Ez az a nap
Ahogy a lány kinézett az ablakon, a nap úgy világította meg vörös haját, mintha az nem is haj, hanem egy égő lángoszlop lenne. Ahogy visszalépett a tükör elé, a szoba fehér falai még inkább kihangsúlyozták vörös koronáját. A tükörben saját magát méregette és most igen, meg volt elégedve a látvánnyal, tetszett neki. A ruha puha, selymes anyaga úgy követte teste ívét, mintha csak rá szabták volna. Alján a csipke felidézte benne a régi korok szépségét. Az egyetlen dolog, amitől ezen a napon megszabadult volna, azok a fehéres sebhelyek a karján. Ugyanakkor örült is neki, hogy rajta vannak, ez emlékeztette arra, hogy ki is ő és honnan jött.
Hallotta, ahogy valaki oda lép mögé és a vállára teszi a kezét. A tükörből egy ismerős arcot vélt felfedezni.
- Szia Isabelle – mondta remegő hangon a lány. Érezte, ahogy szájában nyelve hozzátapad kiszáradt szájpadlásához.
- Szia – köszönt vissza mosolyogva. Isabelle látványa mindig eszébe juttatta azokat a tengerész férfiakat, akik olyan tisztelettel és szépséggel beszélnek az óceánról, mintha az egy harcos amazon lenne. De most, ahogy fekete hullámos haja a vállára omlott még inkább olyan volt számára, mint a dúló óceán. – Egyszerűen gyönyörű vagy. Mint egy angyal.
- Köszönöm – megsimogatta Isabelle kezét. Csak ekkor vette észre, hogy mennyire remeg a sajátja.
- Izzy, ide hívnád anyámat?
- Persze! – még egyszer végig simította a lány lángkoronáját majd elhagyta a szobát.
Az emberek mindig azt mondják, hogy a világon a legjobb érzés az, amikor az álmunk valóra válik. Azt valahogy elfelejtik hozzátenni, hogy a legfélelmetesebb is. – gondolta a lány.
Ezen a napon pont, hogy boldognak kéne lennie. De hát az is! Csak a teste akar erre folyton nemet mondani, amit bosszantó tünetekkel nyugtáz. A kezei és lábai remegnek, szíve a torkában dobog és a gyomra olyan szaltókat vet, mintha egy zuhanó repülőn ülne. Ekkor az ajtón egy csinos vörös hajú nő lépett be. Arcán ugyan az a tekintet ült, amit lánya már jól ismert; aggodalom. Mikor a lány, anyja felé fordult, a nő megfeszült arca elernyedt és szája felfelé görbült.
- Ó, kicsim! – mondta a nő lágy hangján – Hiszen te gyönyörű vagy.
- De annyira félek – a hangja elcsuklott a mondat végén – Megint Valentine-ról álmodtam.
Az anyja megfogta a kezét és oda húzta a szobában lévő kanapéhoz majd leültette maga mellé.
- Tőle már nem kell félned. Rég nincsen velünk. Már nem is bánthat minket. Itt biztonságban vagy.
- Tudom – annak ellenére, hogy tisztában volt ezzel a ténnyel, hangjában még mindig félelem lakott.
- Csak annyit szenvedtünk és félek, hogy ennek még nincs vége…. Félek, hogy még mindig szenvedni fogunk. – a lány anyja arcát böngészte. Várta, hogy megnyugtassa. Hogy elmondja neki, hogy nem fog többet szenvedni. De nem ez történt. Az anyja ismét mosolyra húzta száját.
- Mert fogunk is. Örökké fogunk. – a lány döbbenten nézett anyjára. – De ez normális. A mi életünkben legalábbis az. Viszont pont a mai nap az, ami miatt megéri ez a szenvedés. Ez az a nap, ami felkészít minket a szenvedésre, ami erősebbé tesz minket és ami reményt ad nekünk, hogy még mindig van a világon boldogság, ha nem is egy életre, legalább néhány napra vagy akár csak egy pillanatra.
A lány meg volt róla győződve, hogy anyjában több van, mint az árnyvadászok vére. Valami varázslat, amit szavakba öntve ont a világra. Egy olyan varázslat, amitől az ember megnyugszik és a lelke szárnya kel. Mindig is irigyelte ezt tőle.
Ismét kinyílt a szoba ajtaja. Isabelle nézett rájuk.
- Clary, indulnunk kell – szólt mosolyogva.
Anya ismét a lányára nézett és még egyszer utoljára tekintetével végig száguldott rajta.
- Tudod kicsim, jobba bízhatnál magadban. Nem csak a szemedet örökölted apádtól, annál többet is. Majd egyszer rájössz. – a nő lányára kacsintott majd oda lépett Isabelle mellé.
- Na, ahogy azt Izzy mondta, nekem most ki kell mennem. Az oltárnál találkozunk. Szeretlek!
Azzal Clary átkarolva Isabelle-t távozott a szobából. A menyasszony egyedül maradt. Még egyszer végig mérte magát a tükörben. Most már nyugodt volt és boldog. Aranyló szeme, mint egy drágakő, úgy csillogott üregében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése