Csontváros újraolvasás - 20. nap

16. fejezet

Cím: Bukott angyalok

Érdekes címválasztás. Valószínűleg arra utal, hogy Jace és Clary egyrészt lezuhantak, másrészt elég szép letolást kaptak Hodge-tól.

Tartalom:

Claryék visszatérnek az Intézetbe, ahol Hodge mérgesen fogadja őket, és hegyi beszédet tart nekik. Jace-t és Simont helyrehozza Hodge, közben Alec megállítja Claryt. Leszúrja, hogy árt Jace-nek, és mindenkinek sokkal jobb lenne, ha hazamenne. Clary nem csak áll, és hallgat, hanem visszaszól, így a szócsata kissé eldurvul, és azzal végződik, hogy Clary közli, hogy Alec rossz Árnyvadász, és csak az a baja, hogy szerelmes Jace-be. Ez végképp kiakasztja Alecet. Clary a szobájában rajzol, amikor Simon bekopog, és érezhetően kerülget egy témát, de mielőtt elmondaná, mit akar, elalszik. Közben megjelenik Jace, és éjjeli piknikre hívja Claryt az üvegházba, mivel Hodge-tól megtudja, hogy születésnapja van.

Érdekességek:

• „- Pampoghatsz, amennyit akarsz becsületről és őszinteségről, meg arról, hogy a mondének ezekről semmit sem tudnak, de ha igazán őszinte lennél, beismernéd, hogy ez az egész kirohanás csak azért van, mert szerelmes vagy belé. Az égvilágon semmi köze...
  Alec villámsebességgel mozdult. Éles reccsenés visszhangzott Clary fejében. A fiú olyan erővel lökte a falnak, hogy beverte a tarkóját a lambériába. Az arca centikre volt az övétől, fekete szeme tágra nyílt. - Soha, de soha ne merészelj ilyet mondani neki - suttogta elfehéredett szájjal -, különben megöllek. Az Angyalra esküszöm, megöllek.” – Amikor ezt először olvastam, arra gondoltam, hogy Alec azért ennyire dühös Claryre, mert nem akarja bevallani, hogy meleg és nem akarja, hogy Jace megtudja, hogy szereti. Nyilván ez is benne volt, de most olvasva szerintem más miatt lett ennyire dühös. Parabataik nem lehetnek szerelmesek egymásba, mert különben elválasztják őket egymástól. Alec itt szerintem ettől félt, nem is annyira attól, hogy kiderül az igazság.

Kedvenc idézetek:

„Nem fogom hagyni, hogy ezt csak úgy a szőnyeg alá söpörd!

- Nem állt szándékomban - mondta Jace. - És semmit nem tudok sehová söpörni. Kificamodott a vállam.”

„- Jó lenne, ha sietne - közölte morcosan Jace. Ült az ágyban, hátát egy felvert fehér párnának támasztotta, és még mindig a koszos ruhái voltak rajta.

- Miért ? Fáj ? - kérdezte Clary.

- Nem. Magas a fájdalomküszöböm. Igazság szerint nem is annyira küszöb, mint inkább egy óriási, ízlésesen berendezett csarnok. - A lányra kacsintott.”

„- Emlékszel rá, amikor a hotelban megígérted, hogy ha túléljük, beöltözöl nővérkének, és megfürdetsz?

- Szerintem rosszul hallottad - mondta Clary. - Simon volt az, aki fürdött ígért neked.

Jace önkéntelenül is a fiúra pillantott, aki szélesen mosolygott vissza rá. - Amint megint talpra állok, szívecském.”

„- Különben is, mit csinálsz itt?

- „Itt", úgymint a küszöbödön, vagy „itt", úgymint a nagy spirituális kérdésben a létezésünk céljáról ezen a bolygón? Ha arra vonatkozik a kérdés, hogy kozmikus védelemről van-e szó, vagy létezik-e egy nagyobb metaetikus célja az életnek, nos, ezt legföljebb az idő döntheti el. Úgy értem, az egyszerű ontológiai redukcionizmus nyilvánvalóan hamis érv, de...”

„Clary vágott egy grimaszt. - Piknik. Egy kicsit késő van már a Central Parkba menni, nem gondolod? Tele van...

Jace elhessentette az ötletet. - Tündérekkel. Tudom.

- Azt akartam mondani, hogy rablókkal - helyesbített Clary. - Bár szánom azt a rablót, aki nálad próbálkozik.

- Bölcs hozzáállás, és dicséretet érdemelsz érte - mondta Jace, aki határozottan elégedettnek tűnt.”