Sziasztok!
Érkezett kérés, hogy osszam meg itt is a
Deszy könyvajánlója oldalra írt véleményem a sorozat első néhány részéről. Rajtam ne múljon. :)
Tegnap elindult A végzet ereklyéiből készülő Shadowhunters sorozat, és ma megnéztem az első két részt. Mindenképp szerettem volna írni róla, bár nincs könnyű dolgom. És akkor most, ha megbocsátjátok, a véleményem eleje némileg személyes lesz, de úgy érzem, szükség van erre a bevezetőre ahhoz, hogy érthető legyen, hogy vagyok én a sorozattal. Ha valakit nagyon nem érdekel, egy töréssel jelezni fogom, hol kezdődik a ténylegesen az első két epizóddal foglalkozó rész.
Cassandra Clare Árnyvadász sorozatára még sok évvel ezelőtt találtam rá, és ha nem is rögtön, de azért hamar megszerettem. Eleinte csak egy-két hírt hoztam az akkoriban már tervben lévő filmmel kapcsolatban a vegyes blogomon, aztán elkezdtem kimaradt jeleneteket és extra novellákat fordítani hozzá, és nem sokkal a film forgatásának megkezdése előtt már külön rajongói oldalt is indítottam. Volt idő, amikor más bloggal nem is nagyon foglalkoztam aktívan, csak ezzel. Végigkövettem a Csontváros megfilmesítését a szereposztástól egészen a nem túl sikeres fogadtatásig. Reménykedtem, közvetítettem a forgatást, feliratoztam a videókat, interjúkat fordítottam - nagyon a magaménak éreztem, és bár én sem voltam elégedett a filmmel, fájt, hogy nem sikerült jól.
Ezután következett jó néhány hónapnyi kérdőjel: először úgy volt, hogy lesz Hamuváros, aztán mégsem. Aztán elindult a pletyka, hogy talán tévésorozat lesz. Aztán kiderült, hogy valóban az, de nem folytatásként, hanem elölről indul minden, más szereposztással.
Mire idáig eljutottunk, ez számomra csalódás volt. Félre ne értsetek, örülök neki, hogy nem mondtak le a történetről, örültem a hírnek is, de eddigre már kötődtem a színészekhez, megszoktam őket, és igen, én azok közé tartozom például, akik szerették Jamie Jace-ét. Nem így képzeltem el, de azt, ahogyan a karakter bőrébe bújt, imádtam.
Szóval féltem, mi lesz egy új bandával, és beismerem azt is, hogy nem voltam 100%-ig elégedett a szereposztással. Volt időm őket megszokni, szóval mire leültem a sorozatot megnézni, már hellyel-közzel megbarátkoztam mindenkivel, de azért ők nálam csak a harmadik helyen vannak - volt már a fejemben egy olyan csapat, akiket én képzeltem el, aztán jöttek melléjük a filmes szereplők, harmadiknak bepréselni még egy szereplőgárdát már nehéz.
És még egy okból féltem: már a filmes változtatásokat sem szerettem, azt pedig szinte borítékolni lehetett, hogy ha tévésorozat készül, akkor ennél csak még több változás lesz. Én pedig az eredeti történetbe szerettem bele, úgy, ahogy volt: azokkal a csavarokkal, azokkal a szereplőkkel, azokkal a kapcsolatokkal, azokkal a párbeszédekkel.
Van már a hátam mögött néhány adaptáció, ezért egészen sokat fejlődtem már a változtatások feldolgozásában, de nagy általánosságban még mindig azt tapasztalom, hogy az esetek többségében a változtatásoktól nem lesz jobb a történet, sőt...
És minél több konkrétumot tudtunk meg a sorozatról, én annál jobban rettegtem: igyekeztem megbarátkozni a szereplőkkel, és próbáltam elfogadni a már biztos változtatásokat. De nem fogok hazudni, nem mindig sikerült. Abban biztos voltam, hogy meg fogom nézni a sorozatot, de azt vettem észre magamon, hogy egyre kevesebbszer nézem a sorozatos híreket, egyre kevesebb bejegyzést írok, egyre fogy a lelkesedésem, és minden egyes új hírrel egyre kevésbé érzem magaménak még a saját rajongói oldalamat is - ennek köszönhetően pedig még a hónapok óta alig várt Árnyvadász könyvek híreit is egyre kevesebb lelkesedéssel követtem.
Láttam a sok lelkes rajongót, akik alig várták a sorozatot, akik minden új képre, videóra lelkesen ugrottak, én meg csak úgy tessék-lássék módon meg-megnéztem őket. Volt, ami tetszett, de már akkor sem éreztem azt a reményt, amit annak idején, a film forgatása alatt.
Na, mindezekkel együtt, felvértezve magam a legrosszabbra ültem le megnézni a sorozatot. És még mindig kicsit harcolok magammal, hogy eldöntsem, mit is érzek tulajdonképpen. Próbáltam kikapcsolni a könyves agyam, hol jobban, hol kevésbé sikerült. Mindenesetre összességében nem volt tragikus, amit láttam, rosszabbra készültem, de valahogy azért imádni és lelkesedni sem tudok.
