Fummie fanficje

Sziasztok!

Fummie is írt egy fanfic történetet, méghozzá a Pokoli szerkezetekhez kapcsolódóan, de nem kell megijedni, nem Clockwork Princess spoiler. :)

Tiszta és fehér

Van valami megnyugtató a hópelyhekben, ahogy halkan hullanak a föld felé. Egynek még nincs ereje, könnyen elolvad az ember tenyerében, de ha összefognak, együtt erősek lesznek. Fehérré varázsolják a tájat, békességet és nyugalmat hozva. Megtisztítanak és eltakarnak, így mintha a bűnök is elfelejtődnének. Ártatlannak látszik minden, egy új élet ígérete, a változásé, a jobbé.

Egy fekete hajú kisfiú ült az ablakpárkányon, és nézte a kavargó hóesést. Ragyogó kék szemei csillogva tágra nyíltak, arca olyan közel volt az üveghez, hogy lehelete nyomot hagyott, de ő nem törődött ezzel. Szerette a havat, Walesben olyan ritkán esett az éghajlat miatt. Csapadék leginkább eső formájában érkezett, ezért is volt különleges arra kelni, hogy ragyogó fehérség teríti be az udvart.

Persze Will már korábban felébredt, mintha megérezte volna, és talán így is volt. Az egész ház az igazak álmát aludta még, szülei és két testvére meg sem fordultak az ágyukban, mikor a fiú elosont a szobájuk előtt. Belopakodott a nappaliba, ahol a hideggel nem törődve, pizsamában odakuporodott a nagy ablak elé, és egészen addig nézte a fehérbe öltöző kertet, míg a család többi tagja fel nem ébredt. Csendesen kivárta a reggelt, amíg nővérei nem csatlakoztak hozzá, hogy együtt gyönyörködjenek, de móka csak reggeli után kezdődött.

A gyerekek melegen beöltöztek, hogy aztán egész nap a hóban játszanak. Hemperegtek, egymást dobálták, hóembert építettek és sokat nevettek. Will kedvence a hóangyal volt, imádta a friss hó ropogását, amikor belevetette magát. Gyerek volt még, az önfeledt szórakozás neki ezt jelentette, és ilyekor úgy érezte, nem is lehetne boldogabb.

Este letelepedtek a kandalló elé egy-egy bögre forró kakaóval, közben pedig apjuk történeteket mesélt nekik a jóról és rosszról, démonokról és angyalokról. A fiú akkor már tudta, ebben több igazság van, mint gondolná, mert Árnyvadászok tényleg léteznek, ő maga is az. A nap legjobb időszaka volt ez. A hideg után a kandalló kellemesen forrónak tűnt, a család pedig olyan boldog, gondtalan volt, mint máskor soha. A hó nem csak a tájat, de az embereket is megváltoztatta.

Walesben sosem volt tartós vendég a hó, rendszerint csak egy-két napig maradt. Másnap jött az eső, elmosta az angyalokat, és a helyükön nem maradt más, csak latyak és sár. Will leverten bámulta az undok csapadékot, amely elvette a legszebb dolgot, amit szeretett a vidéken. Ezeket a napokat gyűlölte legjobban. Hamar megtanulta, hogy a kellemes dolgok sosem tartósak.

Erre gondolt akkor is, amikor tizenhét évesen a londoni Intézet ablakán nézte a fehéren kavargó pelyheket. Londonban még ritkább volt a hóesés, mint Walesben. De most nem tudott örülni ennek. Hiába kelt fel korán, hiába várja testvéreit, Ella és Cecily már sosem ülnek mellé, hogy a tájban gyönyörködjenek. Nem mennek ki játszani, hóembert építeni, hemperegni, hallgatni a ropogást. Ezen a helyen még csak nem is ropog a hó, inkább csak elolvad, mielőtt földre érhetne. Semmi vidító nem volt már a hóesésben. Csak arra az életre emlékeztette őt, amit annyira szeretett, de már soha nem kaphat vissza. Mélyet sóhajtott, mintha az egész lelkét ki akarta volna préselni a száján. Minden nap gondolt a családjára, de ilyenkor volt a legfájdalmasabb. Amikor eszébe jutott, mi mindent vesztett el.