Csak a mienk
- Nem értem,
minek ide ennyi ember. Ennek rólunk kell szólnia, nem? – mérgelődött Alec a
sarokban. Hátát a falnak döntötte, karjait maga előtt egymásba fonta, és
cseppet sem törődött vele, hogy az új, barna öltönye összegyűrődik. Utálta az
egészet, csak szerelme miatt viselte el, jó volt látni az arcán szétterülő
boldogságot, és tudta, hogy később ki lesz engesztelve.
- De hát rólunk
szól, és egy kicsit a karácsonyról. A dekoráció is minket ábrázol, és nézd – a
férfi a fiú arcát a szoba közepe felé fordította, ahol a vendégek egymással
beszélgettek –, Árnyvadászok, vámpírok és vérfarkasok egymással iszogatnak a mi
boldogságunkra. Hát ki másról szólna ez az egész, ha nem rólunk?
Magnus még
mindig a narancssárga öltönyét viselte, ami a ceremónián is rajta volt. Át
akart öltözni, de Alec morcos tekintetére megváltozott a véleménye. A fiú azt
mondta, ha ő nem öltözhet át, akkor a boszorkánymester sem, márpedig neki
sokkal könnyebb elviselnie ezeket a hülye göncöket. A végső érvet Isabelle
dobta be, miszerint így annyira összeillenek, hogy semmiképpen sem válthat ruhát.
- Rólad. Megint
csak egy újabb partit szerveztél, az emberek felét nem is ismerem. Ha már
Izzyvel belerángattatok ebbe, legalább azt szerettem volna, ha csak a barátaink
vannak itt. Erre te meghívtad New York összes alvilágiját. Még a tündérek is
itt vannak – mutatott az egyik bárpultnál álló tündérfiúra.
- Felejtsd el az
embereket, ez a mi napunk. Örülj neki, bulizz!
- Tudod, hogy
nem szeretem a tömeget, hogy bulizzak, amikor mindenki minket néz?
- Úgy, hogy
elfelejted őket. Megmutatatom, hogy kell – azzal Magnus magához húzta Alecet
egy igencsak intim csókra. Alec egy pillanatra lefagyott, nem a csóktól, azt
már annyiszor csinálták, hogy semmi szokatlan nem volt benne, de úgy érezte,
mindenki őket nézi. Azonban ahogy Magnus közelebb húzódott hozzá, minden
gondolata elszállt, és csak az érdekelte, hogy minél jobban beleolvadjon a
férfi ölelő karjaiba. Egy perccel később, amikor szétváltak, a fiúnak újra
visszatértek a gondolatai.
- Biztos vagy
benne, hogy jó ötlet volt mindenki szeme láttára ezt csinálnod? – rótta meg
Magnust.
- Ugyan már, egy
sötét sarokban vagyunk, senki sem néz minket, az italuk fontosabb náluk. Vagy a
világító karácsonyfa a másik sarokban, amit nem is tudom, miért engedtem be a
házamba.
Alec körbenézett,
és tényleg kevesebb emberrel találkozott a tekintete, mint várta volna. Egyedül
Clary és Jace fordították arra a fejüket, összebújva táncoltak, de ahogy a
friss házasokat nézték, mosoly ragyogott fel az arcukon. Talán tudtak valamit,
amit Alec nem.
- Szeretlek,
Alexander Lightwood. És most gyere velem táncolni, mert ez az este csak a mienk
– rángatta maga után a terem közepe felé a fiút Magnus. Ő pedig hagyta magát,
mert tudta, nem létezik nagyobb öröm annál, mint amikor boldoggá teheti azt az
embert, akit a világon a legjobban szeret.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése