Filmes beszámoló

Sziasztok!

Fummie

Előre szeretném leszögezni, hogy ez a vélemény kicsit más lesz, mint az eddigiek, mert nagymértékű
rajongást és elfogultságot tartalmaz! Pláne, hogy néhány órája lett vége a filmnek :D

Soha nem hittem, hogy egyszer ott fogunk állni a CÉL felirat előtt, és azt, hogy nyerek egy páros belépőt a premier előtti-előtti vetítésre, álmomban sem gondoltam. Bár minden vágyam ez volt... És ezek után nem is lehetett kérdéses, hogy Fummie-t viszem magammal, akivel hosszú hónapokon keresztül megtárgyaltunk minden képet, előzetest, fellocsoltuk a másikat, ha éppen olyan filmrészlet jelent meg. 

El is határoztuk, hogy a bemutatóra jó Árnyvadászokhoz méltóan rúnákkal felszerelkezve érkezünk (valamint Fummie-nak kölcsönöztem egy plüsskacsát is). Így vettünk hennát, és pár órával a kezdés előtt kiültünk a szabadba, és telerajzoltuk egymást. Ez elég vicces volt, mert kicsit máshogy működik, mint ahogy mi gondoltuk...

Miután elkészültünk, elindultunk a mozihoz, de előbb érkeztünk, így leültünk várakozni, naná, hogy egy TMI tábla mellé! A mellettünk ülő lányoktól már hallottuk, hogy ők nem így képzelték Izzy-t, stb., de ezen már csak mosolyogtunk (és sikerült kiszúrnom egy Pesti Estben egy kacsát!!!). Végül megérkezett a Class FM stáb, be is álltunk a sorba, és amikor mi következtünk, jött a feketeleves. Bemondtam a nevemet és nem voltunk a listán. Elmagyaráztam a lányoknak, mikor nyertem, mivel, valamint, hogy a telefonban is ide küldtek. Ezt követően felírtak minket, mondván, hogy két emberből nem lehet baj. 

Én - Ramóna/Lilla

A jegykezelőnél is legalább tíz percet kellett állnunk, majd beengedtek, de csak a terem ajtajáig, ahol szintén várakozni kellett vagy húsz percet, és közben az egyik mozis srácnak volt is egy elég bunkó megnyilvánulása, tehát, ami a mozit illeti... nem minősíteném sem őket, sem a Class FM-et. De aztán kinyílt az ajtó, megjelent két kidobóember és csak úgy engedtek be, ha előttük kikapcsoltuk a telefont. Mi hősként ezt az akadályt is leküzdöttük, és végre elfoglalhattuk a helyünket. A fennmaradó időben beszélgettünk a filmről, fangirlködtünk, és fogtuk a fejünket a mögöttünk ülő hölgytől. Épp telefonált, és nagyban ecsetelte, hogy valami YA filmen van, ami ugyanolyan, mint a Twilight, mert ebben is vámpírok vannak... Aztán végre elsötétül a terem, és jött a Constantine felirat, és abban a percben a csomó megfeszült a gyomromban, torkomban. 

Az elmúlt napok során folyamatosan váltakoztak az érzéseim: nem hiszem el, hogy látom - úristen, legyen már szerda, nem bírom ki - nem akarom látni, mert így vége lesz egy csodálatos időszaknak, és azt nem akarom - rettegek.

Legegyszerűbben talán úgy tudnám leírni azt az egy évet, amióta megkezdődtek a forgatások, és beindult a Csontváros gépezet, mint egy utazást. Egy olyan utazást, ahol azért indulsz el, hogy a végén elérd a hőn áhított célt, de közben annyira megszereted a különböző állomásokat, és magát az utazással töltött időt, hogy nem akarod, hogy ez a varázslat véget érjen. Egyfelől nyilván várod, hisz azért indultál el, hogy megérkezz, másfelől még nem akarsz kiszállni...

Na, de nem húzom tovább az időt, a film:

A nyitójelenet szerintem roppant jó húzás volt a készítők részéről, mert így legalább azok a nézők is képbe kerülhettek, akik nem olvasták még a könyveket. És az angyali erő rúnák megjelenése is roppant ötletes  volt, adott a történetnek egy plusz löketet, sejtetve valami nagyobb, jelentőségteljesebb titkot a háttérben. 

A Csontváros készítői egyértelműen az angyali erő rúnára alapoztak, ami elsőre furcsa lehet, hisz a könyvben nincs ilyen fontos szerepe, de a filmnek roppant jó alapot adott. Nem gondoltam volna, hogy ennyire össze lehet hangolni a történettel, de igen. Nekem ez az újítás nagyon bejött! 

Összességében az is elmondható a filmről, hogy könyvhű. Ahol mégsem lenne az, ott ésszerű változtatásokat eszközöltek, amik jól illettek a történet fonalába, valamint olyan részeket hagytak ki, amik itt teljesen feleslegesek lettek volna. 

Legjobban a Dumort jelenettől tartottam, mert azt már régóta tudtuk, hogy a Csontváros filmből kimaradt Raphael, és Simonból sem lett patkány, de őszintén szólva nem is hiányoztak, mert helyette olyan elmés  megoldásokat eszközöltek, amik ugyanúgy átadták a Dumort lényegét, azt, ami ténylegesen ott törtét, emellett pedig jóval látványosabb is lett, mint az eredeti. 

És, ha már látványosságról beszélünk, akkor le a kalappal. A 130 percből 130 percben képtelenség máshova figyelni, mint a vászonra. Folyamatosan pörögnek az események, akció akció hátán, a nézőnek szinte lélegezni sincs ideje! A különböző számítógépes effektusok baromi jól sikerültek, mind-mind élethűek, természetesek, olyannyira, mintha valóban a világunk részesei lennének. A démonok pedig... hát ők ütnek! Félelmetesek! Hogy a zenéről ne is beszéljünk. 

Minden zene a helyén volt, hűen tükrözte az adott jelenetet. Ha kellett, pörgött, baljósat sejtetett, vagy éppen szívet tépet.  A legjobban mégis az Into the Lair (Zedd) ütött. Annyira más stílusú zene volt, mint a jelenet, ami alá bevágták, de mégis tökéletesen passzoltak együtt. Mintha a gázt meg a tüzet vegyítették volna, aminek a vége egy óriási erejű robbanás lett.

És a részletek! Ez a stáb komolyan hihetetlen! A legutolsó csavar hegyéig minden a helyén volt, millió utalással megfűszerezve. Olyan tömény volt a képi világ, hogy első nézésre képtelenség mindent észrevenni. Én is csak kapkodtam a fejemet, hogy jééé ott van egy olyan, jééé ott is. Rúnák, rajzok, feliratok, festmények. Utóbbinál leginkább Bachra gondolok, aki köré olyan legendát építettek, hogy csak kamilláztam. Nem tudom, hogy kinek jutott eszébe, de zseni volt, tényleg!

Aztán ott volt még a Portál és a Néma testvérek, na, meg a Kör! A portál gyönyörű, és igazán vicces dolgokra is használható, de ezt most nem lövöm le (Valentine-nél keressétek a választ). A Néma testvérek pedig hátborzongatóak, mint ahogyan maga a Csontváros is. Csak szuperlatívuszokban tudok róluk nyilatkozni. Ugyanúgy, ha nem még sokkal jobban tudták visszaadni a könyvbeli helyszínt. A Néma testvérek külseje egyszerre volt félelmetes és bámulatos. És a szertartás? Hidegrázós!

Említettem a Kört: nem tudom, hogy a fantasztikus melyik szinonimáját használjam rá, mert fentebb már az összeset előttem, de eszeveszetten jól sikerült. Igaz, hogy rövid volt, de annál tartalmasabb és izgalmasabb. Jó volt látni a fiatal, lázadó Árnyvadászokat, mint ahogyan azt is, Valentine miket művelt a múltban. 

És ezzel meg is érkeztünk a színészekhez. Kivétel nélkül mindenki előtt megemelem a kalapomat, mert az összes színész át tudta adni a karaktere lényegét, elhittem nekik, hogy tényleg az adott szereplőt látom, és nem egy épp a munkáját teljesítő embert. Megvolt bennük az a bizonyos esszencia, ami életre keltette a a 2D-s papírfigurákat. Ha pedig mindenképp ki kéne emelnem azokat, akik a legtehetségesebbek voltak számomra, akkor Jamie-t, Kevint és JRM-et  mondanám. 

Jamie úgy tud játszani az arcával, hogy akkor is képes lenne elmondani mindent, ha nem szólalna meg.. Bámulatos érzelmi palettán mozog. Volt szomorú, csalódott, megtört, céltudatos, harcos, és még a végtelenségig sorolhatnám. És érdekes oldalról ragadta meg Jace-t. A szarkasztikussága mellett megfogta és kiemelte a fiú megtörtségét, sebezhetőségét. Nem kell megijedni, nem ment át depressziós árnyvadászba, nagyon is Jace maradt, csak éppen hangsúlyosabbá tette ezt a tulajdonságát. És előre szólok, hogy ő az a színész, aki hobbijának tekinti a nézők megsiratását... Engem kétszer sikerül megbőgetnie. Először akkor, amikor az Üvegházas jelenetnél a gyerekkoráról, és a madaráról mesélt - ezt nem  is feltétlenül a szavakkal érte el, hanem azzal ahogy mondta, és amilyen arccal -, másodszor pedig a végén, miután már tudják, és meglátogatja Clary-t. 

Az este folyamán pedig többször is szerettem volna átbújni a képernyőn és megölelgetni, mert nem csak az ő szíve tört össze, hanem az enyém is.

De ott van nekünk Kevin is, aki szintén bámulatos. Nem szerepel hű, de sokat, de amikor ott van, akár a háttérben, akár az előtérben, süt belőle a Clary iránti ellenszenv, a gyűlölet, és a Jace iránti őszinte szeretet. És ijesztő, félelmetes. Remekül megfogta Alecet, én pedig imádom! 

A fentebb felsorolt triómból már csak JRM hiányzik, aki odavágott a székbe. Az a pasi félelmetes (és igen, eszembe jutott, hogy én ezt a csodát láttam élőben is, és úristen!)! Elhittem neki, hogy képes bármire azért, hogy elérje a célját, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy el kell pusztítania a saját vérét. Mindemellett pedig olyan lendület és energia van benne, hogy tényleg felkapja a nézőt, megpörgeti és a falhoz vágja. És ahogyan azokkal a fegyverekkel bánt, vagy ahogy mintává szurkálta őket, hát váó! 

De egyébként nem csak ez a három pasi nyújtott kiemelkedő teljesítményt, hanem Jemima is, aki tökéletesen hozta a hideg, dögös, vagy éppen badass Izzy-t, vagy Robbie, aki szintén zseniálisan nyúlt Simon karakteréhez, pontosan ugyanazt adva vissza, mint a könyves figura (vicces volt, megtört, vagy éppen rácsodálkozott az ismeretlenre). Hogy a többieket ne is említsem. Aidan tökéletes Luke volt, és Fummie-t idézve, nagyon badass. Hodge is hozta a formáját, és a hangja, imádom, ahogy mesél.

És persze Lily. Láttam már pár filmben, de egyértelműen a Csontvárosban tudta megmutatni, hogy mire is képes valójában. Zseniális volt, és tökéletes Clary. Vele kapcsolatban (is) minden a helyén volt, szépen felépítette a karakterét a kezdetektől a film végéig. Megvolt az az átmenet, ami a könyvben is jellemezte. Nem bambult és várta a sült galambot, hanem ment, csinálta, és színészkedett, játszott az arcával, bevetette a testbeszéd minden eszközét. 

Ám ez a bejegyzés nem lenne bejegyzés, ha nem említeném meg 2013 Könyves Álompasiját, Magnus Bane-t. Roppant keveset szerepelt (mint ahogyan a könyvben is), de ez elegendő volt ahhoz, hogy megállítsa a szívünket, és beindítsa a nyáltermelődésünket. Csillogó volt, fensőséges, de látszott a felszín alatti igazi énje. És hát nadrág nélkül volt... kell ennél több? Ha igen, akkor a szeme egészen biztosan lehengerel mindenkit, a nézése, meg az Aleces beszólása! Ahww...

Több, mint valószínű, hogy a felét kifelejtettem annak, amit szerettem volna, de még mindig nem tértem magamhoz, viszont íme néhány dolog, ami még kiemelkedő volt:

- Jace írisze! A plakátokat nem véletlenül kaptuk különböző színű szemmel. Mindenkinek kielégítették az igényét, és sikerült megoldaniuk azt, hogy még véletlenül se mondhassa senki, hogy olyan a szeme, mint Edward Culennek.

- Díszletek: aprólékosak, végtelenségig kidolgozottak.

- Ruhák: irtó dögösek, fiúké lányoké egyaránt.

- Helyszínek: csodálatosak. Minden pontosan olyan, mint amilyennek olvasóként elképzelhettük. 

- Hugo! Igen, még rá is figyeltek, mert őt is láthattuk. 

- Vámpírok és vérfarkasok: élethűek, és még véletlenül sem mutatnak egyezést más YA filmadaptációkkal.

- Fegyverek: a zseniális mely szinonimáját nem használtam el ma még? :D

- Humor.

- Csókok, romantikus jelenetek: pont elegendő mennyiségben voltak, és csodaszépek.

- Szó szerinti idézetek a könyvből! Rengeteg volt belőlük, és őszintén örülök, hogy a Pro video végül Kamper Gergelyt (a könyvek fordítója) bízta meg a felirattal, mert így mi is viszontláthattuk a már ismerős sorokat. 

Végül, de nem utolsó sorban még annyit hozzáfűznék, hogy a Csontváros nem csak lányoknak készült, hiszen tele van akciódús jelenettel, ami kellően félelmetes és izgalmas. 

És egyúttal köszönöm a Pro Videonak, hogy meghallgatta a magyar Árnyvadászok kérését, és nem szinkronosan, hanem eredeti hanggal hozta el nekünk, mert ez így zseniális volt.

- Ramóna -