Teremts magyar Árnyvadászt - Lunajanka alkotása

Démonok között

1. Fenyegetés

A Lidércfény vegyes közönségnek örvendhet. Főleg Alvilágiak, egy jó adag démon és nagy ritkán egy két Árnyvadász is élvezi a hely ,,szépségeit". Ez elvileg egy semleges terület, de azért néha vannak összekülönbözések a fajok között.

Fények villództak, zene dübörgött és testek vonaglottak a táncparketten az alkohol és a drog hatása alatt. Szememet végig jártattam a felhozatalon, de nem találtam semmi érdekeset. Ma valami különlegeset szeretnék. Mondjuk egy tündért. Bár a legutóbbi is úgy besértődött, mikor megtudta, hogy én nem akarok többet egy egy éjszakás kalandnál.

- Keresel valamit, Nephilim? Talán tudok segíteni. - egy vámpír csapódott mellém. Velük mindig nagyon izgalmas. Egy másik napon biztosan elfogadtam volna az ajánlatot, de most... Elnéztem a pult felé és ott volt amit kerestem. Fiatal, kék hajú boszorkánymester.

- Nem hiszem. Úgyhogy lépj le. De az a csaj biztosan örülne neked. - mutattam a tömegben egy random lányra a és elindultam a pult felé.

Leültem a srác mellé és neki kezdtem a befűzéshez.

- Valami baj van, boszorkánymester? Olyan elveszettnek látszol.

Felnézett rám. Zöld szemeiben először meglepetést és gyanakvást láttam, de utána lecsúszott a tekintete a dekoltázsomra és egyből megváltozott az arca.

- Tudod, nem szertetem egyedül tölteni az estéimet. De most már sokkal jobban érzem magam. - mondta és féloldalas mosolyra húzta az ajkait. - És te, Árnyvadász?

- Egy kis szórakozásra vágytam és gondoltam itt megtaláltam.

- Szerintem megtaláltad. Kérsz valamit inni?

- Egy Pokol tüze megteszi. - a srác elégedetten bólintott és rendelt. Hát ez könnyen ment.

- Árnyvadász szerintem eltévedtél. - szólt egy kellemetlen hang mögöttem. Megfordultam és hét démonnal találtam magam szembe. Mindet sötét aura vett körül és láttam, hogy legszívesebben ott helyben megöltek volna.

- Szerintem meg tévedsz. Ez a klub mindenki előtt nyitva áll. De megnyugtatlak titeket, a ti nyamvadt kis életetek annyira sem izgat, hogy kioltsam azt. - és már fordultam is vissza, de az egyik előre ugrott és nekem esett. Én kitértem és előrántottam a pengémet az övemből, majd egy mozdulattal átvágtam a torkát. A többi megvadult és rám támadtak. Vágtam, ütöttem, hárítottam.

Már csak hárman voltak, de ők valamivel képzettebbek lehettek,  mert rajtuk még nem sikerült sebet ejtenem. Ezzel szemben az én szoknyám elszakadt és az oldalamra is sikerült beszereznem egy szép, vérző karmolást. Ebből baj lesz. 

Épp próbáltam az egyikbe mélyeszteni a késemet, amikor a másik kettő hirtelen összerogyott. Mögülük két társam lépett elő. A megmaradt egy helyzetét felismerve elfutott.

Dávid intett a fejével és elindult kifelé, én pedig utánuk.

- Mégis miért kell állandóan bajba keveredned?! - kérdezte Dávid és zöld szemeibe harag ült. Ő a parabataim. Dávid és Dani egy éve költöztek az Intézetbe, mert Dávid szüleinek Idrisbe kellett menniük.

- Elbírtam volna velük. - mondtam durcásan és hátra simítottam szétzilált, rózsaszín hajamat. - És egyébként is ők támadtak rám.

- Fufu, nem kell a hiszti, ha ők voltak, akkor ők voltak. - Dani kedvesen átölelt, majd elővette az irónját és rajzolt az oldalamra egy iratzét. - De miért csinálod ezt? Már megint az anyád ellen lázadsz?

Anyu az Intézet vezetője és elég furcsa nézeteket vall gyerek nevelés terén és nem nézi jó szemmel az élet stílusomat.

- Nem. - kétkedő pillantás. - Talán. De ezt te nem értheted...

Hupsz. Dani szem elsötétült.

- Aa... Én nem úgy értettem. Dani, sajnálom. - motyogtam zavartan. Dani szülei 4 éves korában meghaltak egy rajtaütés közben. Azóta él Dáviddal és az ő szüleivel.

- Nincs semmi baj. Tudom, hogy értetted. - mondta szomorúan. Kínos csend borult ránk, amit Dávid tört meg.

- De legalább időben ideértünk, hogy meg mentsük azt a csinos kis hátsódat.

Nem éppen nőiesen horkantottam egyet és megfordultam. Elindultam befelé a klubba.

- Hova mész Fufu? - kérdezte parabataim.

- Mondtam már, hogy ne hívj így.

Hangos sóhajtás, majd...

- Rendben. Akkor. Hova mész Zsófi?

- Nem egyértelmű Szőkeség? Megyek és visszaszerzem a prédámat.

A reggeli napsugarak kellemesen simogatták az arcomat. Lassan kinyitottam a szemem és körülnéztem. A szobámba voltam, az Intézetben, mellettem pedig a tegnap megismert boszorkánymester volt. Hirtelen kivágódott az ajtó és "lakótársaim" jöttek be rajta.

- Fuf kelj, mennünk kell... - kezdte Dávid, de azonnal elhallgatott amint meglátott.

Dani megfordult és Dávid is feltűnően nézett minden hova csak rám nem. Én kicsit feljebb húztam a takarómat.

- Úgy csináltok, mint ha még nem látatok volna így. - röhögtem el magam. - Szóval miért jöttetek? Hova megyünk?

- Öhm... - köszörülte meg a torkát Dávid. - Kaptunk egy fülest egy démonfészekről és Dóra azt mondta, menjünk nézzük meg.

- 5 perc és megyek. - mondtam és ők kimentek. - Te kitalálsz? - kérdeztem az időközben felébredt boszorkánymestertől.

A fiú nagy szemeket meresztett rám és ebből tudtam, hogy válasz nem.

- Akkor a fiúk kikísérnek.

Ő bólintott, felkapta a ruháit és nyomott egy utolsó csókot az ajkaimra, majd kiment. Gyorsan felöltöztem és én is távoztam.

- Ezt nem hiszem el! Már megint az az egy szökött el. - mondtam és lerogytam az egyik padra. Az információ helyesnek bizonyult a démonfészekről. Belopóztunk és vagy 50 féreggel találtuk magunkat szemben. Elég jól tartottuk magunkat... egy ideig. Szerintem meg is haltunk volna, ha nem jönnek a farkasok...

- Tényleg György, mit is kerestetek itt a Városligetben? Ha emlékeim nem csalnak akkor ti a Margitszigeten tanyáztok. - kérdeztem a falka vezért.

- Nem csak nektek vannak informátoraitok. Mi is tudtunk erről a fészekről és mióta tudjuk, hogy az itt lévő démonok az Ő...-Hirtelen elhallgatott. Gyanús. - Szóval azóta tervezzük a támadást. Hálásnak kellene inkább lenned, hogy itt voltunk és segítettünk.

- Hálás is vagyok, csak tudni akartam, hogy... - kezdtem, de félbe szakított.

- Zsófi szeretnék veled beszélni. Négyszemközt. - mondta és állával a barátaim felé bökött.

Rájuk néztem és ők bólintottak, de azért éreztem a gyanakvó tekintetüket a hátamban.

- Nehéz elhinni, hogy holnap lesz két éve. - szólt György mikor kicsit messzebb értünk.

- Tényleg erről akarsz beszélni? - vontam fel a szemöldökömet.

- Nem. Azok a démonok, akiket most megöltünk az Ő alattvalói voltak és, hogy itt vannak... hát ez csak rosszat jelenthet. Főleg rád nézve.

Letaglózva hallgattam, amit mond és éreztem ahogy elfog a rettegés.

- Mindketten tudjuk, hogy mi történt két éve akkor este és, melyikőtök húzta a rövidebbet. Én a helyedben nem nagyon mozdulnék ki az Intézet falai közül. Csak ennyit akartam. Vigyázz magadra. - fejezte be és ott hagyott.

Miután elment percekig csak meredtem magam elé és végül a lábam felmondta a szolgálatot.

Igen. Határozottan pánikoltam.

November 26, ez egy fájdalommal teli nap. Csak feküdtem az ágyamon, hallgattam az eső kopogását az ablakon és próbáltam nem Rá gondolni.

- Zsófi. - nyílt az ajtó és Dani lépett be. - Mi a baj? Talán csak nem az, hogy este üres volt melletted az ágy? - kérdezte erőltetett jó kedvel a hangjában.

Nem szóltam semmit. Egy másik napon, talán mérges lettem volna, de nem ma.

- Ugye tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem? - leült az ágyamra és sötétbarna szemeivel mélyen belenézett az enyémbe.

És ekkor eltört valami. Zokogva borultam a nyakába és suttogva elkezdtem mesélni.

- Emlékszel, mikor 15 évesek voltunk sokat titkolóztam? - némán bólintott. - Ez azért volt mert akkor jöttem össze egy vérfarkassal. - éreztem, ahogy a hátamat simogató keze egy pillanatra megáll. - Ez nem csak egy felszínes kapcsolat volt, szerettem őt. Egyik este találkoztunk egy démonnal és őt magunkra haragítottuk, ezért megölte a barátomat.

Dani nem szólt egy szót se csak erősebben szorított magához.

- Jól van lányom elég volt a siránkozásból, mennünk kell a találkozóra. - rontott be a szobámba. Dani elengedett és arrébb csúszott az ágyon.

- Két perc.

- Rendben. Szedd rendbe magad gyorsan. - azzal ki is ment. Hát, igen ez minden amire számíthatok.

- Zsófi... - kérdezte Dani, de félbeszakítottam.

- Nem kell a sajnálat.

- Öhm. Oké. De csak azt akartam kérdezni, hogy átakarsz-e öltözni.

Belenéztem a tükörbe. Csapzott rózsaszín haj, kisírt kék szemek és a tegnapi vadászöltözet.

- Nem. Menjünk.

Kifelé tartottuk az Intézetből amikor észrevettem egy dobozt a kapu lábánál. Oda mentem és felvettem.

,,Árnyrév Zsófi"

Miért küldene nekem bárki bármit is?

Kinyitottam. Egy törülközőbe csavart valami volt benne rajta egy kis papírkával. Óvatosan széthajtottam a törülközőt.

Sikítás rázta meg az utcát. Életemben másodszor sikítok. A doboz kiesett a kezemből a tartalmával együtt. Egy halott vérfarkas levágott feje és a hozzátartozó üzenet.

,,Nem felejtettem el, milyen nap van. Remélem te sem, vadászlány! Lehetséges, hogy mér két éve... Hiányoztál nekem. Eljövök érted.

Ui.: Rózsaszín hajjal még szebb vagy."