Gabriel
és Maryse (meg egy kicsit Isabelle)
Maryse sokat gondolkodott az
új árnyvadász fiún. Lightwood volt kétségtelenül: csökönyös, önfejű és gyakran
kiállhatatlan, de közben érzékeny és gyengéd, csak ez utóbbiakat nem engedte
láttatni. Maryse mindennap szócsatát vívott vele ilyen-olyan dolgok miatt…
Néhány héttel korábba korábban:
-Ez meg mi? – kérdezte
Gabriel egy könyvre mutatva. –Ebből kéne tanulnom? Na nem, ezt nem.
-De igen – mondta az ajtón
belépő Maryse. –Tudod, ez egy Intézet, te pedig egy kiskorú árnyvadász vagy,
úgyhogy tanulni fogsz, és mivel én vezetem az Intézetet, azt tanulod, amit én
mondok. Egyébként a felnőtt árnyvadászok is tanulnak, mindig, mindenből.
Legjobb, ha ehhez most hozzászoksz.
- Nem a tanulással és nem is
a könyvvel van bajom, hanem a tartalmával - A
démonhimlő felismerése, kezelése és tanulmányozása. Tudja, miért jöttem el
Londonból?
-Nem. Nem mondtál semmit,
így nem tudhatom – tette karba a kezét Maryse.
-Az apám féreg lett. A
démonhimlő miatt. Nem hinném, hogy pont nekem kéne erről tanulnom.
-Dehogynem. Nyilván nem
ismerted fel, hogy apád démonhimlős, különben tettél volna valamit, hogy
megállítsd. Szóval tanulj. Egy hét múlva mindent tudnod kell róla. Ha sikerül,
betegségek, kezelés és társai terén csak arról kell tanulnod, amiről akarsz.
-De hát ez majdnem ezer
oldal, ráadásul hét nyelven írták vegyesen, és…
-Akkor kezdj neki.
Három héttel azelőtt:
-Én ezt nem csinálom. Nem
akarom, hogy egy lány tanítson, ráadásul a korbáccsal való bánásmódra, főleg,
ha az a lány Isabelle – tört be Gabriel dühöngve Maryse-hoz, és az asztalra
tenyerelve már-már ordítani kezdett.
-Isabelle a lányom és
évszázadok óta ő bánik legjobban a korbáccsal. Szerintem ellenőrizd, hogy
hallotta-e, amit az előbb mondtál, mert elég tágan értelmezi a szabályokat.
-De lány!
-Te meg fiú vagy, pedig
férfiként kéne viselkedned a korod, a történeted és az elvárások alapján.
-De…
-Anya, mondd meg neki, hogy
egy idegesítő, pipiskedő fráter, akinek a büszkesége nem engedi, hogy
leereszkedjen hozzám! – viharzott be Isabelle, kezében a korbáccsal, lobogó
hajjal és harci öltözetben.
-Nem. Gabriel, hallottad,
nem? Azt kell mondjam, van igazság abban, amit mond. Mindketten nyugodjatok le,
menjetek vissza az edzőterembe és reméljétek, hogy Jace nem vette be magát,
mert az nem kifogás, viszont mellette dolgozni elég nehéz, főleg, ha el is
akarsz valamit érni. Márpedig el akartok valamit érni – sóhajtott Maryse, aztán
célzatosan egy könyvbe temetkezett.
Gabriel nevéhez hűen nem
hagyta annyiban. –Maryse, a maga lánya egy pszichopata, életveszélyes…Áááááh –
ordított fe. Maryse-nek igaza lett: Isabelle korbácsa égető érzést okozva
tekeredett egyre szorosabban a fiú karjára.
-Szerintem ezt a mondatot
kezdd újra – mosolygott Isabelle édesen.
Néhány napja:
-Maryse, mi van ezzel a
Jace-szel? Azt hiszi, ő a főnök. Teljesen úgy viselkedik, mint aki felettem
áll.
-Nem áll feletted, de egy:
idősebb, kettő: ő az elmúlt évtizedek legjobb árnyvadásza, három: a fiam.
Szerintem, ha ezeket figyelembe veszed, teljesen érthető.
-Nem! Velem ne viselkedjen
így senki sem! Árnyvadászok vagyunk és egyenlőek!
-Szerintem inkább
közelítened kéne felé. Eléggé hasonlóak vagytok, és jól kijöhetnétek.
-Hogy közelítsek egy két
méteres, méregbe mértott tüskéjű sünhöz?! Meg ott van Alec is. Úgy viselkedik,
mintha az övé lenne egyedül a kegy, hogy beszélhet hozzá – duzzogott Gabriel,
grimaszokat vágva.
-Nos, ők parabataik, és Jace
amúgy is egy nehéz jellem. Elég… bonyolult gyerekkora volt – nézett Maryse
fáradtan Gabrielhez. –Nézd, nekem most ehhez nincs se időm, se kedvem. Próbálj
találni valami jót itt New Yorkban. Széles a paletta.
Aznap:
-Gabriel, ideadnád a
korbácsom? – nézett Isabelle a fiúra.
-Persze, hol van?
-Ezek szerint végül is
túléled, hogy itt kell élned?- kérdezte Maryse.
-Igen. Azt hiszem, igazad
volt. Széles a paletta…
Maryse elmosolyodott. Szegény
Gabriel… Túl átlagos Isabelle számára. Ha legalább ő is démonhimlős lenne…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése