Blogger Widgets

2014. december 19., péntek

12 nap karácsony: 7. nap - Zakariás a Néma Városban 2.


Sziasztok!

És akkor még egy alkotás mára, M. Anna tollából.



Zakariás a Néma Városban

Zakariás Testvér a Néma Város levéltárának egy eldugott szegletében állt, és az előtte heverő tekercsek halmában kutatott – megpróbált némi rendszert létrehozni köztük, eddig sikertelenül. A kupac rendezetlen, kaotikusan egymásra dobált tekercseit évszázados por lepte be – talán azóta nem járt itt senki, hogy valaki szemmel láthatóan nagyon sietve felhalmozta őket – gondolta Zakariás. A hatalmas levéltár több szintet is elfoglalt a Csontvárosban, így a régebbi, mára már szinte elfeledett nyelveken íródott tekercsek közül sok nem volt katalogizálva, így feledésbe merülve porosodtak az ilyen és ehhez hasonló elrejtett sarkokban.
 Zakariás halk, suhanó lépteket hallott – a holtak városában még a Néma Testvérek az egyszerű árnyvadászok számára nem hallható, siklásra emlékeztető mozgása is hangosnak számított – majd Énókh Testvér hűvös, rezzenéstelen hangja szólalt meg a fejében: Hívattak a Londoni Intézetből. Az egyik árnyvadászuk megsérült, és azt mondták, téged hív.
Zakariást elfogta a félelem, az a  félelem, amit rég nem szabadott volna éreznie, de mégis, ha arra gondolt, hogy a londoni árnyvadászok közül bármelyik megsérült, összeszorult a szíve. Vajon melyikük sérülhetett meg? – gondolta Zakariás, miközben a Londoni Intézet felé tartott. Az utazás, és a város fényei számára szokatlanok voltak, hisz már hosszú hónapok óta nem hagyta el a Néma Várost.
Miután belépett a kapun, egy barna copfos kislány és egy kócos, fekete hajú kisfiú szaladt el mellette nevetve. Rendben, akkor Lucie és James kizárva. Akkor csak Will vagy Tessa lehet a sebesült – nyugtázta magában. A gondolatra jobban kezdett sietni. Amint belépett az Intézet nappalijába, megpillantotta Tessát – a nő egy fotelben ült, kezében egy könyvet tartott, kék- ezüst ruháján és kontyba fogott, barna haján táncoltak a napsugarak. Kipihentnek és vidámnak tűnt. Arcán nem látszott zaklatottság, amitől Zakariás Testvér kissé megnyugodott, bár a Tessa látványától, mint mindig, most is hevesebben kezdett verni a szíve. Will mellette ült a kanapén, bal kezében ő is könyvet tartott, azonban jobbját egy vastag kötés fedte, bár arcán szerencsére nem látszott fájdalom.
 Hívtatok, én pedig eljöttem. Mi történt? – kérdezte a – szokás szerint – olvasgató pártól. Elméjükben felcsendülő hangjára Tessa és Will is felpillantott, arcukon széles mosoly terült el, mikor megpillantották. Jem! – kiáltott fel Will lelkesen, ahogy felpattant a kanapéról, és egykori parabataia felé sietett. Zakariás alig állta meg, hogy el ne mosolyodjon Will lelkesedésén. Eközben Tessa is felállt, és lelkesen köszöntötte a Néma Testvért. Abból, ahogy Will a karját tartotta, nem következtetett súlyos sérülésre, de azért újra feltette a kérdést: Mi történt? Hogy sérült meg a karod, Will?
Will épp szólásra nyitotta a száját, de Tessa gyorsan közbevágott:
-                     A reggelinél Will elejtette a kést, amivel a kenyeret szeletelte, így keletkezett a kezén ez a hatalmas és roppant veszélyes vágás, amit úgy érzett, képtelen egyedül ellátni, csupán a rúnákkal kezelni pedig rendkívül felelőtlen dolog lenne – mondta a nő mosolyogva.
-                     Értem – mondta Zakariás, ezúttal nem állva meg, hogy halványan el ne mosolyodjon. Mutasd azt a vágást, Will! – mondta, mire ő óvatosan letekerte a kötést a kezéről, a géz alól pedig előbukkant egy kétcentis, teljesen behegedt vágás a hüvelykujján.
-                     Ennél jobb indokot nem tudtál kitalálni, hogy idehívj? Mi lett a fantáziáddal, Will? Elfogytak a támadásokról, nagyobb sebesülésekről, démoni befolyásról, illetve az Enklávé tagjainak kitalált démonhimlőjéről szóló történeteid, amikkel eddig hívattál? – Zakariás Testvér nem tudta elrejteni mosolyát, amit Will egy elégedett biccentéssel nyugtázott, de azért látszólag sértetten replikázott a vádakra:
-                     A kezem tényleg nagyon vérzett! És biztos vagyok benne, hogy Alice Penhallow-nak az Enklávéból démonhimlője van!
-                     Amióta bizonyíték van rá, hogy a démonhimlő létező betegség, Will mindenkiről azt hiszi, hogy elkapta – súgta Tessa Jemnek mosolyogva, miközben Will tovább magyarázott.
Hirtelen kivágódott az ajtó, és a kis Lucie szaladt be sírva, hogy aztán zokogva az anyja karjaiba vesse magát.
-                     Mit történt, Lucie? – kérdezte Will aggódva.
-                     Jamie telerakta kacsákról készült rajzokkal a szobámat! És azt mondta, éjjel lejönnek a papírról és megesznek álmomban! – sírta a kislány panaszosan, mire Tessa alig bírta elfojtani a nevetését, Will pedig láthatóan elsápadt.
-                     Will, te beszélj Jamie-vel, és addig eltüntetem a kacsarajzokat Lucie szobájából, jó? – kérdezte Tessa, mire Will bólintott, és kisietett. – Ne haragudj, Jem! Amíg én kacsa mentesítem a házat, nem szeretnél hegedülni egy kicsit?
-                     Az remek lesz. – bólintott Zakariás, mire Tessa, hüppögő lányával a karjában, elhagyta a szobát.
Zakariás Testvérnek azonban már nem volt annyi ideje, hogy még hegedülhessen is, és ezt ő is tudta. A Testvériség nem hagyja, hogy a tagjai kifejezett ok nélkül a Csontvároson kívül tartózkodjanak. Így amíg Will a fiát szidta meg, Tessa pedig a lányukat vigasztalta, ő felhúzta a csuklyáját, és ismét sajgó, üres szívvel olvadt bele az éjszakába és az árnyékokba, hogy visszatérjen a Néma Város sötétjébe és hidegébe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendeljétek meg innen Cassie könyveit!

Blogger Widgets