12 nap karácsony: 6. nap - Ha két sorozat összefut 2.

Sziasztok!

Megérkezett Nyíri Eszter Stiga mai alkotása is!

„Mégpedig három okból…”

– Na, akkor jól figyelj, bár nem is olyan bonyolult az egész – kezdte a szőke hajú, kék szemű fiatalember. – Igaz, ha jobban belegondolok… Katniss-t sose fogom tudni megtanítani sütni.

A másik, sötét hajú férfi tessék-lássék érdeklődéssel hallgatta a fehér kötényt viselő, a saját miliőjében oly’ magabiztosan mozgó idegent.

Alec sosem volt jó a konyhában, ahogy a húga sem, de egy hirtelen – és meglehetősen esztelen – sugallattól vezérelve elhatározta, hogy a közelgő évfordulójukra egy különleges darabot ad önmagából Magnusnak. Persze nem akarta az ujjait vagy más egyéb testrészét belesütni a készülő pitébe, csak a szívét-lelkét.

– Legelőször is: végy fél kiló lisztet – magyarázta a másik; Peeta, ha Alec jól emlékezett vissza igencsak furcsa nevére.

– Honnan?

– Hogyhogy honnan? – kérdezett vissza a pék. Azt hitte, a fiú csak viccel vele, de látva komoly, rezzenéstelen tekintetét, elbizonytalanodott. Bár Alexander már a legelején figyelmeztette, hogy semmit nem tud a süteményekről, azt nem gondolta, hogy ennyire semmit. – Mondjuk egy kereskedőtől.

– Úgy érted, a szupermarketből?

– Öhm… Akár onnan is – hagyta rá Peeta. Egyre erőteljesebbé vált a gyanúja, hogy tanonca nem tudatlan, hanem bolond. Bár ezt már akkor sejtette, mikor feltűnően tetovált karjait látva megkérdezte tőle, hogy a Kapitóliumból valósi-e, de csak egy értetlen „nem”-et kapott válaszul. Inkább nem is firtatta tovább a dolgot.

– Szóval fogod a lisztet, és átszitálod, hogy biztos sima és csomómentes legyen.

Azzal Alec elé helyezett egy üres tálat, majd a kezébe adta a szitát, és egy kis lisztet öntött bele.

A férfi meglepetten, mozdulatlanul állt, és Peeta magánvéleménye szerint meglehetősen komikusan festett.

– Mozgasd meg egy kicsit! – javasolta neki.

– Hogyan?

– Mondjuk így oldalra.

Alec kissé oldalra döntötte a szitát, mire egy halvány réteg por hullott a tál aljára.

– Ühm, így holnapig is el fog tartani – sóhajtott a szőkeség. – Nem nagy ördöngösség ez, csak kicsit bátrabban kell csinálnod. – Meleg tenyereit a férfi jelekkel borított kézfejére simította, hogy megmutassa, mennyivel bátrabban is lehet ezt csinálni.

Hamarosan kész lettek, és a pék enyhe zavarral húzta vissza a kezét tanítványáéról.

– Ez megvan. Most hozzáadjuk a vajat, a sót, egy tojást és egy kis cukrot. – Mindent Alexander elé tett, amit felsorolt.

Alec bizonytalanul rakosgatta bele a hozzávalókat, minden egyes megmozdulása előtt megerősítést várva Peetára nézett ragyogó kék szemeivel.

– Rendben, elkezdheted összegyúrni.

– Mit csinálni?!

A pék gondterhelten felsóhajtott.

– Mutatom – morogta az orra alatt, majd belenyúlt a tálba, és gyakorlottan egybemozgatta az összetevőket.

Alec meglepődött rajta, milyen könnyedén gyúrja mestere a tésztát, mégis mennyire erőteljesek a mozdulatai – alkarján megfeszültek az izmok, enyhén kidagadtak az erek.

Egy kis idő múlva egyetlen sárgás gömbbé formálódott a sok hozzávaló.

– Hihetetlen – suttogta csodálkozva, de a másik így is meghallotta.

– Micsoda?

– Hogy ez lett belőle…

Peeta először azt hitte, viccel, de a kék szemekben valódi ámulat tükröződött.

– A sütés csodája! – mosolyodott el, majd egy rongyba csavarta a tésztát, és félretette. – Ennek állnia kell egy darabig. Addig elkészítjük a belevalót. – Elővett egy kis kosárnyi piros almát. – Remélem, ezt azért ismered, és tudod, hogyan kell megpucolni?!

Alec végre megmutathatta, hogy azért ő is ért valamihez: egyik éles késével pillanatok alatt megpucolta, kimagozta és kis kockákra vágta a puha, érett húsú almákat.

Peeta elégedetten figyelte, míg kész nem lett.

– Talán mégsem vagy annyira tehetségtelen.

A munka további részén is megosztoztak: Peeta a keze alá helyezte a többi hozzávalót, finoman instruálta, aztán Alec kezét vezetve megmutatta, hogyan kell szép kerekre nyújtani a tésztát, egyenletesen megtölteni az almával, ráhelyezni a tetejét.

Miután a sütőbe tették, rendet raktak maguk körül, majd beszélgetve várták, hogy elkészüljön a sütemény.

A csodálatosan illatozó, aranybarna pite minden képzeletüket felülmúlóan ízletes lett. A második szelet után az Árnyvadász fiú kelletlenül felállt az asztaltól, és szedelőzködni kezdett.

– Lassan mennem kell. Nagyon köszönöm, hogy segítettél!

– Mit gondolsz, sikerülni fog egyedül is megcsinálnod? – kérdezte félig komolyan, félig viccelődve Peeta.

Alec szélesen elmosolyodott.

– Ha nem, visszajövök még egy kis segítségért!