Véleményem - Shadowhunters 1x01-02

Sziasztok!

Érkezett kérés, hogy osszam meg itt is a Deszy könyvajánlója oldalra írt véleményem a sorozat első néhány részéről. Rajtam ne múljon. :)

Tegnap elindult A végzet ereklyéiből készülő Shadowhunters sorozat, és ma megnéztem az első két részt. Mindenképp szerettem volna írni róla, bár nincs könnyű dolgom. És akkor most, ha megbocsátjátok, a véleményem eleje némileg személyes lesz, de úgy érzem, szükség van erre a bevezetőre ahhoz, hogy érthető legyen, hogy vagyok én a sorozattal. Ha valakit nagyon nem érdekel, egy töréssel jelezni fogom, hol kezdődik a ténylegesen az első két epizóddal foglalkozó rész. 

Cassandra Clare Árnyvadász sorozatára még sok évvel ezelőtt találtam rá, és ha nem is rögtön, de azért hamar megszerettem. Eleinte csak egy-két hírt hoztam az akkoriban már tervben lévő filmmel kapcsolatban a vegyes blogomon, aztán elkezdtem kimaradt jeleneteket és extra novellákat fordítani hozzá, és nem sokkal a film forgatásának megkezdése előtt már külön rajongói oldalt is indítottam. Volt idő, amikor más bloggal nem is nagyon foglalkoztam aktívan, csak ezzel. Végigkövettem a Csontváros megfilmesítését a szereposztástól egészen a nem túl sikeres fogadtatásig. Reménykedtem, közvetítettem a forgatást, feliratoztam a videókat, interjúkat fordítottam - nagyon a magaménak éreztem, és bár én sem voltam elégedett a filmmel, fájt, hogy nem sikerült jól. 

Ezután következett jó néhány hónapnyi kérdőjel: először úgy volt, hogy lesz Hamuváros, aztán mégsem. Aztán elindult a pletyka, hogy talán tévésorozat lesz. Aztán kiderült, hogy valóban az, de nem folytatásként, hanem elölről indul minden, más szereposztással. 

Mire idáig eljutottunk, ez számomra csalódás volt. Félre ne értsetek, örülök neki, hogy nem mondtak le a történetről, örültem a hírnek is, de eddigre már kötődtem a színészekhez, megszoktam őket, és igen, én azok közé tartozom például, akik szerették Jamie Jace-ét. Nem így képzeltem el, de azt, ahogyan a karakter bőrébe bújt, imádtam. 

Szóval féltem, mi lesz egy új bandával, és beismerem azt is, hogy nem voltam 100%-ig elégedett a szereposztással. Volt időm őket megszokni, szóval mire leültem a sorozatot megnézni, már hellyel-közzel megbarátkoztam mindenkivel, de azért ők nálam csak a harmadik helyen vannak - volt már a fejemben egy olyan csapat, akiket én képzeltem el, aztán jöttek melléjük a filmes szereplők, harmadiknak bepréselni még egy szereplőgárdát már nehéz. 

És még egy okból féltem: már a filmes változtatásokat sem szerettem, azt pedig szinte borítékolni lehetett, hogy ha tévésorozat készül, akkor ennél csak még több változás lesz. Én pedig az eredeti történetbe szerettem bele, úgy, ahogy volt: azokkal a csavarokkal, azokkal a szereplőkkel, azokkal a kapcsolatokkal, azokkal a párbeszédekkel. 

Van már a hátam mögött néhány adaptáció, ezért egészen sokat fejlődtem már a változtatások feldolgozásában, de nagy általánosságban még mindig azt tapasztalom, hogy az esetek többségében a változtatásoktól nem lesz jobb a történet, sőt... 

És minél több konkrétumot tudtunk meg a sorozatról, én annál jobban rettegtem: igyekeztem megbarátkozni a szereplőkkel, és próbáltam elfogadni a már biztos változtatásokat. De nem fogok hazudni, nem mindig sikerült. Abban biztos voltam, hogy meg fogom nézni a sorozatot, de azt vettem észre magamon, hogy egyre kevesebbszer nézem a sorozatos híreket, egyre kevesebb bejegyzést írok, egyre fogy a lelkesedésem, és minden egyes új hírrel egyre kevésbé érzem magaménak még a saját rajongói oldalamat is - ennek köszönhetően pedig még a hónapok óta alig várt Árnyvadász könyvek híreit is egyre kevesebb lelkesedéssel követtem. 

Láttam a sok lelkes rajongót, akik alig várták a sorozatot, akik minden új képre, videóra lelkesen ugrottak, én meg csak úgy tessék-lássék módon meg-megnéztem őket. Volt, ami tetszett, de már akkor sem éreztem azt a reményt, amit annak idején, a film forgatása alatt.

Na, mindezekkel együtt, felvértezve magam a legrosszabbra ültem le megnézni a sorozatot. És még mindig kicsit harcolok magammal, hogy eldöntsem, mit is érzek tulajdonképpen. Próbáltam kikapcsolni a könyves agyam, hol jobban, hol kevésbé sikerült. Mindenesetre összességében nem volt tragikus, amit láttam, rosszabbra készültem, de valahogy azért imádni és lelkesedni sem tudok.

-----

Kat volt számomra a cast leggyengébb láncszeme az elejétől kezdve, valahogy képtelen vagyok megkedvelni. Jobb volt Claryként, mint reméltem, de a színészi képességeivel azért még így sem voltam mindig megelégedve. Egyébként ez a forgatókönyv hibája is: a reakcióit nem mindig tudtam hova tenni, igazából főleg a második rész elején volt olyan érzésem, mintha picit túl gyorsan beleilleszkedett volna ebbe az egészbe, a következő pillanatban meg már megint nem tudja, mi van... Az egyik pillanatban úgy mosolyog össze Jace-ékkel a belsős poénokon, meg úgy magyaráz Simonnak, mintha neki a fél napja idegenektől hallott infók tök természetesek lennének, a következőben meg nyafog, hogy mi történik körülötte. 

Egyébként Simont megint nagyon szerettem, érdekes ebben az egészben, hogy ha csak és szigorúan az első könyvet vesszük figyelembe, a filmes és a sorozatos Simont is jobban bírom, mint a könyvbélit. Mindenesetre Simon olyan, amilyennek lennie kell: egy reménytelen nörd, aki totál bele van zúgva Clarybe, de azért a szexi Izzy elvarázsolja, közben pedig csak kapkodja a fejét, hogy mi történik körülötte. Őt nagyon jól sikerült összehozni. 

Nagyon bírtam Alecet is, ő is olyan, mint a könyvben, bár picit nagyobb szerepet kap már most. Mindenesetre kellően morgós és puffogós, szinte minden helyzetben tud valami beszólással szolgálni Simonnak és Clarynek, ez tetszett. Ha jól megcsinálják a karakterfejlődését, Alec ütős lehet a sorozatban is. 

Viszont ami Izzyt illeti... Tudtam, hogy nagyon ribancos lesz (bocsi, képtelen vagyok nem leírni ezt a szót, annyira így gondolom), és fel voltam rá készülve, de még inkább olyan, mint gondoltam. És tudom, Izzynek szexinek kell lennie meg badassnek, és tűsarkúk meg bőrszerkók, de azért mégis, húzzunk már egy határt! Merthogy van egy határ szexi istennő és közönséges között. Nálam sajnos átlépték ezt a határt, és sokkal-sokkal többet láttam már két rész alatt belőle, mint szerettem volna. Mert hogy bulizni még ilyen szerkókban megy, az oké - na de otthon az Intézetben mi a fenéért villog egy olyan cuccban, ami épp csak a mellét takarja? (Hú, de konzervatívnak hangzik ez most, pedig nem az én prűdségem a gond szerintem.) Akárhová megy, a nézése, a járása, a gesztusai - minden TÚL sok. Kétségtelen, a filmben túl kevés volt, de ez meg már a ló másik oldala. Úgy értem... még kajálni is egy ágyba kellett tenni? Most komolyan? 

Jace nem rossz. Nem igazán tudok róla ennél többet írni, mert különösebben el sem varázsolt, úgy... elvagyok vele. (Határozottan jace-esebbnek éreztem a filmes Jace-t, külső ide vagy oda.)
Viszont ami a Jace-Clary dolgot illeti, néhány gesztust picit erőltetettnek éreztem, és szerintem még oda is kémiát akartak csempészni, ahová nem kellett volna. Clary túl hamar fogdossa Jace kezét, Izzy túl hamar magyaráz arról, hogy Jace-nek tetszik Clary, aztán a legnagyobb dráma és veszély közepén is képesek voltak szemezni... Tudom, hogy Jace és Clary epic szerelmi történetét valahogy meg kell jeleníteni, de ha már van időnk normálisan kibontani, mert az aztán a sorozatban bőven több van, mint a filmben, akkor bontsuk is ki normálisan! 

Ettől eltekintve egyébként a kapcsolatokat egészen jól hozták. Az Izzy-Alec civakodás tetszik, a Clary-Simon barátság nagyon jól működik, az Izzy-Jace testvéri kapcsolat is egyértelmű, a Jace-Simon beszólások is jók, az Alec vs. Clary és Simon megoldás is tetszik... Az erős Jace-Alec dologból még szeretnék látni, nem érzem annyira az átütő parabatai kapcsolatot, na de ezen remélem, fognak még dolgozni. Az is nagyon tetszik, ahogy Luke beleillik Clary családjába, valahogy mélyebbnek érzem, mint amilyen a filmben volt, és külön pirospont, hogy úgy tűnik, hiába nő Luke főnöke, egyelőre nem akarnak valami gáz szerelmi háromszöget csempészni ide is. Vele kapcsolatban egyébként kíváncsi vagyok, mit kezdenek majd a nyomozós munkával, mert egyelőre annyira nincs szerepe, hogy akár szakács is lehetne, az se tűnne fel.

Magnust egyelőre nem nagyon tudom hova tenni a nagy egészben, kissé váratlannak éreztem a jelenetét a második részben, kíváncsi vagyok, innen hogyan tovább. A könyves történetszálat már biztosan átírták, mert ha ugyanis innen tudnak logikusan szervezni egy Magnus partit, akkor le a kalappal. (Főleg a Simon dologgal, nem spoilerezek.)

A Néma testvérek egyébként nagyon tetszettek, megfelelően hátborzongatóak és kísértetiesek voltak. Szót érdemel még Hodge is - nem sokat szerepelt, de ahogy látom, sokkal kevésbé mentor és tanítóbácsi itt, mint a könyvben. Így ehhez a megoldáshoz a színész is jobban passzol, és nem tudom tagadni, hogy... jó volt nézni. Csak úgy... nézni. (Bocsi Jace, határozottan kenterbe vert, bár soha nem gondoltam, hogy ezt valaha le fogom írni.)

Hodge

Viszont ha már boszorkánymesterek... Dot. Ő nekem a nagy fekete homály a sorozatban, képtelen vagyok rájönni, mi a szerepe és miért volt rá szükség. Ennél még az is értelmesebbnek tűnt volna, ha abszolút nincs is Dorothea. Egy központi dolgot tett, nyitott egy portált, és így kb... ennyi. 

Hasonlóképp nem tudom hova tenni Valentine-t és az embereit sem. Félelmetesnek kellene lenniük, de őszinte leszek: sírva röhögtem minden jelenetükön, annyira borzalmasak. Valentine emberei szimplán pocsék színészek, de ez még hagyján. Várom viszont a magyarázatot, miért kellett őket Csernobilba helyezni. Komolyan sokat gondolkoztam rajta, ugyanis akárhányszor megláttam a Csernobil feliratot, röhögőgörcs jött rám, annyira borzalmas az ötlet. És még egy atomerőművet is mutattak kívülről, mert hát ott van Valentine.

Ezen a ponton nem tudom eldönteni, mi lenne jobb: ha nem lenne szerepe, hogy az Csernobil, és elkönyvelhetném, hogy az amerikai sorozatosok olyan hülyék, hogy azt hitték, ettől félelmetesebb lesz a karakter, vagy ha valóban lenne szerepe Csernobilnak, és valahogy beleszőnék a sztoriba. Egyik sem túl kecsegtető.

Mindenesetre ez minden szempontból túl erőltetett, értelmetlen, és bevallom, ízléstelennek is érzem, hiszen mégis csak egy atomkatasztrófa helyszínéről beszélünk... 

De Csernobiltól eltekintve se igazán értem a gonosz szálat. Néha látjuk őket harcolni, egyébként meg ott van Valentine egy erőműben, mindenféle kémcsövekkel meg injekciós tűkkel, morog dolgokon, és bámulja a lebegő Jocelynt. Meg időnként kinyírja a saját embereit - hiszen nyilván annyi van belőlük, hogy ez nem jelent problémát. Nem is értem, miért kell neki a Kehely, hogy még többet teremtsen, ha úgyis kinyírhatja őket, annyi van belőlük.  

Apropó, Kehely! Úgy látom, a Kehely szerepe is némileg változott - most már a démonokat is irányítani lehet vele. Ezzel pedig nem csak Valentine akarja a magáénak, hanem kb. mindenki. Ebből mondjuk még ki lehet hozni valamit, de a világ felépítése szempontjából megint nem érzem logikusnak - ha a Kehellyel irányítani lehet a démonokat, és egészen addig, amíg Valentine-hoz nem került, az Árnyvadászoknál volt a Kehely, akkor mégis miért volt szükség arra, hogy életüket és vérüket áldozva harcoljanak ellenük többszáz éven keresztül?

Hasonló módon rengeteg kérdésem van az Intézettel kapcsolatban is. A Csontváros történetének egyik központi kérdése, hogy Árnyvadászokból alapból nincs túl sok, a New York-i Intézetben pedig még kevésbé. Pont ezért múlik annyi minden egy csapat fiatalon, merthogy épp nincs senki más kéznél. Ebből a szempontból szinte mindegy, hogy ők most 16 vagy 18 évesek, így is úgy is túl fiatalok, hogy a felnőttek valóban rájuk bízzanak egy ekkora horderejű feladatot. 

Ehhez képest az Intézet közepe akár NASA központnak is elmenne, annyi ember futkos és annyi a kütyü. Nem derül ki, kik ők és mit csinálnak, de ettől ez csak még több kérdést vet fel. Persze, alapvetően logikusabb lenne a világ úgy, hogy az Intézetben egy csomó ember van és kihasználják a mondén technológiát is. A világ szempontjából így lenne, viszont a történet szempontjából nem - ezzel ugyanis értelmét veszti, miért csak ők négyen indulnak el mindenhová. Miért nem segít nekik valaki? 

Ráadásul az Árnyvadászok világában, éppúgy, ahogy például a HP-ben, fontos, hogy nagyon ősi, és van egy elég erős középkorias beütése. Használnak persze mobilt a szereplők, de összességében mégis távol élnek a modern világtól - nem pisztollyal lövöldöznek, hanem kardokkal küzdenek, és Jace soha nem érti meg Simon beszólásait. Valahogy ez az űrközpont az Intézet közepén nekem ehhez képest sok volt. 

Az Intézet

Néhány logikátlansággal sem tudtam mit kezdeni. Ha Claryt sikerült átküldeni a portálon, miért nem ment Jocelyn és Dot is? Miért állnak, és nézik végig Valentine emberei tök nyugiban, hogy Jocelyn megissza a mérget? Ezek apróságok, összességében mégsem tudtam velük mit kezdeni. És ugyanígy kérdőjel számomra Clary nyaklánca is. Néha mutat dolgokat, néha nem. Miért is kell a nyaklánc? Miért nem tudnak természetfeletti bigyó nélkül is nyomozni? Ugyanezt az utat a nyaklánc erőltetése nélkül is be tudták volna járni. 

Szóval összességében elég sok a változtatás, inkább csak nagyvonalakban követjük az eredeti történetet. Részleteiben nagyon sok mindenben eltért a sorozat a könyvtől, és ez a párbeszédekre is igaz - ha valaki várta, hogy majd XY mondatot hallani fog a sorozatban, akkor az valószínűleg csalódni fog, nem követi ennyire szorosan a könyvet a sorozat, tényleg csak egy-egy mondat köszön vissza, amolyan csemege jelleggel. Ezen a ponton azt tudom mondani, hogy a film összességében - eddig a részig legalábbis - sokkal hűségesebb volt az alapanyaghoz. 

Nem rossz a sorozat, jobb, mint amire számítottam, bár az is igaz, hogy rettenetesre számítottam. Más, mint a film, más, mint a könyv, tényleg nagyon erősen szét kell választani fejben a sorozatot a könyvtől, mert a regény inkább csak alap volt. Mindenesetre érezhetően vannak azért gyengeségei is. Kíváncsi vagyok, hogyan tovább és mennyire sikerül hosszú távon ezeket leküzdeni.


A második rész promója: