Sziasztok!
És akkor még egy alkotás, Larától, aki szintén lelkesen küldi az alkotásokat minden nap.
Jem és Will a "túlparton"
A Hide parkban meleg szél fújt, a nap forrón égetett. Az
emberek ilyenkor kimentek a szabadba, hisz Angliában szinte mindig
esett az eső.
Will és Jem is így döntöttek ezen a szép napon. Már mindennel végeztek. Edzettek, tanultak, és úgy gondolták, most már jöhet a pihenő.
A tó mellett álló hatalmas fa árnyékába ültek le. Jem a hegedűjével babrált valamit, Will pedig a David Copperfield-et olvasta.
Hirtelen furcsa hangra lettek figyelmesek: valami hápogott.
Jem meg sem hallotta, de Will szemei a tóból kimászó kiskacsákra tapadtak.
- Jem! Van egy kisebb-nagyobb problémánk! - mondta Will halkan.
- Mi? - nézett fel Jem a hegedűről a kiskacsákra. - Ó, biztosan éhesek szegények.
- Szegények?! Ezek nem szegény kis lényem. Ez pusztán csak egy álca. Mint az emberbőrbe bújt démonok. - mondta Will.
- De egy démon kizárólag emberbőrbe képes bújni. Állatokéba nem. - jelentette ki Jem.
- Most nem ezen van a hangsúly, James Carstairs! - mondta hangosabban Will.
- Jól van, nyugalom! Csak hagyd őket békén, akkor ők is békén hagynak. - mondta Jem és visszatért a hegedűhöz.
Will is megpróbált újra az olvasásra koncentrálni, de ez annyira nehéz volt úgy, hogy tudta, mi van mellette.
Az apró, sárga lények egyike Will kezéhez közelített.
- Jem!
Jem barátjára nézett és elnevette magát, mikor meglátta a félelmet barátja szemében az aprócska állattól.
- Hagyd! - mondta, de ekkor már késő volt. Will odanyúlt és arrébb lökte a kiskacsát, mire az elesett.
Hirtelen föltámadt a szél, és felhők gyülekeztek az égen. Alig telt bele egy percbe, mire a vízből egy hatalmas, több méter magas barna kacsa mászott ki. Csőrét kinyitotta és hatalmasat ordított, de nem ez volt a legijesztőbb, hanem az, hogy szájából hatalmas, tűhegyes fogak álltak ki.
- Látod, most feldühítetted az anyját! - mondta Jem, talpra ugrott és előhúzta a kését. Will is hasonlóképpen tett.
- Nem lesz nehéz végezni vele, ugye? - kérdezte Will.
- Eggyel nem lenne, a baj csak az, hogy még jön mögötte vagy öt. - mondta Jem.
- Fussunk? - tette fel a kérdést Will.
- Az árnyvadászok sosem futnak el. - érvelt Jem.
- Sosem futnak el a démonok elől! Ezek csak kacsák! Te mondtad.
- Jó érv! Elfogadva, fussunk! - jelentette ki Jem, mert ekkor már csak pár méterre voltak a hatalmas kacsák.
Will és Jem futottak, ahogy csak bírtak, de a kacsák sem adták fel egyhamar.
- Ott! Ott van egy házikó! - mondta Jem maguk elé mutatva és valóban ott volt egy kis faház.
Sietve mentek bele és bújtak el az ablak alá. Kilestek az ablakon és láttak, ahogy a kacsák elhaladnak a ház előtt.
Will nagyot sóhajtva dőlt hátra Jemmel együtt.
- Fú, majdnem elkaptak. - mondta Will nagyot sóhajtva.
- Majdnem? - kérdezte Jem furcsa, mély hangon és elkezdett átalakulni egy hatalmas kacsává.
Will felkiáltott és az ágyában ébredt, hideg verejtékben. Megtörölte homlokát és várta, hogy szívverése visszalassúljon.
Halk kopogás hallatszott az ajtón, majd Jem lépett be pizsamában, kócos hajjal.
- Jól vagy? Úgy sikítottál, mint egy kislány. - mondta Jem vigyorogva.
- Hazudsz! - válaszolta Will.
- Igen, tényleg. Csak ordítottál egy kisebbett. Mi történt?
- A túlparton jártam.
- A túlparton? - kérdezett vissza homlokát ráncolva Jem.
- A valóság az egyik oldal. Az álom... az pedig a túlpart. Érted a logikát?
- Hogyne! Akkor további jó éjszakát, Will! - mondta Jem és bezárta az ajtót.
Will fáradtan visszahanyatlott az ágyra és becsukta a szemét. Mikor pár perccel később kinyitotta tekintete az ablakpárkányra siklott, ahol egy sárga kiskacsa csücsült.
Will és Jem is így döntöttek ezen a szép napon. Már mindennel végeztek. Edzettek, tanultak, és úgy gondolták, most már jöhet a pihenő.
A tó mellett álló hatalmas fa árnyékába ültek le. Jem a hegedűjével babrált valamit, Will pedig a David Copperfield-et olvasta.
Hirtelen furcsa hangra lettek figyelmesek: valami hápogott.
Jem meg sem hallotta, de Will szemei a tóból kimászó kiskacsákra tapadtak.
- Jem! Van egy kisebb-nagyobb problémánk! - mondta Will halkan.
- Mi? - nézett fel Jem a hegedűről a kiskacsákra. - Ó, biztosan éhesek szegények.
- Szegények?! Ezek nem szegény kis lényem. Ez pusztán csak egy álca. Mint az emberbőrbe bújt démonok. - mondta Will.
- De egy démon kizárólag emberbőrbe képes bújni. Állatokéba nem. - jelentette ki Jem.
- Most nem ezen van a hangsúly, James Carstairs! - mondta hangosabban Will.
- Jól van, nyugalom! Csak hagyd őket békén, akkor ők is békén hagynak. - mondta Jem és visszatért a hegedűhöz.
Will is megpróbált újra az olvasásra koncentrálni, de ez annyira nehéz volt úgy, hogy tudta, mi van mellette.
Az apró, sárga lények egyike Will kezéhez közelített.
- Jem!
Jem barátjára nézett és elnevette magát, mikor meglátta a félelmet barátja szemében az aprócska állattól.
- Hagyd! - mondta, de ekkor már késő volt. Will odanyúlt és arrébb lökte a kiskacsát, mire az elesett.
Hirtelen föltámadt a szél, és felhők gyülekeztek az égen. Alig telt bele egy percbe, mire a vízből egy hatalmas, több méter magas barna kacsa mászott ki. Csőrét kinyitotta és hatalmasat ordított, de nem ez volt a legijesztőbb, hanem az, hogy szájából hatalmas, tűhegyes fogak álltak ki.
- Látod, most feldühítetted az anyját! - mondta Jem, talpra ugrott és előhúzta a kését. Will is hasonlóképpen tett.
- Nem lesz nehéz végezni vele, ugye? - kérdezte Will.
- Eggyel nem lenne, a baj csak az, hogy még jön mögötte vagy öt. - mondta Jem.
- Fussunk? - tette fel a kérdést Will.
- Az árnyvadászok sosem futnak el. - érvelt Jem.
- Sosem futnak el a démonok elől! Ezek csak kacsák! Te mondtad.
- Jó érv! Elfogadva, fussunk! - jelentette ki Jem, mert ekkor már csak pár méterre voltak a hatalmas kacsák.
Will és Jem futottak, ahogy csak bírtak, de a kacsák sem adták fel egyhamar.
- Ott! Ott van egy házikó! - mondta Jem maguk elé mutatva és valóban ott volt egy kis faház.
Sietve mentek bele és bújtak el az ablak alá. Kilestek az ablakon és láttak, ahogy a kacsák elhaladnak a ház előtt.
Will nagyot sóhajtva dőlt hátra Jemmel együtt.
- Fú, majdnem elkaptak. - mondta Will nagyot sóhajtva.
- Majdnem? - kérdezte Jem furcsa, mély hangon és elkezdett átalakulni egy hatalmas kacsává.
Will felkiáltott és az ágyában ébredt, hideg verejtékben. Megtörölte homlokát és várta, hogy szívverése visszalassúljon.
Halk kopogás hallatszott az ajtón, majd Jem lépett be pizsamában, kócos hajjal.
- Jól vagy? Úgy sikítottál, mint egy kislány. - mondta Jem vigyorogva.
- Hazudsz! - válaszolta Will.
- Igen, tényleg. Csak ordítottál egy kisebbett. Mi történt?
- A túlparton jártam.
- A túlparton? - kérdezett vissza homlokát ráncolva Jem.
- A valóság az egyik oldal. Az álom... az pedig a túlpart. Érted a logikát?
- Hogyne! Akkor további jó éjszakát, Will! - mondta Jem és bezárta az ajtót.
Will fáradtan visszahanyatlott az ágyra és becsukta a szemét. Mikor pár perccel később kinyitotta tekintete az ablakpárkányra siklott, ahol egy sárga kiskacsa csücsült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése