12 nap karácsony 5. nap - Esküvő

Sziasztok!

És újabb alkotás Fummie tollából.

Álomesküvő

Az ősz alig ütötte fel fejét, de a levelek máris sárgulásnak indultak, az évszakváltást azonban csak a tájon lehetett észrevenni, az időjáráson nem. Szellő simított végig Alec arcán, ahogy idegesen toporgott a helyén barna öltönyében. Barna volt, ráadásul még öltöny is, ez a tény pedig jobban idegesítette, mint a dolog, amelyre készült, de muszáj volt felvennie, különben Isabelle már csak a fess holttestét hozhatta volna ki a parkba, a lány pedig egyértelműen nem viccelt ezzel. Úgy tűnt, Izzy jobban izgult, mint bátyja, pedig ez a fiú nagy napja volt, még akkor is, ha húga szervezte az eseményt.

Igaz, alaposan kitett magáért, ehhez kétség sem fért. Bár a ceremónia szűk családi körben zajlott, ezért kevés vendég volt, egészen olyan volt, mintha valami nagyszabású dolog lenne készülőben. Alig pár szék állt a parkban, a tó felé nézve, mind barna és piros szalagokba öltöztetve, hogy harmonizáljon a természettel, akárcsak Alec öltönye. Az oltár a tó partján állt, a vörös rózsákból és lila mézvirágokból álló boltív gyönyörűen festett a délutáni napsütésben. A székek között ösvényként vezettek végig a virágszirmok egészen az oltárig.

Az ideges fiú mellett tanúja és parabataia állt fekete öltönyben, Jace, aki most csillogó szemmel bámulta a krémszínű ruhába bújt igazán csinos Claryt. Az oltárnál pedig ott volt az Inkvizítor. Ezen meglepődött, Alec el sem tudta képzelni, Isabelle hogy tudta rávenni őt, hogy vezényelje le egy boszorkánymester és egy Árnyvadász meleg pár esküvőjét. Leginkább száműzetés járt volna ezért, nem gratuláció.

Ekkor tűnt fel Magnus, Alecnek pedig minden gondolat kiszállt a fejéből, ahogy meglátta őt közeledni. Barna talár volt rajta, pont olyan árnyalatú, mint a fiú öltönye. Haját lesimította, hátrakötötte, arca nem volt olyan színes, mint máskor, mégis ragyogott (és nem csillogott). Egyszerű szépsége mindenkit elvarázsolt. Ahogy a rózsás boltívhez ért, egyből megragadta kedvese kezét, és úgy tűnt, el sem akarja engedni.

A fiú nem hallotta az Inkvizítor által mormolt szavakat, csak a boszorkánymester sárga szemei, mosolygós arca maradt meg a fejében, és később se tudott mást felidézni az egész ceremóniából. Halványan mintha emlékezett volna a bőrét égető jelre, amikor megkapta a hazásság-rúnát, de ezt is csak azért tudta felidézni, mert akárhányszor lenézett a karjára, a rúna ott volt.

- Megcsókolhatják egymást – szólt az Inkvizítor, az Árnyvadász pedig egy másodpercet sem késlekedett, átölelte férjét, és ajkát az övére tapasztotta.

Alec úgy riadt fel, mintha nem is a saját esküvőjét, hanem a saját halálát álmodta volna meg. Fuldoklók kétségbeesésével lihegett, talán attól félt, tényleg megfullad. Másodpercek kellettek neki, mire felfogta, hogy Magnus mosolygó macskaszemébe néz, akit álmában olyan szorosan szorított magához, mintha attól rettegne, valaki ellopja őt az éjszaka.

- Álmodban mosolyogtál – közölte vidáman a boszorkánymester.