, nem megy. Én mindig szeretni foglak. Még egyszer sajnálom, hogy olyan szörnyűségeket tettem. Nem várom, hogy megbocsáss, csak azt, hogy tudd mindezt. – zavart volt a tekintete, már nem tudott mit mondani. De mielőtt Magnus bármit is szólhatott volna, a fiú elviharzott. A lépcsőről még azért visszaszólt:
-Mellesleg nem ártana leborotválkoznod. Iszonyúan szúrsz. – azzal végleg elsétált. -Elképesztő. Olyan sok mondanivalóm lett volna, erre se puszi, se pá itt hagy? Meg kell hagyni puszi azért volt. De komolyan! Pá nélkül itt hagysz? – behúzta az ajtót maga mögött, és újra visszasüppedt az önsajnálatba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése