Blogger Widgets

2012. augusztus 26., vasárnap

Misfits

Sziasztok!

Végre nekiálltam a Misfits - Kívülállók című sorozatnak. Aki esetleg nem tudja, ez az a sorozat, amiben Robert Sheehan (aka Simon) is szerepel.

Nagyon sok jót hallottam már róla, és meg kell mondjam, egyik sem volt túlzás. És most már tökéletesen megértem, hogy miért örültek annyian Robert Sheehannak, amikor kiderült, hogy ő lesz Simon.

Komolyan mondom, ebben a sorozatban Robert egyszerűen zseniális. De tényleg. Minden jelenete kincset ér. Azok a fejek! Te úristen! TÖKÉLETES Simon lesz.

Na de ne rohanjak annyira előre. Miről is szól a sorozat.

Adott hat fiatal, akiket különböző okokból közmunkára ítéltek. Közéjük tartozik Nathan is, őt alakítja Robert Sheehan. Ők hatan éppen elkezdik az első közmunkás napjukat, amikor jön egy hatalmas vihar. Egyikük épp nincs ott, amikor a villám lecsap, de a többi öt szereplőt illetve a felügyelőtisztjüket elkapja a vihar, és beléjük csap a villám. Egyikük sem hal meg, viszont mind különleges képességet kapnak. És kiderül az is, hogy a felügyelőtisztre kicsit másként hatott a dolog, és fejébe veszi, hogy megöli őket.

Így kezdődik a történet. Többet nem spoilereznék, mert érdemes megnézni.

Ami pedig Nathant, Robert karakterét illeti. Ő egy tizenéves fiú, akit az apja elhagyott, az anyja pedig - nem mennék bele, hogy miért - kiteszi az utcára. Nathan mindenkivel szájal, mindenből és mindenkiből gúnyt űz és viccet csinál. Félelmetes jelenetei vannak, de tényleg.

Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom a sorozatot! :D

Egy kis ízelítő:



4 megjegyzés:

  1. Robert Sheehan szerepel az Eszetlenek című filmben is. Ott is ilyen zabolázatlan tinédzser srácot alakít :))

    http://www.port.hu/eszetlenek_cherrybomb/pls/fi/films.film_page?i_film_id=113861

    VálaszTörlés
  2. Imádtam benne, csak ó miatta néztem a Misfist :d És igen, nagyon jó Simon lesz :D

    VálaszTörlés
  3. A Tv6-on(azt hiszem)szeptember 4-től adják :D
    A magyar szinkron pedig meglepően jó!
    Már amit a bemutatóból láttam.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a sorozatot én is csak ajánlani tudom :D Nagyon kíváncsi leszek Robertre, főleg, hogy a Misfitsben is van egy Simon :P

    VálaszTörlés

Rendeljétek meg innen Cassie könyveit!

Blogger Widgets