Színezd újra, színezd újra! - Jeka alkotása

Felhőtlen napos reggelre virradt New York városa. Az utcák megteltek emberekkel, az eladó lány a Rolly & Prom kávézóban ma is a szokásost adta el magas jóképű üzletembernek, a virágboltban díszcsokrot rendeltek, a gördeszkás fiú lekéste a metrót, a helyi tévé riportere a
kutyája miatt bosszankodott miközben a reggeli kávéját itta, és a négygyermekes anyuka idegesen indult útnak, hogy gyereknevelési könyvet vásároljon; de ezúttal a könyvesboltot zárva találta.
A kopott, sebtében kitett felirat viszont egyszerre minden reményét összetörte, hogy valaha is normális életet élhessen.
Holott fogalma sem volt róla, hogy miért is van zárva könyvesbolt.
Fogalma sem volt róla, hogy ehhez a naphoz sokkal jobban illett volna a ború, és az eső. Ugyanis gyásznap volt a mai. Gyászolt az egész Intézet. Gyászolt; egy olyan árnyvadászt, akinek nem kellett volna meghalnia. Akinek a halála felesleges volt.
Nem ölt démonokat.
Nem mentett életeket.
Nem volt hős.
Csak egy Lightwood volt.
Egy Lightwood aki hiába halt meg, a világ nem lett jobb.
A temetést zártkörűen tartották az Intézet mögötti kertben; csupán egyetlen Néma Testvér vett részt a szertartáson.  Alig egy tucat ember volt ott, de ez a  tucat ember volt az, aki
valóban ismerte, és szerette őt. Nekik valóban jelentett valamit ez a kioltott élet002E
Isabelle az első sorban állt, de ezúttal megtörten Simon karjába kapaszkodva. A szeme alatt vörös karikák húzódtak, amit még a smink sem tudott elfedni. Fekete haját díszes fonatba rendezte, csupán egy tincset hagyott ki, ami selymesen hullott alá. Egyszerű fehér ruhát
viselt hosszú szoknyarésszel, és egy selyemborítású magas sarkúval. A korbácsa ezúttal hiányzott a karjáról. Sötét szemei mereven a felravatalozott testet szuggerálták, még egy
pillanatra sem vette volna le a tekintetét róla.
Maryse tőle nem messze állt, de neki - hiába is volt erős nő – könnyek csurogtak végig az arcán. Miközben a Néma Testvér elbúcsúztatta a halottat Robert szorosan tartotta, hogy ne essen össze, de ez sem segített.
Egy anyának sem kéne megélnie a saját gyermeke halálát. Egynek sem, főleg nem  így, hogy értelmetlen volt mindez. A fia nem volt nagy ember. Igaz, nála sokkal fontosabb árnyvadászok is estek el háborúban, de mégis több bűnös élte túl őket. És mi igazság van abban, hogy a fia gyilkosa  még él, ha ő többé már nem?
Amint Testvér befejezte a beszédet egy alak vált ki a tömegből.
Fehér zakót viselt fehér nadrággal, és csizmával. Fekete haja ezúttal nem volt tüskékbe rendezve, a szemében pedig nem csillogott vidám fény.
Magnus Bane gyorsan átszelte a távolságot, majd kecsesen, - akár egy macska- egy fehér rózsát helyezett a halott mellkasára. Aztán még vetett egy utolsó pillantást a finom arcélre, a kecses orra, a lehunyt szemekre. A vékony macskaszemekben fájdalom csillant, majd
lángok csaptak fel, és a test égni kezdett.

A félkör túloldalán Jocelyn Luke-ba kapaszkodva szaggatottan szívta be a levegőt. Mindig
is gyűlölte a temetéseket.
- Minden rendben - súgta Luke a fülébe, mire a nő halványan bólintott, majd a tekintetével a lányát kezdte keresni, aki Jace mellett állt.
A fiú rosszabbul festett, mint valaha. Fehér inge gyűrött volt, az arca nyúzott, a szeme véres, és könnytől csillogó.
De talán ami mindennél szembetűnőbb volt az a kifakult  parabatai rúnája volt.