Sziasztok!
És akkor még egy mára, F. Dóri alkotása:
Elfeledett találkozás
Magnus
ingerülten vágta be maga mögött a bejárati ajtót és lépett ki a félhomályos
utcára. Újabb veszekedésen volt túl Camille-lal. A héten ez volt a második és
még csak szerda volt. Kezdett elege lenni a nő örökös szeszélyeiből. Dühösen
csattogott keresztül a víztócsákon az esős hajnali reggelen. Az éjszakai köd
még nem párolgott el, jól lehet a Nap sem mutatkozott még e korai órán.
Éppen újra és újra átgondolta vitájuk utolsó
szavait és arról bizonygatta magát, hogy igen is neki van igaza, amikor
ellenállásba ütközött. Az a valaki, akinek neki ment, egy szűk utcából
igyekezett kifele, látszólag nem igazán szerette volna, ha észreveszik, mert
folyton jobbra és balra tekintgetett, a lámpák fényét pedig elkerülte. A
környéken senki nem volt kettőjükön kívül. Magnus gyorsan elmormolt egy
bocsánatkérést, ám akkor megtorpant. Úgy érezte ez egy jel. Ahogy jobban
megnézte magának a sunnyogó alakot – aki nagyon szerette volna megkerülni őt és
tovább haladni a maga dolgára -, felismert benne egy ismerős arcot. Élénkzöld
szeme rögtön elárulta.
- Egy
Lightwood? Megteszi – gallérjánál fogva megragadta és visszarángatta a
sikátorba.
- Azonnal
vegye le rólam a kezét! Hé, nem hallja? Ha ezt apám megtudja…
Gabriel Lightwood elképedten és megdermedve a
félelemtől próbálta a kabátja zsebébe tuszkolni új szerzeményét, miközben egy
idegen férfi behurcolta a sikátorba. Amint a szer biztos helyen volt, rögtön
támadópozíciót vett fel, de feleslegesen, mivel azonnal elvesztette egyensúlyát
és a falhoz vágódott. Nem volt fájdalmas, de kellemes sem. A férfi két tenyerét
a feje mellé támasztotta és összehúzott szemmel méregette. A pupillája egészen
keskeny volt. Valahol biztos látta már, de nem emlékezett rá pontosan hol és
mikor. Talán az Intézetben.
Magnus elgondolkozva nézte az előtte álló
fiút. Bár a lámpák fénye elég gyéren ért el az utcáról, de közelről minden
vonását ki lehetett venni. Tipikus Lightwood: keskeny orr, hegyes áll,
karakteres arc, és azok az ijesztő zöld szemek. Közelebb hajolt hozzá, az
elméjével próbált hatni a fiúra. Nem engedte, hogy megmozduljon, akár levegőt
is vegyen. Teljesen a hatalmába kerítette.
- Hunyd le a
szemed! – utasította suttogva. Megtette. Valószínűleg rettegett tőle, mert a
szemhéja remegett, szaporán vette a levegőt.
Magnus jobb kezével megérintette az arcát.
Végigkövette az álla vonalát, álla hegyét mutató- és hüvelykujja közé
csippentette. Gyengéden maga felé húzta a fejét, ám mielőtt ajkaikat
összeérintette volna egy gondolat furakodott a fejébe. Egy árnyvadász. Egy
árnyvadászt akar megcsókolni. Eddig soha semmi jó nem származott még abból, ha
árnyvadászokkal lépett kapcsolatba. Mi újat mutathatna neki ez a zöldszemű
Lightwood-fiú? Abban a pillanatban rájött, mit akar. Talán mégsem neki volt
igaza a veszekedésben. Vissza akart menni Camille-hoz.
Vett egy mély levegőt és egy gyors
varázslattal kitörölte a találkozásuk emlékeit, miközben gyengéden megcirógatta
Gabriel arcát. Egész helyes volt. Félreállt és visszasietett abba az irányba,
ahonnan érkezett, magára hagyva a még mindig kába Gabrielt. Nem bánta meg, hogy
nem fejezte be, amit elkezdett. Úgy érezte, nem éri meg árnyvadásszal kezdeni.
Halandóságuk a keresztjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése